Magyarországi levelek

Bartus László
2014. 06. 25. · Hócipő 2014/13
Édes néném, hálát adok az én Teremtőmnek, hogy magyar földre segített engem, mert soha ilyen otthonosan még nem éreztem magam sehol. Mióta a kurd szabadságharcot elveszítettük, és Törökországból elmenekültem erre a Sole-Mizo tejjel és akácmézzel folyó földre, állandóan az a gondolat gyötört, hogyan tudok beilleszkedni egy nyugati demokratikus országba. Félelmeim feleslegesnek bizonyultak, akár itt is megalakíthatnánk Kurdisztánt. Sietnünk kellene, nehogy a türkmének megelőzzenek minket. Mi ugyan harcolunk a török „Fekete Róma” ellen, de nem hiszünk a nyugati világban, és szerencsére itt sem hisznek.

Édes néném, tudom, aggódsz hogylétem felől, hogy munkával nehéz lesz nekem megélnem, de erre itt semmi szükség. Minden úgy működik, mint Törökországban vagy Irakban. Bármit megszerezhetsz egy kis pénzzel, vagy ha van kapcsolatod az „udvarhoz”. Aki Lazar béget ismeri, az mindent megkaphat, nekem is egy trafikom van, az előző tulajdonos dolgozik benne órabérben. A magyarok már kivívták a szabadságukat a törökökkel szemben, és berendezték szultánságukat a „Fehér Róma” uralma alatt. Ez garancia, hogy Amerikával és a többi sátánnal sosem lesznek jó viszonyban. Igazi paradicsom ez nekünk, szavakból értjük egymást. Magyarországon zsidókérdés van, kurdkérdés nincs. Egyre több magyar kezdi megérteni, hogy a magyarok kurdok. Vérükben a szabadságharc, és vagy hazajönnek velünk Kurdisztánba, a szkíta őshazába, vagy mi jövünk ide, és a kurucok utódait küldjük Rákóczi után Törökországba.

Édes néném, legutóbbi leveledben aggódsz az Európai Unió miatt, de ez is felesleges. Az EU itt ugyanazt a szerepet tölti be, mint az elfoglalt kurd területeken vagy a palesztinok esetében: azt hiszik, pénzzel magukhoz tudják kapcsolni a magyarokat, de ezzel csak anyagi támogatást nyújtanak a Nyugat elleni harchoz. Ezt már alig kell kiegészíteni iráni és orosz pénzzel. Magyarország a Kelethez tartozik. Ez a kötődés fontosabb mindennél, hiába próbálták a zsidókkal a Nyugathoz kapcsolni. A magyarok érdekes nép. Szeretik a disznót, de állami berendezkedésük megfelel bármelyik ázsiai államnak, és ezt úgy tudták előadni, mintha ez lenne Amerika. Most egész Ázsia ezt a receptet akarja. Ezzel a trójai falóval meghódítjuk az egész Nyugatot.

Édes néném, nevetni fogsz, mert a kurd Viktor Orban szabadságharcot hirdetett Brüsszel ellen, és közel van ahhoz, hogy elfoglalja. Egy robbantás nélkül beveszi hamarosan Európát, a Fehér Róma pedig a háttérből támogatja ezt a harcot. Nem kell féltened Orbant, a magyar nép emlékszik a sztyeppékre, és közelebb érzi magához a fű, mint a Dior parfüm illatát. Korlátlan hatalommal rendelkezik, és van elég esze, hogy a népet a saját pénzével megvegye. Burundi elnökéhez hasonlóan stadiont épített a falujába, de Pierre Nkurunziza stadionja tízezres, a 9 éves fiának saját csapata van, míg Viktor Orban fia csak játszik a csapatban. Orban tudja, hol a felcsúti határ, a nyugatiakat könnyen becsapja.

Édes néném, a nyugati ember bolond, nem érti, hogy keleten nem korrupció az, hogy ajándékot adsz. A nép első embere mindent megérdemel, ő a garancia, hogy a nemzet megmarad és az idegenek nem tudják elfoglalni. Mi hódolunk a vezetőinknek önként, a tekintélyt nem ismerő istentelen nyugati ember ezt hiszi elnyomásnak. Mi az istent tiszteljük a vezetőinkben, mert Isten adta őket. Nem lehetnek egyenlő jogaink, a nép vezetőjét nem lehet korlátozni semmiben. A magyarok egy részét megfertőzte a Coca-Cola, az egyéni szabadság hazugsága, és nem értik, hogy miért nem tehetik meg azt, amit Mészáros Lőrinc. Hát ez a Nyugat mételye. Egyesek ott tartanak, hogy megmondanák, hol lövöldözzön Semjen ajatollah és Lazar bég. Miközben az egész föld a királyé, hívják azt bárminek.

