Nők a párt mögött
Pataki Balázs
2009. 04. 03.
Egyedüliként Lendvai Ildikót jelöli az MSZP Gyurcsány Ferenc megüresedett helyére a párt elnöki posztjára. A reggeli politikai műsorok sztárját, az örökmözgó, örökpislogó, ébresztőóra hangú frakcióvezetőasszonyt kérdeztük, hogy mit is kíván kezdeni leharcolt pártjával.Hócipő: Először is gratulálunk a jelöléséhez. Ha Önt valóban megválasztják, akkor a parlamenti pártok felének női vezetője lesz ...
Lendvai: Azért ezzel még várjunk kicsit, mert mire engem megválasztanak, már nem biztos, hogy lesz parlament.
Hócipő: De mégis, milyen lesz az MSZP az Ön irányítása alatt?
Lendvai: Én mindenképpen szeretnék egy nőies pártot csinálni az MSZP-ből. A programomban szerepel például, hogy jobban oda fogunk figyelni a sminkünkre és a körmeink kifestésére. Ez a férfi tagságot az elején lehet, hogy egy kicsit zavarni fogja, de cserébe én is megígérem, hogy húzok néha nadrágot.
Hócipő: Úgy láttuk, hogy párton belül nagy volt a tülekedés Gyurcsány Ferenc székéért ...
Lendvai: Valóban, sokan csináltak benne próbaülést. Voltak akik végül azért nem vállalták mert túl magas volt nekik a szék, és lógott benne a lábuk, mások pedig olyan gyorsan értek oda, hogy a szék még tartotta Ferenc melegét, és ez riaszotta el őket.
Hócipő: De azon kívül, hogy nőies pártot szeretne, az MSZP megmarad baloldali pártnak?
Lendvai: Egyrészt az egy kérdés, hogy mit jelent az, hogy baloldali? Sokszor mondjuk, hogy valaki baloldali, vagy jobboldali, de igazából nem tudjuk mit jelent. Például, amikor azt mondjuk, hogy „Milyen derék baloldali ember”.
Hócipő: Szerintem ilyet nem mondunk ...
Lendvai: De mégis, ha mondanánk: hogy értsük azt, hogy baloldali? Csak bal oldala van? Tehát, hogy veszünk egy embert és annak levágjuk a jobb oldalát? De ez így nem lesz jó, mert ettől még ugyanúgy nem lesz csak baloldala, illetve a baloldalán lesz szemüvege, meg öltönye, a jobb oldalán meg így kilógnak a belei. Ezután megpróbálhatjuk tovább szabdalni emberünket, soha nem lesz csak baloldali, viszont egy idő után már mindkét oldalán lógnak ki a belei. Ebből is láthatják, hogy nagyon undorító dolog a politika, ezért fog az MSZP nőiesebb dolgokkal foglalkozni ezután.
Pataki Balázs
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Pataki Balázs
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Vesszen Gyurcsány - felirat a rekettyésben