Világvége

Para-Kovács Imre
2014. 06. 25. · Hócipő 2014/13
Ideje beszélnünk a világvégéről, mert mostanában alig került szóba, csak élünk bele a nagy semmibe, mintha sohasem lenne vége, pedig de. Úgy vége lesz, mint a sicc.

Három klasszikus világvégét ismerünk, de én a negyedikről fogok értekezni részletesebben, mert az sokkal érdekesebb, és számomra kedvesebb. Aztán van egy ötödik is.

Az első a legnépszerűbb, időről időre idióta próféták bejelentik, hogy szeptember 22-én vége lesz a világnak, aztán persze nem lesz vége, és akkor kiröhögik őket. Ennek az az előnye, hogy egy határozott dátumú világvége sokkal alkalmasabb a hívek bankszámlájának lehúzására, mint egy általános, és amikor nincs vége a világnak, a többség pedig kacag, a próféta a Bahamákon szürcsöl színes koktélokat (vagy más helyen, ahol nincs kiadatás).

A második típus a keresztény világvége, hogy majd egyszer, pontosan meg nem határozott időben vége lesz a világnak, a jók elragadtatnak, a rosszak pedig megszívják, onnantól viszont Isten országa stb. Ennek is vannak anyagi vonzatai (hosszú táv, sűrű fillérek, ritka forintok), de elsődleges célja a féken tartás, az egyházak önnön fontosságának folyamatos fenntartása és hangsúlyozása.

És a pingvinekkel mi lesz?

Ezt azért is kérdezem, mert a Biblia ugyan említ sok növény- és állatfajt, de ebben a konkrét esetben (Armageddon) nincs semmi utalás az állatokra, márpedig nem tartom valószínűnek, hogy a pingvinek, gombák és törpecsimpánzok ugyanazon szempontok alapján lennének szétválogatva, mint mi, az pedig szemétség lenne, ha ők csak úgy, járulékos veszteségként kihalnának velünk együtt, pusztán az Úr szeszélyéből.

A harmadik klasszikus a csillagászok által felvázolt eset: Nap kitágul, Föld kiég, viszontlátásra (itt jegyezném meg, hogy milyen plasztikusan jeleníti meg a honi politika a csillagok életciklusát: vörös óriásokból fehér törpék, de hagyjuk most a politikát). Vannak természetesen tervek, hogy majd ócska űrhajóinkon elindulunk más világok felé, de a Challenger és a Concorde története mintha nem ebbe az irányba mutatna… és ha mégis sikerülne, akkor megint kérdéses marad a pingvinek sorsa. Noé valószínűleg nem véletlenül bajlódott az állatokkal és növényekkel, tehát nekünk is elég nagy űrhajókat kellene építenünk, mert azóta sokat fejlődött a genetika, és pontosan tudjuk, hogy egy pár kenguru semmire sem elég, bár ha szabad javasolnom, a kullancs ezúttal lemaradhatna, mintegy véletlenül, nehogy megbántsuk, hm.

A legvalószínűbb azonban az emberiség kihalása, ami bizonyos szempontból világvégének tekinthető (gondoljunk csak Hernádi Gyula kisregényére, amiben a keselyűk agyából kivont anyaggal meg lehet állapítani, hogy mikor jön el a világvége, de a műszer hibásan működik, mert a világvége helyett az utolsó keselyű halálának időpontját adja meg), a mi szempontunkból mindenképpen, viszont boldog gombák, bonobók és pingvinek fogják uralni a világot, és esélyt kapnak, hogy kiemelkedjenek az elnyomásból, és egyszer jobb űrhajót építsenek, mint mi. Menyhárt Jenőt (Európa Kiadó) idézném: „Évmilliók jönnek az ember után, rohadt érzés, de én szeretem”.

A kihalás, barátaim, a legjobb dolog, amit a világgal tehetünk, és minél hamarabb végzünk vele, annál több idejük lesz a fent felsorolt és fel nem sorolt fajoknak űrhajót építeniük. Nemes gesztus lenne részünkről, egy utolsó, nagy, önfeláldozó jó tett.

Az ötödik, nos, az ötödik világvége kicsit bonyolultabb.

Elméletem szerint a világnak valamikor a hetvenes évek közepén-végén vége lett, csak senki nem vette észre. Úgy lett vége, hogy mindannyian itt maradtunk, csak a lelkek fogytak el, azóta minden csak ismétlés, zenés kívánságkosár, önök kérték, észrevétlenül múlt ki alólunk a világ, mi meg csak kacagunk, dolgozunk, szórakozunk, pedig a semmiben lebegünk, egy kulturális-politikai vákuumban, ahol a látszólagos tárgyak, látszólagos kultúra és látszólagos politika vesznek körbe minket, de semmi sincs már igazán, még a semminek is csak az emléke létezik. Nem létezünk mi sem, de bejárunk a munkahelyünkre, ülünk a tévé előtt és nézzük az ismétléseket.

Nem születik semmi új, nem történik semmi lényeges, még a háborúk és rockfesztiválok is ismétlések csupán, a megszületetteknek nincs már lelkük, nem képesek alkotni, csak megismételni elődeik alkotásait. Amikor aztán meghal az utolsó ember, aki még a világvége előtt született, ez az egész unalmas és ködös világ atomjaira hull. Aztán különös, méhsejtszerű űrhajóikon (Dévényi) megérkeznek az idegenek, hogy köszöntsék a gombákat, törpecsimpánzokat és pingvineket.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/13  •  VI. 19. – VII. 2.
Para-Kovács Imre: a liberális demokrácia legnagyobb ellensége a liberális demokrácia Váncsa István: Európa helyett Putyin ánuszát választottuk, de folyton kacsingatunk a lyukon kifelé Smuzewitz Ilona: Kitört a világbéke, a magyar emberek mentették meg a világot! Farkasházy Tivadar a főpolgármesterség és az Amatőr Biciklisták Szövetségének összekeveréséről Havas Henrik a karmelita erkélyén szalonnázott Orbánnal, a többieknek meghagyták a zöldhagymát Dési János: Hogyan hat az atomháborúra, hogy polgármester maradt, akinek a felesége átesett a vak komondoron? Verebes István újabb örkényiádái Selmeczi Tibor: Minden háború utáni békének az a célja, hogy megalapozza a következő háborút A Heti Kamu megtudta: Szentkirályi Alexandra nyerte az újraszámlálást, az LMP színeiben induló fideszes közlekedéspolitikai szakember pedig a felcsúti kisvasúton lesz masiniszta
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.