A kedvetlen Vezér (Brazília - Észak-Korea 2:1)

Para-Kovács Imre
2010. 06. 16.
Mondhatnók azt is, hogy 55 perc, amely majdnem megrengette a világot, ugyanis ennyi ideig bekkelt sikeresen a népi demokratikus táncegyüttes a brazilok ellen, pedig az ötszörös világbajnokok nem döntetlenre játszottak. Döbbenten néztem a küzdelmet, aminek keretében a világ legszabadabb országa nem tud diadalt aratni a világ legelnyomottabb focistái ellen, és sajnáltam, hogy nem fogadtam a döntetlenre.

El kell ismerni, hogy a motiváció igenis képes pótolni a tehetséget, a világ elsősorban akarat, a végén még igaza lesz az 1998-as Orbán Viktornak.

De minden csoda 55 percig tart.


- Valami csak lesz belőle...


Olyan szög nincs, amiből Maicon megszerezte a vezetést, onnan nem lehet gólt lőni, legalábbis külföldieknek, mert Göröcsnek van fenntartva, de most mégis megtörtént. A Kedves Vezér mindenre felkészítette válogatottját, de a csodára ő sem számított, mert az alapvonalról beadásnak kellett volna következnie, Maicon azonban rálőtte, és a labda hihetetlen ívben beakadt, a demokratikus Korea asszonyainak a szíve megszakadt volna, ha létezne abban az elcseszett országban tévé, így azonban szerencsére megúszták.

A mellettem ülő magyar politikus és labdarúgás-szakértő megértően bólogatott, amikor levegőért kapkodtam, és azt jövendölte, hogy most megkattantak, úgyhogy háromig meg sem állnak. Én nem éreztem ezt a lehetőséget, de Robinho gólja, mintha őt igazolta volna.


- Hé! A mezcserét három példányban, lepecsételve kell kérelmezni!


Amikor észrevettem, hogy Észak-Koreának szurkolok, hirtelen elszégyelltem magam, elvégre egy demokratikus ország büszke polgára vagyok, ők meg csavarok a gonosz tengelyében, nem beszélve a lehetőségről, hogy minden apró eredmény csak az elnyomást növeli és a diktátort erősíti, azonban teljesen magával ragadott az elszántság és a szervezett védekezés lebilincselő látványa.

Aztán az utolsó előtti percben Dzsi Jun Nam szépített, így valószínűleg megúszta a Gulágot.

A meccs előtt arra gondoltam, hogy Kassai Viktor, a magyar labdarúgás egyetlen reménysége, és asszisztensei, akiket már nem nevezünk partjelzőnek, biztos érdekes helyzetben lesznek beszorulva ezen két ország közé. Ha valamit nem szeretnék, nos az az, hogy ütközőzónát képezzek Észak-Korea és Brazília között (lásd még: japán-magyar határ), de a szabálytalanságok nélküli, sportszerű meccset álom volt dirigálni, Kassai mindössze egy sárga lapot adott, és hibátlanul vezette a meccset.


- Talán megtarthatjuk a vezetékes hidegvizet...


Meglepetés készült, és tulajdonképpen meglepetés is született, mert a brazilok csak egyetlen góllal verték a nép Koreát. Utóbbiak bárkit képesek lesznek meghentergetni lisztben ezen a világbajnokságon.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.