Zárva
Varga Ferenc József
2014. 11. 26. · Hócipő 2014/24
Egy ellenzéki törvénymódosítási javaslat szerint Semjén Zsoltot is zárva tartanák vasárnaponként. Ha a kormánypártok is elfogadják a javaslatot, 2015 januárjától a 400 négyzetcentiméternél nagyobb Semjén Zsoltokat kötelező lenne vasárnaponként zárva tartani, így aki hétközben elmulasztja a semjénezést, a pihenőnapokon csak a kisebb alapterületű Semjén Zsoltokban tehetné ezt meg.
Az sincs kizárva, hogy a javaslatot továbbviszik, és akkor az egész Fidesz-KDNP zárva tartana hétvégeken, beleértve a miniszterelnököt, Orbán Viktort, akiből állítólag csak ezt az egy, 405 négyzetcentiméterest ismerik. Arról egyelőre még nem született ötlet, miként oldanák meg az említett politikusok zárva tartását, azt azonban már többen is szeretnék elérni, hogy egész évben zárva legyenek.
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues