Megvannak Eszenyi Enikő új frizurái!
Ürmös Zsolt
2010. 10. 06. · Hócipő 2010/20
Tovább sokkol a Megasztár-zsűri egyetlen női tagja! A televíziós tehetségkutató első élő adásában skót Pocahontasnak öltöztetett Vígszínház-igazgató fodrásza az elkövetkező adásokban sem kíméli a nézők szépérzékét. Szerkesztőségünk birtokába került fotók tanúsága szerint a további döntőkben többek között rózsaszín szemüveges Barbie babának, Vlad Tepesnek, és Mike Tysonnak öltöztetve is láthatjuk majd a színésznőt. A műsor stylistja kérdésünkre elmondta, Eszenyi Enikő frizurái üzenetértékkel bírnak. A Drakula-séró például arra utal, hogy a döntők során bizony vérre menő küzdelemre lehet számítani. A kopaszra borotvált Eszenyi Tyson pedig üzenet a versenyzőknek: aki tovább akar jutni, annak harapnia kell!

Ürmös Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.