Egy pár sztár

Varga Ferenc József
2010. 10. 02.
Napjaink leghíresebb hírességei, a hollywoodi sztárpár Magyarországra költözött - egy filmforgatás idejére. Hogy Angelina Jolie és Brad Pitt mikor érkeztek, nem tudni, csak annyit, hogy a színésznő már megkezdte a forgatási munkálatokat egy rákospalotai stúdióban, és hogy talán férjével örökbefogadnak egy magyar gyermeket is. De hogy mi minden történt velük eddigi itt tartózkodásuk alatt, azt a Hócipőnek adott exkluzív interjúban mondták el.

Angelina: Még be sem költöztünk a budai villába, a postaláda máris tele volt színes papírokkal.

Brad: De a szomszédok nagyon aranyosak. A közelben lakik Edit néni, aki tegnap is hozott egy kis sütit. Kért egy autogrammot, mondta, hogy az unokájának viszi. Nincs is unokája.

Hócipő: Gondolom, Edit néni miatt utasították vissza Kovács Lázár sztárséf ajánlatát.

Angelina: Részben igen. Edit néni nagyon jó bundáskenyeret süt mindennap, de én is főzök, ha ráérek.

Hócipő: Járnak piacra is?

Angelina: Hogyne! Tegnap is hívtunk taxit és elvitettük magunkat az egyik nagy pesti piacra.

Brad: Közben láttuk Debrecent, Szegedet, és Sopront is! Azt mondta a taxis, hogy kerül egyet, mert így gyorsabb.

Hócipő: Miért nem járnak inkább metróval?

Angelina: Tegnap azzal mentem. Drágább volt, mint a taxi.

Hócipő: Hogyhogy?

Brad: Lementünk az aluljáróba, ott állt négy marcona, bomberdzsekis férfiú. Mi köszöntünk nekik, ők meg nem. Viszont elkértek 600 eurót, merthogy szerintük mi blicceltünk.

Angelina: Hülye blicc volt!

Hócipő: Miért nem mentek be reklamálni a BKV-hoz?

Brad: Mentünk. Azt mondták, egy feltétellel elengedik a bírságot: A 4-6-os villamoson Barbara Hegyi és Peter Rudolf helyett mi mondjuk be a megállók neveit!

Hócipő: Ha már itt tartunk, találkoztak magyar sztárokkal?

Angelina: Igen, amikor elmentünk sétálni a városba. Mindig feltűnt mellettünk valami öltönyös, kiplakátolt figura. Sárga, meg piros műanyag tollakat, kitűzőket osztogattak. Beszéltek, és az emberek bólogatva hallgatták őket. Ránk senki nem figyelt.

Brad: A legszórakoztatóbb figurájuk egy bácsi, aki azt kérte, hogy mi is kampányoljunk neki, mert eddig is hírességekkel dolgozott.

Angelina: Ja, mókás kis emberke!

Hócipő: Ehhöm... igen. És hogy tetszik Budapest?

Angelina: Nagyon szép! Imadom Pollack Mihályt! Jó ízlésű építész volt. Szépen odaépítette a Nemzeti Múzeum mellé azt a fekete üvegházat!

Brad: És a Rákóczi úton, a régi épületek mellett milyen jól mutat az az űrkikötő a Star Warsból. El is küldtem róla a fotót George Lucasnak.

Angelina: Én a Budapesti házakat szeretem a legjobban. Olyan szépek.

Brad: Csak furcsa, hogy mindegyikben ugyanazok laknak. Mindegyikre ki van írva, hogy Hajrá Fradi, meg Hülye Köcsög. Ez a második lakó nagyon hasonlíthat rám, mert többször összekevertek vele.

Hócipő: Gondolom, már nagyon várják a hazautazást.

Angelina: Dehogy! Épp ellenkezőleg: úgy döntöttünk, tovább maradunk.

Hócipő: Ennyire jó itt?

Angelina: Ó, igen. Brad például kifejezetten élvezi, hogy a szolgáltató egy téves számla be nem fizetése miatt kikapcsolta a fűtést a lakásban.

Brad: Marhajó! Erről akarok egy filmet forgatni itt, Magyarországon.

Hócipő: És mi lesz a film címe?

Brad: Hét év hidegben!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3  •  I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET! Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza? Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását? Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.