Visszajön Kossuth

Bartus László
2014. 08. 21. · Hócipő 2014/17
Tisztelt Miniszterelnöki Hivatal!

Miniszterelnök Úr amerikai útjával kapcsolatos kisebb zavarok ügyében az alábbi igazoló jelentést küldjük.

Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak az Önök kérésének megfelelően olyan útitervet állítottunk össze, amely méltó Európa erős emberéhez, kifejezi az Egyesült Államokkal szembeni fölényét, és megadja a tiszteletet az államalkotó magyar népnek. A program Széles Gábor metafizikai felismerésére épült, miszerint „Orbán Kossuth inkarnációja”. A marketing alapgondolata az lett, hogy a szabadságharcos Kossuth a szabadságharcos Orbánban reinkarnálódott. A szónoki képességek hasonlóságának oka a két személy azonossága. Kossuthot Orbán személyében ugyanaz a fogadtatás és tisztelet illeti meg, mint 1851-ben. Ezt fejezték ki a „Visszajön Kossuth” feliratú táblák, amelyeket sajnálatos módon ellentüntetők szereztek meg, s fenyegetően rázták Miniszterelnök Úr és a kíséretében levő egyházi méltóságok felé. Az „Éljen a liberális Kossuth” transzparenst nem mi, hanem a New York-i polgármesteri hivatal emberei feszítették ki a Times Square-en, de a New York Polgári Kör tagjai hamar levágták onnan. A kihallgatásuk még tart.

Az utazásig Széles Gábor nem kapcsolta ki a gravitációt, Miniszterelnök Úr így repülővel érkezett. Kossuthot partra szállásakor 31 ágyúlövés köszöntötte, de ragaszkodnunk kellett az 50 lövéshez, mert azóta 50 állam tartozik Amerikához, és a tiszteletet minden államnak meg kell adnia a magyar népnek. A lövések egyike sem a baráti orosz szeparatistáktól származott, ezért Miniszterelnök Úr időben érkezett a Kennedy repülőtérre. A díszlövések félreértés miatt szakadtak félbe, amikor az FBI a Békemenet tagjait a 38. lövés után terrorgyanúval letartóztatta. Félreérthető volt a pólójukon a rézágyú. Annak ellenére, hogy a lövéseket nem az Andy Vajna által Hollywoodból kölcsönzött díszlet­ágyúkból, hanem hangszórókból adták le, a hangerő riadalmat okozott. A lövések ütemét Ákos komponálta (a számlát csatoltuk).

Miniszterelnök Úr a szokásos négy-öt óra helyett mindössze három és fél órát töltött az Immigration Services fogdájában. Közbenjárásunkra sikerült igazolni, hogy beszédei ellenére nem tagja a Magyar Gárdának, ennek köszönhetően a kitoloncolása elmaradt. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy Miniszterelnök Úr tusnádi beszédéről sikerült a helyszínen egy jobb fordítást készítenünk, mint amellyel az amerikai hatóságok rendelkeztek. Nehezítette a helyzetet, hogy a Fehér Ház semmit nem tudott Kossuth Lajos érkezéséről, és amikor tisztáztuk, mi az oka, hogy az útlevélben „Orbán” és nem „Kossuth” név szerepel, egy helyettes államtitkárhoz irányítottak minket, aki éppen golfversenyen volt. Mire utolérték a 7. lyuknál, súlyos negyedórák teltek el. Az azonosítást nehezítette, hogy Miniszterelnök Úr ESTA turista belépési engedéllyel érkezett, és nem tudta megnevezni, ki hívta meg. Nem tudta meggyőzően igazolni azt sem, hogy nem akar munkát vállalni az Egyesült Államokban. Miniszterelnök Úr az őrizetből zökkenőmentesen jutott el a szállodáig. A késedelem miatt a szobáját másnak kiadták, ezért egy jobb szállodában helyeztük el. Emiatt megváltozott az útvonal, ez volt az oka, hogy nem találkozott az általunk szervezett spontán tömeggel, amely a napidíját kitöltve, éjjel egy óráig várt a fellobogózott Broadway és 25. utca sarkán. Nem igaz, hogy a piros-fehér-zöld zászlókkal másnap nem bántak tisztelettel. Mindössze annyi történt, hogy megfordították, és a Little Italy területén levő olasz pékségek homlokzatán helyezték el őket. Az olaszok azt mondták, hogy Garibaldi és Mussolini a mi barátaink, még a zászlónk is közös.

