Amstel vs. Kirin (Hollandia - Japán 1:0)

Varga Ferenc József
2010. 06. 19.
Tajvan nem jutott ki a vb-re, én viszont kijutottam Tajvanra - a feleségemhez. Egészen pontosan Kaohsiungba (ahol tavaly világjátékokat rendeztek nem olimpiai sportoknak). A vb itt is nagy népszerűségnek örvend, több sportszaküzletben láttam focilabdát, és némelyik általános iskola udvarán is előfordul, hogy a gyereksereg labdarúg. Egyszóval, az egész vuvuzela-buli körüli felhajtás kb. annyira intenzív itt a Kínai Köztársaságban, mint amennyire én értek a futballhoz. Lehet, hogy az ösztöneim vezettek ebbe az országba? Pedig az itteni lakásunkban egy szép nagy tv is van. Olyan csábítóan áll a szobában, hogy focit nem kedvelő létemre az egyik meccs alatt be is kapcsoltam, és megnéztem DVD-n a Szárnyas fejvadászt, mert az legalább lekötött.


A kirakat felirata (kb.): „Mindenki megőrül a VB-ért! Most nézze velünk, izguljunk együtt!” (A tévében közben egészen más megy - sapkára szerelhető ventillátor. Ráadásul a dekoratőr szerint Kanada, Szaúd-Arábia, Luxemburg, Panama és Svédország is kijutott a vb-re - legalábbis a zászlóik ott virítanak a kirakatban.)



Így van kiírva, milyen meccsek lesznek a megvásárolható tévékben.


Futballsztárok és vuvuzelák - a tajvani napi sajtó VB-s külön-rovata.

Aztán most a feleségemmel megtekintettük a Holland-Japán meccset. Nem én akartam, hanem az asszony, mert benne csörgedezik némi japán vér, meg aztán Tajvan is egy kicsit japán világ, csak rendetlenebb. Meg mert ő szereti a sportot, még ha a futball idegen is számára. Azért is kellett leülnöm sörrel focimeccsett nézni a tv-ben, mert a nejem kíváncsi volt már, hogy milyen lehet egy férj, aki sörrel focimeccset néz a TV-ben. És miután két igen jó sört gyártó nép csapata rúgta a bőrt, mindkettő söréből vettem egyet-egyet. Az amsterdami folyóról elnevezett pia régi kedvenc, de a japán Kirin is kedves ismerős. Sajnos a sörök nem segítettek a szurkolásban - mindkettő jó. Ellentétben a meccsel. Hoztam könyveket, dvd-ket, van gitárom, szintim, nem értem, hogyan jutottam el odáig, hogy megnézzek egy futballmeccset. Azért valami jó is történt: Yi-Ying labdarúgással kapcsolatos kérdései elhessegették azon téveszmémet, hogy nem értek a focihoz. Viszont lehet, hogy a feleségem lesz az MDF következő elnöke? Íme, kettőnk meccs alatti párbeszéde:

Feleségem: Melyikek a japánok?

Én: A fehér mezesek.

Feleségem: És a Hollandok?

Én: Kizárásos alapon az összes többi.

Feleségem: Annak a hollandnak, amelyik folyton sípol, nem jutott narancssárga póló.

Én: Az a bíró.

Feleségem: És azt a két másik bírót miért nem engedik be a pályára?

Én: Mert azok a partjelzők. Ők a pálya széléről lesik, ha valaki szabálytalan.

Feleségem: Kinek drukkolsz?

Én: Általában magamnak, de én most nem játszom. Mit mondott a szpíker?

Feleségem: Aiznghö Okuno igö shang jindzsi sanzhö dejha shenzhao.

Én: Akkor jól láttam. És most?

Feleségem: Most nem tudom, mert most a Hollandok támadtak.

Én: Ne nézzünk inkább dvd-t? Van olyan filmem, amiben már a második percben történik valami. Ezt húsz perce nézzük, és a hollandok csak futkosnak, a japánok meg el akarják venni a labdát.

Feleségem: Hátha később izgalmas lesz.

Én: Igen... ha más nem, a reklám a szünetben.

Feleségem: Ez gól volt?

Én: Nem, csak az egyik játékos elesett.

Feleségem: Ez a nő is focista?

Én: Lehet, de ez egy arckrém-reklám. Túléltük az első félidőt.

...

Én: Mindjárt megint kezdődik a gyönyör. Ha a szomszédos rokonokra vagy kíváncsi, van jó japán horrorfilmem.

Feleségem: Attól nem fogok tudni aludni.

Én: Ja, hogy aludni akarsz. Akkor nézzük tovább a meccset!

Feleségem: Ez gól lesz! A szpíker is ezt mondja...

Én: Na? Történik valami?

Feleségem: Nem... a holland valami arzenál miatt nem kapta el rendesen a labdát.

Én: Nem arzenál miatt, hanem mert béna. Pedig az Arsenalban játszik, ami egy angol csapat.

Feleségem: Értem.

Én: Jó neked, mert én nem.

Feleségem: Góóóóól!

Én: Honnan tudod?

Feleségem: Amikor a labda a kapuban van, az nem az?

Én: Ja de... de mit örülsz ennyire? A hollandok lőtték. Valami Snájdig, vagy ki...

Feleségem: Igen, de legalább történt valami, és most a japánok biztos felpörögnek.

Én: Apropó, ezen a TV-n nem lehet előretekerni a műsort?

Feleségem: Nem, csak vissza.

Én: Isten őrizz!

Feleségem: Ha a Kavasima nem rontja el, még mindig döntetlen.

Én: Jó kapus ez! A legjobb!... De a gól nem hozta fel a meccset.

Feleségem: Most azt mondja, hogy hao shö shao dzsi.

Én: Hallom... Lecserélik a Mucikát vagy kit.

Feleségem: Egy hollandra?

Én: Nem, egy másik japánra. Az olyan mint itt a szobában ez a szúnyog.

Feleségem: Mi?

Én: A nyakam ura.

Feleségem: Igen, ez a Nakamura. Bemondták. Ez a Honda milyen lassú!

Én: Tudom, több ismerősöm is lecserélte Pözsóra.

Feleségem: Elia.

Én: El bizony!

Feleségem: Mindjárt vége!

Én: Nekem is.

Feleségem: Pedig most volt két helyzet is. Mind a kettő belehúzott.

Én: És vége!! Nem hiszem el! Hívő leszek! Túléltem.

Feleségem: Hollandia nyert 1:0-ra.

Én: Kedves nézők, igen izgalmas meccs áll mögöttünk. Mindkét csapat rendkívül színvonalas futballt játszott, a helyzetek csak úgy váltották egymást, Snejder gólja pedig mintegy hab volt a tortán. Köszönjük, hogy velünk tartottak, búcsúzik a két kommentátor:

Li Yi-Ying és
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.