Kik voltak, mit akartak?

Farkasházy Tivadar
2017. 02. 01. · Hócipő 2017/03
A Magyar Idők, a 888.hu, a Ripost, az M1-es, a TV2 és az Echo tudósításai alapján

Hála derék rendőrségeinknek és bíróságainknak, az elmúlt hetekben világméretű nemzetközi baloldali összeesküvést lepleztünk le, a tetteseket azóta mind egy szálig felgöngyölítették. Elsőként Horváth Andrást, a hírhedt zöldkönyvest gyűjtötték be, Portik Tamás sameszának, a marihuánás Juhásznak a haverját, a betegeket sorvasztó fekete nővér, Sándor Mária szeretőjét, aki a Nemzeti Adóhivatal atomtitkait akarta kiszolgáltatni a Clinton házaspárnak. Egyelőre tagad és handabandázik, amit törvényeink lehetővé tesznek, de ha a Békemenet is a szájára veszi, akkor biztosan megtörik, és nem hazudik tovább, mint a csőtörés.

Bíróságaink már el is ítélték Gulyás Mártont, a hírhedt belvárosi kutyás szépfiút, aki létrával és csavarhúzóval ment neki a Nemzeti Választási Bizottságnak és a Nemzeti Választási Irodának, mert ezeknek semmi se szent, ami nemzeti. Egy srófhúzóval pedig medvét is lehet ölni, ha alszik. Egyelőre próbára bocsátották, tehát még csak egypróbás gazember, de lesz még hét is. A Soros-pénzből rikoltozó ellenzék most azzal akarja maroknyi hívét fellármázni, hogy Erdősiné tíz ismerősétől a rendőrség máig nem kérdezte meg, hogy miért pont az NVI előterébe menekültek be a csikorgó februári hideg elől, s ráadásul mind büntetett előéletű. De mikor ítélték el őket? Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai idején, egyiküket fegyveres rablásért, holott csak adategyeztetés céljából kereste fel az egyik pénzintézetet, a pisztolyt meg csak azért vette elő, mert nem szeret sorban állni. Már az is baj, ha tíz derék hazafinak közös a fodrásza, és mind Kubatov-drukkerek?

Szerencsére a bírák egyre szigorúbbak, talán emlékeznek még arra a tíz romára, akik 41 évet kaptak, amiért a falujukban durván felpofoztak két békésen arra autózó szkinhedet, 104 ezer forintos kárt okozva a kocsijuknak. Egy botot is találtak náluk, amire rá volt vésve: halál a magyarokra!

Vagyis csoportosan voltak felfegyverkezve! Így a derék bíró jogosan állapította meg, hogy rasszista indíttatásból, bűnszövetségben követték el a tettüket, hiszen fejenként 1,5 betűt faragtak rá, ám a fellebbezés miatt megismételt eljárásban már csak 34 évet kaptak. Másodfokon még olcsóbban megúszták, mert tizenegyedik, nemroma vádlotttársuk, aki korábban azt állította, hogy közben büdösmagyaroztak – ami ugye egy magyar esetében súlyosbító körülmény –, ezt visszavonta, hogy csak azért mondta, mert vallomás közben folyton a rendőröknek esett, amúgy is halláskárosult, csak szájról olvasta le.

A szinte felmentésnek számító 25 éven úgy felbátorodtak Soros martalócai, hogy a nyáron két szegedi suhanc hét népszavazási plakátra rápingálta: Szeged nem kéri, Szeged nem ilyen. Azzal védekeztek, hogy a rongálás valami olyasmi lehet, amikor valaki öncélúan valamilyen vagyontárgyat tönkretesz, mi ilyet nem követtünk el, egy alapvetően üzenetek továbbítására szolgáló felületen eszközöltünk változtatást, mégpedig azért, mert véleményem szerint szégyenteljes volt az, amit Magyarország kormánya 2015 elejétől közpénzből csinált, azt, hogy ide nem érkezett és soha itt maradni nem szándékozó emberek ellen közpénzből gyűlöletet kelt.

Ám a bíró az ítéletében megállapította, az átfestés politikai demonstrációnak minősül, amely túlmutat a véleménynyilvánítás szabadságán, és a társadalomra veszélyesnek minősül, mert káros következménye volt, eredménye pedig sértő, mert a tevékenység következtében külvilági változás jött létre, mégpedig az elkövetési tárgyakon, az óriásplakátokon megvalósult állagsérelem. Tettüket pedig súlyosbítja, hogy társtettesként követték el.

Vagyis bűncselekmény, sértő külvilági állagsérelem esetén pedig súlyosbítja a kettősség, hiszen így körülfoghatják a menekülésre képtelen óriásplakátot. Ezért azt üzenjük nekik és megbízóiknak, amit Bayer lovag mondott Reagan szobránál, Trump magyar beiktatásán ellenzéki firkászoknak: Van egy remek ötletem, menjenek maguk a picsába, köszi!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21  •  X. 9. – X. 23.
Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.