Pappá szentelhetik a politikusokat

Ürmös Zsolt
2019. 09. 25. · Hócipő 2019/20
Kövér László kijelentése után, miszerint a lelkészek és plébánosok felelőssége is, hogy a hívek megfelelő pártra szavazzanak, Semjén Zsolt bejelentette, hogy a kormány javaslatára a választási kampányok idejére pappá szentelhetik a kormánypárti politikusokat.



Mint a miniszterelnök-helyettes elmondta, a plébánosok és lelkészek sajnos nem mindig tudják pontosan közvetíteni a kormány üzeneteit, ezért a legpraktikusabb, ha a kampány idején az adott településen a keresztyén értékek mentén indított fideszes polgármester- vagy képviselőjelölt tartja meg a szentmiséket, keresztel, vagy gyóntatja a gyülekezet szavazókorú tagjait. Az így tehermentesített lelkészek a kampány alatt plakátokat ragasztanak, és imádkoznak majd a Fideszes politikusok lelki üdvéért.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.