Szebb múltat!

Para-Kovács Imre
2010. 12. 15. · Hócipő 2010/25
Még most, ennyi hónap távlatából sem gondolom, hogy olyan sokat lehetne röhögni 2010 áprilisán, úgyhogy nem is fogunk. Hozzánk képest a zokogó majom egy Latabár Kálmán, és akkor még finom voltam, mert ebben a hónapban voltak a választások, amikor az emberek választottak. (Tudjuk, kiket.)Üde színfoltja volt ennek a tavaszi hónapnak, hogy a Fidesz ráküldte sajtóját a Jobbikra, mert felmerült a lehetősége egy esetleges komolyabb szereplésnek, és a párt is csak olyan, mint az ember: nem szereti, ha a rottweilere elszereti tőle az asszonyt, úgyhogy az egykori Magyar Gárda-alapítók és propagátorok, hogy most az egyensapka-beszerzőkről ne is beszéljek, olyan elánnal estek neki a combosodó reformnyilas tömörülésnek, hogy attól még Morvai Krisztinának is elakadt a szava (költői túlzás, természetesen tudjuk, hogy neki semmitől sem akad el a szava, illetve amitől mégis, arról szatirikus kétheti lapban nem beszélünk).
Csak nézett a Jobbik, mitől lettek ők hirtelen rosszabbak, mint a kommunisták, de aztán gyorsan kapcsoltak, és három hónap alatt rájöttek, hogy izé, a Fidesz már nem szövetségest, hanem konkurenciát lát bennük, így aztán előrántottak zsebükből egy Kubatoveligazítást a választásra jogosultak listázásáról, nyilvántartásáról és megbízhatósági szempontok alapján történő besorolásáról (kék csillag, sárga csillag, vörös csillag és a Szíriusz), ami akkorát durrant, hogy semekkorát.
Nem mondom, hogy csalódtam.
Ha Kubatov Gábor azzaláll elő HD-minőségben rögzített, vágatlan dokumentumfilmben, hogy reggelente lemészárolja az egész családját, és uzsonnáig kacagva táncol a sírhantjukon, a magyar emberek akkor is a Fideszre szavaznak, mert a magyar emberek nagyon elégedettek voltak a párt ellenzékben nyújtott tevékenységével, hiszen végre ordíthatták, hogy Gyurcsány, takarodj! régebben pedig ilyesmi nem volt, csak focimeccseken, és a magyar emberek szeretik a focit.
Ráadásul a „cigánybűnözés” nem mehetett le a médiában, más üzenete pedig Vonáéknak nem volt, leszámítva talán az azonnali és végleges magyarosodást, aminek viszont semmi értelme.
A kettős állampolgárság ideáját behúzta a Fidesz, erre ráígérni pedig veszélyes, ez mégsem a 13. havi nyugdíj, lehetetlen választást nyerni a hármas, illetve négyes állampolgárság lebegtetésével, mert az már majdnem Európa, kedves szavazók, ha reánk voksoltok, lehettek egyszerre magyar, szlovák, román és palesztin állampolgárok! Ez az út járhatatlan, szinte már akkora hülyeség, hogy még talán hozott is volna néhány pluszszavazatot.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.