Kedves néném, kár gyanakodnod Viktor Orbanra, ő nem a Nyugat ügynöke. Bebizonyította, amikor a „baltás gyilkosként” emlegetett azeri hazafit szabadon engedte. Akkor keleten mindenki visszafogadta a magyarokat. Vissza­tértek Ázsiába, és hogy ezért Alijev elnök mit adott a kurd Orbánnak, az csak rájuk tartozik. Régen egy szekér aranyat vittek egymáshoz. Magyarország a Kelet része, a Nyugat által despotikusnak nevezett nemzeti teokráciák útját járja. A Nyugat nem érti, hogy ha mi harcolunk is egymás ellen, bennünket összeköt a liberális szabadosság és a nemzetietlen kozmopolitizmus elleni harc. Ebben pedig Magyarország vezető szerepet játszik. Az Európai Unió nem meri kizárni. Ez azt eredményezi, hogy Magyarország segítségével elfoglaljuk egész Európát.

A nyugatiak semmit nem vesznek észre, mi zajlik Franciaországban és egész Európában. Egyenként foglaljuk el ezeket az országokat. Lukasenko barátunk azt mondta, Magyarországnak elege lett a demokráciából, „nem veszíthetjük el ezt az országot”, ahogy a többit sem. Mindenhol ott vagyunk, szisztematikusan szerveződünk, és a mi szövetségünk vezető ereje Magyarország lesz. Belülről tudja bomlasztani a Nyugatot. Viktor Orban olyan mintát hozott létre, amelynek követésével nemcsak a mi országaink lehetnek elfogadhatók a Nyugat számára, hanem náluk is bekövetkezhet ez a fordulat.

Édes néném, annyira izgatott vagyok, Viktor Orban személyében új vezérünk van. Megosztottak voltunk, de Peter Szijjarto utazásai eredményesebbek, mint Kőrösi Csoma Sándoré, és Magyarország lassan egybekapcsolja a Nyugattal szemben álló, általuk csak „diktatúráknak” és „despotikusoknak” nevezett országokat. Mi csak nevetünk ezen. Gurbanguly Berdimuhamedov türkmén elnök nyitotta meg a sort, hogy tiszteletét kifejezze, és megszerezze a magyar mintát. Az antikommunista Kövér László fogadta, aki mit sem törődött azzal, hogy a Nyugat „a világ egyik legsötétebb diktátorának” tartja a türk elnököt, mert majd a magyarok elfogadhatóvá teszik a világ előtt. Berdimuhamedov cserébe Budapesten hagyott néhány apró tanácsot, ha a nemzeti diktatúra békés bevezetése mégsem lenne elég békés. Azzal, hogy Áder köztársasági elnök fogadta a türkmén vezért, átléptük a határt, bekerült az európai vérkeringésbe.

Megbízható török és iráni forrásokból tudom, hogy Schmitt Pált nem azért kellett leváltani, mert a rovásírást keverte a magyar ábécével, vagy a bolgár szakdolgozatot másolta, hiszen az a keleti blokkon belül marad. Hanem azért, mert nem tudta megjegyezni és megkülönböztetni az országokat, ahol járt, és néhány afrikai királyságban dicsérte a demokratikus fejlődést. A demokrácia nem fejlődés. Ezt kell most már megérteniük a magyaroknak. A szegénység a nemzeti önállóság ára, ezt örömmel kell fogadni. A nyugati jólét megfertőzi a lelket. És aki a nemzethez akar tartozni, annak a nép vezetőjét kell követnie. A türkmének látogatását követik a kazahok, a kínaiak és az oroszok. Mindenkinek Magyarország lett a Nyugat kapuja, ahol a schengeni határ csak jelképessé vált. Ukrajnát orosz–magyar fennhatóság alá helyezzük. Kim Dzsongun frizurája lesz hamarosan a divat Pesten is.

Édes néném, van még egy jó hírem számodra. Ősztől magyar iskolában fogok tanítani. Földrajzot és történelmet. Nazarbajev elnök könyvéből tanítjuk az államelméletet. A paksi atomerőmű pedig az iráni atomprogram része lesz. Remélem, néhány év, és a francia elnöki palotában ihatunk a világforradalom győzelmére. Ha érkeznének kisebb csoportok Kurdisztánba a török és az iraki határ közelébe, ne lepődjetek meg. Néhány nyugatpárti magyart költöztetünk majd vissza őseik földjére.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.