Kedves Ferenc

Para-Kovács Imre
2009. 01. 30.
Alulnézetből figyeljük a világot, és közben gazdasági válság, szkinhedgyerekek potyognak az égből, kisebbségi kormányzás zajlana, ha kormányzás zajlana, de semmi, közepesnél is gyöngébb böszmeség és tétova botladozás, valamint hirtelen halál. Arról kérdezzük a miniszterelnököt, hogy akkor ezt most így hogy?

Hócipő: Akkor ezt most így hogy?

Gyurcsány Ferenc: Nagyon.

Hócipő: De. Néhány héttel ezelőtt Ön határozottan állította, hogy sem adó, sem járulékcsökkentés nem lehet, mert akkor nekünk nagyon rossz lesz, most pedig azt mondta, hogy bizony, nagy járulék és adócsökkentés következik, mert akkor nekünk nagyon jó lesz.

Gyurcsány Ferenc: Nekünk, magyar embereknek, mindenképpen nagyon jó lesz, mert a régi tanácsadóimat kirúgtam, és az újak azt mondták, hogy mér nem úgy gondolom, mint régen. Nagyszerű adócsökkentés lesz, és egy még nagyszerűbb járulékcsökkentés, aztán pedig az egész kormány, államtitkárokkal együtt, nevetve fog táncolni a nemzet sírján.

Hócipő: Állítólag Pelczné Gál Ildikó javasolta, hogy csökkentsenek...

Gyurcsány Ferenc: Igen, Pelczné Gál Ildikó többször megállított a parlament folyosóján, és csökkentést javasolt, de ettől függetlenül is csökkentettünk volna, mert csökkenteni jó. Egyébként rákérdeztem, hogy ő mit csökkentene, de ezzel sarokba szorítottam, mert nem volt nála a csökkentési javaslat írásos formátumban, ilyeténképpen felsikoltott és távozott.

Hócipő: Kóka János pedig rendbe rakja a Moszkva teret.

Gyurcsány Ferenc: Vagy ha nem, hát kisnyúl.

Hócipő: Akkor most lesz-e nagyarányú járulék és adócsökkentés, pedig nem?

Gyurcsány Ferenc: Megszüntetjük a személyi jövedelemadót, nem lesz iparűzési adó, de az alapélelmiszerek általános forgalmi adója 100 százalék lesz, a nem alapélelmiszereké pedig 200. Ez egy baloldali program, mert a gazdagok úgyis többet esznek, a szegények pedig nem, tehát akkor ezt most így.

Hócipő: Akkor ezt most így hogy?

Gyurcsány Ferenc: Nagyon.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.