Ich bin ein salgótarjáner

Para-Kovács Imre
2014. 10. 29. · Hócipő 2014/22
A baloldalnak nevezett konglomerátum zseniális húzása csak most kapott elég fényt ahhoz, hogy mi, földi halandók is képesek legyünk felfogni nagyszerűségét, átgondoltságát és bölcsességét. Baloldalon zsenik vannak!

A szemlélődő, be nem avatott publicista csak nézte, hogy Paprika János tüdőgyógyászt jelölik főpolgármesternek, aki lóháttér előtt hülyét csinál magából hideg víz segítségével, és azt hittük, hogy ez egy koncepciótlan, önfeladó és szétesett baloldal rettenetes próbálkozása, pedig mesterterv rejlett mögötte, egy igazi fehérgalléros észkombájn tökéletes húzása az öntelt populistákkal szemben. Odavágtunk nekik, na.

Balassagyarmat no Pasarét!

A baloldal Habony Árpádja (ne gondolkodjanak, csak keressenek egy fehér tinccsel rendelkező think-tankot) arra a következtetésre jutott a Fidesz eddigi húzásait elemezve, hogy amennyiben valaki legyőzi Tarlós Istvánt, akkor novembertől Alcsút lesz Magyarország fővárosa, Budapest pedig maximum Pest megye székhelye, de rosszabb esetben Szentendre külvárosa, szóval, győzni semmiképpen sem érdemes, csak veszteni. Falus Ferenc személye adta magát, de amikor kiderült, hogy még így is, ebben az állapotban (khm) is veri Bokros Lajost, akkor azonnal visszaléptette, nehogymá’!

Bokros Lajos minden bizonnyal kiváló közgazdász, rendkívüli bajusztulajdonos és jó barát, azonban főpolgármesternek csak akkor alkalmas, ha egyetlen kétlábú ember sem jelentkezik Tarzan szerepére. Vesztett is, és így a budapestiek megmenekültek a megaláztatástól, maradtunk fővárosiak.

Salgótarján sajnos nem úszta meg, eltaktikázták magukat az európai értelemben vett szociáldemokraták, és megnyerték a polgármester-választást, Salgótarjánnak vége, zúzott kővel fogja a kormánypárt beborítani a játszótereket, és közmunka sem lesz, mindenki beteg lesz, szomorú, majd halott.

Nem azért, mert Orbán Viktor bosszúszomjas agrártahó, hanem azért, mert Salgótarján már régóta Magyarország szégyene, ott még a Munkáspárt is kapott szavazatokat, azt pedig a Keleti Nyitás nem tűrheti.

Nyugatról kapjuk a pénzt, de Kelet farát nyalogatjuk. Orbán nem érti, mi ezzel a probléma, de majd az Egyesült Államok elmagyarázza neki. Lassan, hogy Lázár János is megértse.

(Itt most olyan lassúságot képzeljenek el, hogy a Kecskemétre tartó csiga megelőzi, köszönöm.)

Az a probléma, hogy Brüsszelben, Washingtonban és még Berlinben is pontosan látják, mit csinál a kormány Magyarországon, nem veszik be azokat a rettenetes és öltözőszagú dumákat, amit szeretett állampolgártársaink igen, tanultak is politikát, meg érzékük is van hozzá, és annak Látják Orbán Viktort, ami. Egy frusztrált, hataloméhes törtetőnek, aki homokozót csinált ebből a hazából, letarol mindent, ami nem tetszik, és felemel mindenkit, aki szolgálja őt. Átlátnak rajta, és alig várják, hogy keresztbe tegyenek neki, mert az ilyesmi nem civilizált viselkedés, konkrétan: bunkóság.

Balassagyarmat kinevezése olyan abszurdum, amin még a fideszes képviselő is elcsodálkozott, magától eszébe sem jutott volna, de szerencsére párttársai hamarabb kapták meg a leiratot, és rendesen szavaztak. Figyelj, te hülye ország, ha nem jól választasz, akkor semmi sincs biztonságban, sem megyeszékhely, sem vállalkozás, sem föld, sem trafik, mert ezek mindent akarnak és mindenkit kinyírnak, aki nem a kórusukban énekel.

Nem mehetnek Amerikába, sebaj, majd mennek Teheránba és Pekingbe.

Balassagyarmat helyzetbe hozásánál nem nagyon volt mostanában arcátlanabb húzása a kormánynak, illetve, ja, dehogynem, nagyjából ezer hasonlóan öntelt, brutális és bunkó húzása volt, csak a magyar lakosság olyan jól vette ezeket, hogy mostantól legalább három évig bármit lehet, nevetve táncolhatnak a demokrácia sírján, és az Egyesült Államokon kívül senki sem húzza fel a szemöldökét, az Egyesült Államok pedig messze van, Lázár János mégis úgy szereti, mint egyszülött pozícióját, akkora barátja az USA-nak, hogy abba még Czinege Lajos is belepirulna, és ha nem lenne NATO, Lázár azonnal megalapítaná, nem beszélve a KGST-ről.

Más kérdés, hogy a CIA nem arra figyel, amit Lázár mond, hanem arra, amit csinál.

Köztörvényes vállalkozók vannak helyzetbe hozva, korrupciós ügyekben vitézkedő Fidesz-közeli tisztviselőket tiltanak ki Amerikából, de Orbán semmiről sem tud semmit, néz bele a bús magyar tájba és sajnálja, hogy tehetetlen. Vele néznek a többiek.

Akkor dobjuk be a krokodiloknak, hogy jövőre lesz szexadó! – rikoltja a tanácsadó, és bedobják, hátha kitörli a közemlékezetből ezt a párját ritkító országos szégyent, hogy drogbárókkal, népirtókkal és kannibálokkal kerültek jeles személyiségeink egy listára.

Nem így lesz.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23  •  XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét? Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket! Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb? Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.