Másnap követtük Kossuth programját. László Károly naplója szerint „Kossuthot hintóba ültették s előtte egy csapat lovasság s utána is egy csapat huszár, a huszárok után mentek hintókban Kossuthné, Pulszkyné, Németh, Kalapsza, Grechenek és Kossuth szolgája Grezsák”. Befizettük Miniszterelnök Urat a Central Parknál egy városnéző hintóba, mögötte egy másikba Lévai Anikót és Ráhelt, mögöttük a szolgák: Áder, Polt, Harrach, Balsai és Szijjártó. Huszárokat Navracsics, Kövér, Rogán és Lázár urak helyettesítették, akik citibankos bérelt biciklikkel tekertek utánuk. Tiborcz István eltűnt, akkor látták utoljára, amikor a Central Park fáit vette szemügyre. Semjén Zsoltnak Kossuth-szakállas pap bácsikat szerveztünk, akiknek a kettős mércéről tartott előadást a Sohóban. A Times Square-en a feladatunk csak a tömeg biztosítása volt. Kossuthot hurrázás kísérte, „az ablakok gyönyörű hölgy fejecskékkel tömve voltak, honnan számtalan koszorúk, virágfüzérek s csókok röpültek Kossuthra”, ezért Selmeczi Gabriellát és Hegedűs Zsuzsát felültettük a Bubba Gump étterem ablakába. A Miniszterelnök Úr és kísérete üzleti tárgyalásokat folytatott a virágzó Kelet képviselőivel a Times Square arab bazárjaiban. Fogadta őket az egyik bolt vezetője is. Ali műanyag Szabadság-szoborral és Mickey Mouse hűtőmágnessel ajándékozta meg őket.

A washingtoni előállításért nem tudunk felelősséget vállalni. Mi jeleztük, hogy ha Miniszterelnök Urat Navracsics és Lázár úr átemelik a Fehér Ház kerítésén, hogy a fotón ne látszódjanak a rácsok, az őrség elfogja őket. Az csupán nekünk köszönhető, hogy Miniszterelnök Úr nem indult el Orbán Gáspárral a föld alatti csatornán keresztül az Ovális Iroda felé, mert ott már tűzparancs van érvényben. A főbejáraton nem engedtek be bennünket, hiába mondtuk azt, amit Kossuth, hogy „a magyar szabadságharc nincs befejezve, újabb anyagi eszközökkel és a szabadságszerető népek támogatásával megindítható egy új szabadságharc”. Mondtuk, olvassák el a New York Times apróhirdetési rovatát is, ott találják az igazságot, a magyar kormány nyilatkozatát. Erre azt kérdezték: Miniszterelnök Úr hajlandó-e Kossuth bármely beszédét elmondani, amelyben az oroszok ellen kért amerikai segítséget?

A Capitoliumba azért nem jutottunk be, mert tatarozták, turistákat nem engedtek be. Hibánknak érezzük, hogy a Kossuth-kalap nem jött divatba, és a lila nyakkendő sem hódította meg a Fifth Avenue-t. Az általunk osztogatott Orbán-portrékat Halloweenre tartogatják. Arról nem tehetünk, hogy az amerikai futsal bajnokság nem vette fel Szent István nevét. A New York-i Kossuth-szobor elszállításáról voltak tárgyalások, de a sast és Gábrielt nem engedik Amerika területére. A „Friends of Hungary” három és fél milliárd dollárja nyomtalanul eltűnt. A Broadway nem tűzte műsorára a „Tündérmese” című musicalt, de érdeklődnek egy Matolcsy Györgyről szóló zenés darab iránt. Disneyland bejelentette, hogy a Magic Kingdomban a Haunted Mansion kísértetkastély nevét Hungary Mansionre keresztelik át, ezzel ijesztgetik a gyerekeket. Ennyit sikerült elérnünk.

Miután Miniszterelnök Urat elengedte a Fehér Ház biztonsági szolgálata, Andy Vajna és pár szobalány társaságában eltűntek Las Vegasban. A kiutasítási végzést emiatt nem tudtuk időben kézbesíteni. A tervezett programot ennek ellenére a Miniszterelnök Úr nélkül lebonyolítottuk az amerikai magyarság lelkes ünneplése mellett.

Fentiek értelmében kérem, hogy az ellenem indított vám- és adóvizsgálatot, a cégemre kivetett visszamenőleges járulékfizetési kötelezettséget megszüntetni, a trafikengedélyeim visszavonásáról szóló szóbeli határozatot érvényteleníteni szíveskedjenek.


A Kossuth Lajos Reinkarnációja Szervező Bizottság Elnöke
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/14  •  VI. 29. – VII. 12.
VÁNCSA + PARA + LENGYEL + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Lengyel László: Sajtórebellisek Váncsa István: Ha lesz főispán, akkor a telhetetlen alattvalók egyre többet fognak követelni, lesz főszolgabíró, tanácsnok, kisbíró... Para-Kovács Imre: A jobbágyi körök hisznek a szeretet és összefogás erejében, a 27%-os áfában és a 699 forintos sajtos rolóban Farkasházy Tivadar a be-, majd kimutatkozó Moldováról Smuzewitz Ilona: Éljen a házastársi rátermettség, avagy hogyan legyünk politikusférjként jó igazgatók! Verebes István: A magamfajta ironikus ember iróniája immár hamvasgyenge ahhoz képest, ami ironikus fölött ironizálni szeretne Dési János az egymilliós karórában Fedél nélkült áruló királyfiról, olyan kiskirályok okulására, akik úgysem olvasnak A Heti Kamu megtudta: az Orbán-kormány október végéig meghosszabbítja az Anglia elleni 4:0-ás győzelmet Trunkó Barnabás szerint a KSH statisztikusai szabadságon lehetnek, mert náluk még mindig csak 18% az élelmiszerek drágulása
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.