Sportfogyatkozás

Varga Ferenc József
2009. 07. 30.
Még meleg! Mármint a nemrég véget ért Kaohsiungi Világjátékok elnevezésű olimpiaféleség Tajvanon, valamint a július 22-én, szerda délelőtt végbement napfogyatkozás. A magyar sportolók eredményeihez ezúton is gratulálok, igaz a sporthoz síkhülye vagyok. A gólt onnan ismerem fel, hogy bemondják. Tajvani feleségem legalább ennyit ért hozzá, de ő nézni is szereti! Kénytelen voltam beállni vele egy áruház tévéosztályára, ahol a Világjátékok keretében éppen női görkorcsolya verseny ment. A következő párbeszéd zajlott le az asszony és köztem:

Feleségem: Korcsolya.

Én: Görkorcsolya.

Feleségem: Igen.

Én: Már vége.

Feleségem: Nem, mert most kezdődik.

Én: Ezek nők.

Feleségem: Igen, mindenféle nemzetből.

Én: Nem véletlenül „Világjátékok”.

Feleségem: Ez olasz?

Én: Nem, francia, azt hiszem.

Feleségem: Ott a japán. Kínait nem látok.

Én: Most jöttünk haza tőlük, nem volt elég?

Feleségem: Kezdődik... Hány kört kell menniük?

Én: Tudom én?

Feleségem: Elkezdődött. Hú! Lökdösik egymást!

Én: Olyan, mint a shanghaji metró.

Feleségem: De most egymásba kapaszkodnak és együtt haladnak.

Én: Érdekes, hogy senki nem előz.

Feleségem: Biztos ez a szabály... most! Hú de megindultak. Ez a kék nagyon vezet.

Én: Sok van még?

Feleségem: Mindjárt... megint együtt mennek... egymásba kapaszkodnak.

Én: De most nem a kék megy elől.

Feleségem: Biztos nehéz lehet...

Én: Igen. Megnézem a fényképezőgépeket meg a porcelán-osztályt.

Feleségem: Jó, addig én nézem ezt. Mindjárt vége.

...

Én: Még mindig mennek körbe?

Feleségem: Igen, mindjárt vége... ez itt az edző?

Én: Valószínű, mivelhogy ez egy női verseny, ez meg egy férfi!

Feleségem: Nem lehet könnyű.

Én: Azt hiszem, vége...

Feleségem: Igen, a kék győzött... nem, még kell mennie egy kört... de a többiek pihennek...

Én: Tudod mit, Yiying? Pihenjünk mi is!

Tekintve, hogy az amatőrcsillagászat és a sci-fi a szívem csücske, a 22-i napfogyatkozáshoz már sokkal komolyabb szakértelemmel álltam neki. Jó, mondjuk komoly tudományos értéke nincs, hiszen az egész kb. olyan, mint amikor a multiplex moziban egy kövér néző kitakarja a Nicole Kidmant. Ráadásul ennek a napfogyatkozásnak politikai üzenete is volt. Szerintem a Hold és a Nap a Kínaiak oldalán áll (talán félnek Maóék haragjától), mert teljes napfogyatkozás csak a kontinensen volt látható, míg Tajvanon meg kellett elégednünk a részlegessel. Egy baj volt: nem készültünk fel, és nem volt mivel néznünk, pedig az erkélyünk felett ott aranylott a Nap.

Én: Van itthon szén?

Feleségem: Szén?

Én: Igen, be kéne feketítenünk egy üvegdarabot.

Feleségem: Aha, értem. Szén az nincs.

Én: És üveg?

Feleségem: A hűtőben.

Én: Az nem jó. Az műanyag palack, és ráadásul világos. Vegyünk sört!

Feleségem: Már így is akkora a hasad!

Én: Akkor... figyelj! Hozzuk ki a tisztítószert a fürdőszobából. Az üvegsprayt.

Feleségem: Hozom... Itt van.

Én: De ez csempetisztító, és sárga. Az üvegspray kell, ami sötétkék.

Feleségem: És a férfi tusfürdő nem jó?

Én: Az is jó. Hozzuk!

Feleségem: Mennyi az idő?

Én: Kilenc.

Feleségem: Akkor már biztos a Nap előtt van a Hold.

Én: Megnézem... Nem látom. Hozd a tusfürdőt!... Aha... semmit nem látok.

Feleségem: Akkor itt az ablaktisztító.

Én: Aha... ezzel még annyit se!

Feleségem: Rakjuk egymás elé a kettőt. Az a Hold?

Én: Nem, az a hüvelykujjad.

Feleségem: Ja... Nem látok semmit. Hol a Nap?

Én: A Hold mögött.

Feleségem: Nem látom...

Én: Persze, mert a Hold eltakarja. Nézd csak! Itt ez a fekete nejlonszatyor, amit Kínában adtak a képeslapoknak. Próbáljuk meg ezzel!

Feleségem: Ez jó!! Aha... mindjárt... Igen! Már látom! Ott a Nap. De olyan, mint az újhold! Látom a Napot!

Én: Igen, mert kilyukadt a zacskó.

Feleségem: Akkor azért vakít annyira.

Én: Yiying, nem akarsz inkább görkorcsolyát nézni?

Csak mellékesen említem meg, hogy a Kaohsiungi Világjátékok teljes 10 napja alatt a buszok ingyenesek voltak városszerte. Jó, a napfogyatkozás idején nem járt „lógós” űrhajó, de gondolom, nagyobb sportesemények alkalmával Budapesten egyelőre nem számíthatunk költségmentes BKV-ra. Érdekes is lenne egy Fradi-Ute találkozó miatti ingyenmetró...!

Kaohsiung, Tajvan
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/14  •  VI. 29. – VII. 12.
VÁNCSA + PARA + LENGYEL + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Lengyel László: Sajtórebellisek Váncsa István: Ha lesz főispán, akkor a telhetetlen alattvalók egyre többet fognak követelni, lesz főszolgabíró, tanácsnok, kisbíró... Para-Kovács Imre: A jobbágyi körök hisznek a szeretet és összefogás erejében, a 27%-os áfában és a 699 forintos sajtos rolóban Farkasházy Tivadar a be-, majd kimutatkozó Moldováról Smuzewitz Ilona: Éljen a házastársi rátermettség, avagy hogyan legyünk politikusférjként jó igazgatók! Verebes István: A magamfajta ironikus ember iróniája immár hamvasgyenge ahhoz képest, ami ironikus fölött ironizálni szeretne Dési János az egymilliós karórában Fedél nélkült áruló királyfiról, olyan kiskirályok okulására, akik úgysem olvasnak A Heti Kamu megtudta: az Orbán-kormány október végéig meghosszabbítja az Anglia elleni 4:0-ás győzelmet Trunkó Barnabás szerint a KSH statisztikusai szabadságon lehetnek, mert náluk még mindig csak 18% az élelmiszerek drágulása
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.