Ez a harc lesz a végső...
Ürmös Zsolt
2011. 03. 08.
Rendkívüli sajtótájékoztatón cáfolta Simor András jegybank elnök a felügyelőbizottság pénteki jelentését, melyben cáfolják, hogy megcáfolnák a cáfolatuk cáfolatát. A helyzet fokozódik, a harc keményedik, Simor pedig nem mond le. A Hócipő riporterének sikerült megszereznie a jelentés, még az eddigieknél is sokkal súlyosabb tényeket tartalmazó, angol nyelvű változatát, amivel megpróbálta jobb belátásra bírni az MNB elnökét. Hócipő: Beadja?
Simor: Mit?
Hócipő: A lemondását?
Simor: Eszem ágában sincs.
Hócipő: Akkor olvasom a jelentést. A testület megállapította, hogy az MNB-ben a kétmilliós jövedelem korlát csak annyiban teljesült, hogy két millió forintot fizettek egy nikkelezett öntött vas korlátért.
Simor: Sőt, előkerült egy kifestő könyv is, amibe paragrafus jelek voltak rajzolva, így valószínűleg ez már színlelt szerződés...
Hócipő: Szóval lemond?
Simor: Eszemben sincs.
Hócipő: Akkor ehhez mit szól? A testület megállapította, hogy a kommunikációs költségek mellett az MNB-ben a munkatársak is irreálisan magasak, elsősorban a vezetők, akiknek átlagmagassága eléri a 198 cm-t, és így lényegesen meghaladják a kereskedelmi bankoknál hasonló munkakörökben dolgozók átlagmagasságát, egyúttal több mint kétszer nagyobbak a liliputi cirkuszban dolgozóknál.
Simor: Igyekszünk a problémát megoldani. Megkértem a hórihorgas munkatársainkat, hogy munkaidőben szigorúan csak guggolva járjanak.
Hócipő: Lemond?
Simor: Dehogy is!
Hócipő: Akkor olvasom a tovább. A testület megállapította, hogy az MNB felsővezetői, akik irreálisan magasak, a szükségesnél lényegesebben sűrűbben vesznek levegőt, így megvalósítják a dolgozók előli oxigén elszívása esetét, ami már-már majdnem olyan súlyos, mint ha buszmegállókban dohányoznánk, ami viszont immár törvénybe ütköző cselekedet.
Simor: Valóban sokat szuszogunk, de ez 25 %-kal kevesebb levegővétel, mint Járai Zsigmond elnöksége idejében, amikor gazdasági megfontolásokból nem működtek a liftek, így lépcsőzés után a felsőbb emeleteken a munkatársak annyira szuszogtak, hogy egyes irodákban légüres tér alakult ki...
Hócipő: Beadja a lemondását?
Simor: Eszem ágában sincs.
Hócipő: Akkor olvasok még. A testület megállapította, hogy az MNB felsővezetői, akik irreálisan magasak, és a szükségesnél lényegesebben sűrűbben vesznek levegőt, munkaidejükben terhes vombatokat kínoznak, akiknek szűkölő vonyítása zavarja a bank munkatársainak munkáját, aminek következtében súlyosan nőtt az ország eladósodása.
Simor: Bármivel is próbálkozik, mondtam már, sem fenyegetéssel, sem megfélemlítéssel nem lehet a jegybank elnökét lemondásra kényszeríteni.
Hócipő: Semmivel?
Simor: Na jó, talán egy dologgal. Ha kineveznék a Monetáris Tanácsba új tagoknak Szandikát és az Alekoszt...
Ürmös Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.