Hobbikert Magyarország

Para-Kovács Imre
2015. 08. 19. · Hócipő 2015/17
A munkás-paraszt nemzeti keresztény kormány (nem feledkezve meg a vele szövetséges értelmiségről) teljesítette az első ötéves tervet, naná, hogy 273 százalékban, de mit teljesítette, teljesítettük, de úgy, hogy a vergődő Nyugat leesett állal nyugtázta a helyzetet, és csak annyit tudott kinyögni: wow!, de azt is fonetikusan.

Egy irtózatos méretű szívlapáttal lett itten a világ arcára verve. Mi, világraszóló magyarok, megtettük, amit senki sem tudott. Mert ilyenek vagyunk, délelőtt a világválságot győzzük le, délután pedig világcsúcsot úszunk 200 vegyesen. Nem csoda tehát, hogy a fentebb már jelzőkkel illetett kormány kicsinyt megpihen, részben a rohadt meleg miatt, részben pedig azért, mert a 273 százalék azt jelenti, hogy a következő ötéves tervet akkor is 73 százalékkal túlteljesítjük, ha 2020-ig nem csinálunk semmit.

Nem mintha ezt terveznék, de a tudat megvan, a fényre derülés ezen szakasza letudva, megtehetnék, ha akarnák, de nem teszik, mert dolgozni kell, dolgozni jó. Hogy egy közérthető és keresztény hasonlattal éljek: olyan ez, mint amikor augusztusra elkészülünk a karácsonyfa feldíszítésével, már csak a csúcsdísz hiányzik, de nem kapkodunk, mert úgyse kezdünk már egy újabb fenyőt feldíszíteni. Vagy valami ilyesmi, most inkább nem gondolom végig.

A kormány tagjai most inkább a hobbijaiknak élnek, bár egyelőre nincs az országnak kabalaállata, ami ugyan nem égető hiányosság, de azért tátongó lyuk a nemzet lelkén. Közvetlenül a szíve mellett, mert mi, magyarok, ott hordjuk a lelkünket.

De vissza a hobbikhoz.

Semjén Zsolt például, aki megoldotta a magyar oktatást, nemkülönben ápolta a magyar–magyar kapcsolatokat, ráadásul lovon!, szóval Semjén Zsolt hobbija a vadászat, és most éppen arról készül törvénymódosítást benyújtani, hogy antik fegyverekkel is lehessen vadászni. Ezt azért kell, mert bármerre járt, falunk vagy városban, az emberek arról panaszkodtak, hogy csak fogják, a port az antik fegyverek, mert egy barbár szabályozás értelmében ezeket hatástalanítani kell, holott a hatástalanítás olyan, mintha megbecstelenítenénk, kiherélnénk, megcsonkítanánk ezeket a gyönyörű célszerszámokat. Barbár cselekedet – foglalta össze a nép szavát Semjén miniszterelnök-helyettes úr. Barbár és keresztény úriemberekhez méltatlan cselekedet.

Na, ilyen az, amikor egy miniszter hobbija egybeesik a nemzet akaratával.

Áder János horgászik, ami azért is csodálatos, mert még egy labdarúgót nem bírna el a nemzetgazdaság, de egyébként is szimpatikus hobbi, mert kevés zajjal jár. Legutóbb éppen Torsväg Havsfiske partjainál, ahol fjord hátán fjord, és az idő is kellemesebb, mint itt.



The President of Hungary, mr.Janos Ader and his friends, have been visiting us for a whole week. The President was an...

Posted by TORSVÅG HAVFISKE on 2015. augusztus 6.



Szabadidejükben tehát mindketten könyörtelen gyilkosok, aminek két lába van, aminek négy lába van, és aminek egyáltalán nincs lába, az a terítékükre kerül, és most ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a halat visszadobják, mert az a hal már nem lesz ugyanaz a hal egy ilyen trauma után! Állítólag egyszer Semjén Zsolt is megpróbálta visszadobni a pacsirtát, de az mindig leesett.

Kövér Lászlót már nem érdekli a Fidesz, ő csak a családjának él, beleértve fivérét, de hangsúlyosan kiemelve gyermekeit, akiknek egy élhető világot szeretne örökül hagyni, ami becsülendő vállalás, azzal az apró szépséghibával, hogy ehhez félmillió magyarnak kellett elhagynia az országot, ami jelentős szám, de ugyan, mit meg nem tennénk mi is a gyermekeinkért, ha az Országgyűlés elnöke lennénk. Még szerencse, hogy a Kövér család számára nem egy teljesen üres Magyarország az élhető ország, mert vannak, akik érthetetlen módon ragaszkodnak a hazájukhoz a Fidesz ellenére is.

Orbán Viktor hobbijáról már sokan és sokat írtak, de a kisvasút megint a figyelem középpontjába emelte miniszterelnökünket, midőn sanyarú gyermekkorát kompenzálandó, házikójától a repülőtérig, érintve a leendő űrkikötőt, keskenynél is keskenyebb nyomtávú vasutat építtet az EU-val, hogy legyen csihuhú, meg sihuhú, nem beszélve a vonatfüttyről. A kertben kész a stadion, és csak reménykedni tudunk benne, hogy hátralévő hosszú és termékeny életében más hobbija már nem lesz.

Lázár János és Szijjártó Péter már bonyolultabb esetek, az ő hobbijuk egyelőre nem kristályosodott ki, de van még idő, türelmes né­pünk kivárja, hogy magukra találjanak. Rogán Antal hobbija az V. kerület, és milyen szerencse: hobbija egyben a munkája is, amit rak nappal, az eladja éjszaka, amit rak éjszaka, azt eladja nappal, így váltogatják egymást a munka és a kikapcsolódás fázisai. Ritka szerencse egyébként, hogy néha alszik is, mert ilyenkor nyugalom van.

Tarlós Istvánnak végre zenél a zenélő szökőkút!

Matolcsy György festményeket és baromi drága ingatlanokat gyűjt, Varga Mihály kudarcokat, L. Simon Lászlóról pedig már részletesen megemlékeztünk.

Kész az ötéves terv, az országban nyugalom és béke honol, az alkotók pihennek és terveznek tovább. Az idillt csak ezek a kis neveletlen menekült gyermekek zavarják meg, mert krétával összefirkálják az aszfaltot. Közéjük is lövethetnének, de csak megfenyegetik őket, tanulják csak meg, hol van a magyarok istene. Boborján pedig végre állást kapott, megy keletre, hogy telefirkálja a falakat. Hogy is mondják azt urduul, hogy: ha Magyarország felé indulsz, hozz magaddal csapszegvágót?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21  •  X. 9. – X. 23.
Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.