Asztala Pista

Varga Ferenc József
2011. 09. 03.
Közhírré tétetik! Az Úr éppen folyó esztendejében, annak augusztus havának végétől valamennyi önkormányzat ügyfélszolgálatán állíttassék fel az Alaptörvény Asztala. Ezen asztalnál, mely puccos légyen, minden magyar állampolgár részéről töltessék ki egy adatlap, mellyel a muki jogosult a Kövér László Urunk kézjegyével ellátott Alaptörvény egy példányára. A snájdig pult mellé (vagy mögé) széken ülvén rendeltessék egy önkormányzati dolgozó, aki ezen tisztjének betöltése alatt mentesül más irányú feladatainak elvégzése alól, még akkor is, ha azok fontosabbnak találtatnak. Kovács Pista, Bakonyfalva al- és közjegyzője, valamint ötpárti képviselője számára a Hócipőnek való megnyilatkozást engedélyezzük!

Hócipő: Ez nem is asztal, hanem egy billegő iskolapad. Még üveglap sincs rajta.

Pista: Hát, szegény a falu. De tettünk rája gyönyörű kockás abroszt. Kicsit pörköltfoltos, de nem látszik annyira.

Hócipő: Szép ez a kék virágváza!

Pista: Volt egy sárgás-rózsaszín is, csak véletlenül levertem.

Hócipő: Virágot nem tesznek bele?

Pista: Vót abba' virág csak elhervadt. Nem értem miért, hisz művirág vót.

Hócipő: Tán venni kéne valódit.

Pista: Nincs arra itten pénz! Az a fukar Csúnya Margó olyan drágán adja a büdöskét, hogy azt mink nem tudjuk ám kifizetni itt a hivatalba'.

Hócipő: Hány lakosa van Bakonyfalvának?

Pista: A Csúnya Margóval együtt 453. Nélküle kicsit kevesebb.

Hócipő: És az Önkormányzatnál mennyien dolgoznak?

Pista: Hát aszongya... várjon... összeszámolom... Aszongya: van a Peres Sanyi, ő a Polgármester, azt' ott a Lipcsány Ági a' alpolgármester, vagyok én, aztán a jegyző, a közjegyző meg a' aljegyző... Ja meg a képviselőtestület. Hát, így vagyunk hárman.

Hócipő: De ön nélkül a hivatal döntésképtelen!

Pista: Megy is a veszekedés odabent mán napok óta.

Hócipő: És min veszekednek?

Pista: Hát azon, hogy ki üljön ki ide a' asztalhoz.

Hócipő: De hát ön már itt ül!

Pista: Persze, mer' bent már fájt a fejem, azt kigyüttem.

Hócipő: Perpillanat azt kell látnom, nincs nagy tülekedés az Alaptörvényért.

Pista: Deee! Hát mán nagyon sokan mondták, hogy maj' gyünnek, csak most ugye iskolakezdés van...

Hócipő: Állítólag igen kevés gyerek van a faluban.

Pista: Sajnos kevés a gyerek, igen. Ezér' kell a' Alkotmány, mer' abba' azt hiszem, benne is van, hogy mindenkinek legyen gyereke.

Hócipő: Eddig még ugye nem kért senki egy darabot sem?

Pista: Mondom, mondták, hogy maj' gyünnek. A kocsmába' is kérdeztem mindenkit, hogy akarnak-e Alaptörvényt, azt' mosolyogva mondták, hogy „Persze, Sanyikám, már írhatod is alá!”.

Hócipő: De azt Kövér Lászlónak kell aláírnia.

Pista: Itt az mindegy, nem olvasnak ezek.

Hócipő: Nekem úgy tűnik, az ön itteni munkája igencsak felesleges.

Pista: Áh, hát az lehetetlen. Maga Viktor mondta, hogy én kellek ide.

Hócipő: Igen? És mikor?

Pista: Amikor aszonta, hogy a' önkormányzatoknál senki nem dolgozhat fölöslegesen.

Hócipő: Na, akkor adjon egy adatlapot, ne üljön itt hiába!

Pista: Ez a beszéd! De a pontos címét írja ám rája!

Hócipő: Nem azt mondtam, hogy kapni is akarok egyet.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.