Semjén Rózsi

Varga Ferenc József
2010. 06. 16. · Hócipő 2010/12
A politikusok mindig gondolnak a jövőjükre, hiszen bármikor előfordulhat, hogy távozniuk kell posztjukról, és ilyenkor hamar felélhetik az addig felhalmozott pár ezer forintot. No meg persze nem mindenki szeretne visszavonulni, mert akit a reflektor fénye egyszer „megcsapott”, az könnyen a szereplés megszállottjává válhat. Így van ezzel az egyik jelenlegi miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt is, aki a popénekesi pálya felé kacsintgat. Nemrégiben titokban bedaueroltatta a haját, hamarosan egy napszemüveget is felvesz, és a népszerű énekessel, Demjén Rózsival közösen tervez koncerteket. Nem titkolt álma, hogy szólólemezeket is megjelentet, sőt, egyik slágergyanús videoklipjében Orbán Viktor is feltűnik. A dal címe: Hogyan tudnék élni nélküled?


HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.