Gerendás Péter és a kínaiak

Bartus László
2011. 10. 05. · Hócipő 2011/20
Mindenki ismeri a sün esetét a drótkefével, mégis bedőlünk sokszor a látszatnak. Képesek vagyunk szó szerint értelmezni irodalmi szövegeket és képes beszédnek tekinteni a KRESZ-t. Szívesen hisszük, hogy valaki még életében nem hazudott, másokat szeretünk hazugnak elkönyvelni, amikor életében először igazat mond. Itt megmentésnek nevezik a rablást, ott rablásnak a megmentést. Úgy látszik, mintha minden csak viszonyítás és nézőpont kérdése lenne.

Ezeket fejtegettem éppen korgó gyomorral Gerendás Péternek, amikor Brooklynban az ő kedvenc kínai étterme felé autóztunk. Délután 4 óra lehetett. Azért nem ettünk még ebédet, mert a világ legjobb kínai éttermébe készültünk. Az nem számít, hogy legalább két és fél órája autóztunk, mire beértünk a New Utrecht Avenue-ra, hiszen Péter csak ezért az étteremért repülte át az óceánt. Esténként erről mesél napok óta, nyilvánvaló, hogy tíz éve csak szükségből eszik bármi mást, hogy alapvető életfunkcióit fenntartsa. Legutóbb tíz évvel ezelőtt evett ebben a kínai étteremben, amiről már a világ számos országában elhíresztelte, hogy ez a világ legjobb kínai étterme. Szívének egyetlen vágya, hogy egyszer ide visszatérhessen.

Ahogy közeledett a nagy nap, reggelit sem mertem enni, féltem a rosszalló pillantásoktól, hiszen ma a világ legjobb kínai éttermébe megyünk ebédelni. Gerendás Péter a cél érdekében bevállalt néhány koncertet is, a hálás közönségnek nem mulasztotta el megmondani, hogy már csak néhány nap, és a világ legjobb kínai éttermébe megyünk. Péter a B66 nevű klubban lépett fel tíz évvel ezelőtt, és éppen azzal szemben pillantotta meg a világ legjobb kínai éttermét. Most pedig izgatottan robogunk az ortodox zsidó negyeden át. Alig látok, a szemem kopog az éhségtől. Megállok a B66 előtt, Péter kipattana kocsiból, és elindul, mintegy igézet alatt. A gitárt még gyorsan megmentem, és futok utána. Várom a pillanatot. Péter megáll, néz az út túlsó oldalára, szeme könnybe lábad, azt mondja, nem hiszi el, hogy itt van. Ezt soha nem felejti el nekem, hogy elhoztam, és átölel. Ez az igazi barátság. Én sem felejtem el soha, mondom lyukas gyomorral, és keresem a szemközti oldalon az éttermet. De nem látom sehol. Végül Péter rámutat egy kis ajtóra, az a bejárat. Ránézésre 53 ezer 254 hasonló ótvaros, lepattant kínai kifőzde lehet New Yorkban, ahol minden ragad a kosztól. Úgy léptünk be, mint egy templomba. Én azért megkérdezem, jó helyen járunk-e. Igen, mondja Péter átszellemülten, minden olyan, mint tíz évvel ezelőtt. Semmi nem változott. Szerintem fel sem mostak azóta, mondom, hogy Péter ugyanolyan állapotban találja, mint legutóbb. Goromba nő néz ránk, Péter lefegyverző mosolyával mesélni kezdi, hogy Európából repült ide, hogy tíz év után újra ehessen itt, mert ez a világ legjobb kínai étterme. A nő csak néz ránk, egy pillanatig úgy tűnt, leüt bennünket a forró wookkal, vagy nyakunkba önti a hot and sour soupot. Szerencsére Pétert őrültnek nézte, végül hozzánk vágott két ragacsos étlapot, hogy válasszunk. Péter úgy vette kezébe a menüt, mint egy Bibliát. Élvezettel forgatta, ízlelgette a neveket, amelyeket már kívülről tudott, majd hirtelen mozdulatlanná vált: chicken with broccoli. Ezt ette itt tíz évvel ezelőtt.

Ekkor ruhánk már bevette a tömény sült zsír szagát, ájulás kerülget, lábunkat nehéz felemelni, mert a mocskos padlóhoz ragadt. Csodálattal néztem Pétert, hogy ő ebből semmit nem vett észre, átszellemülten megrendelte a brokkolis csirkét. Ekkor még nyitott voltam arra, hogy a koldus ruhája királyfit takar, megtéveszti az étterem külseje a vendéget. Attól, hogy nincs hova leülni, mert a tulaj vázas biciklije az egyetlen asztalt támasztotta, ez még lehet a világ legjobb kínai étterme. Én a biztonsági rendelést választottam, chicken with garlic sauce. Ekkor már a bicikli nyergét is megettem volna fokhagymával. A szokásos műanyag dobozban megkapjuk a kaját. Péter olyan volt, mint a gyermek a karácsonyfa alatt pötytyös labdával. Elkezdtünk enni, vártam a csodát. És lőn. Annyira éhes voltam, hogy azt hittem, bármit meg tudnék enni, kivéve itt ezt a ragadós fokhagymás csirkét. Nem mertem megszólalni, lopva Pétert figyeltem. Nem szólt, nem is nézett énrám, csak evett némán. Aztán azt mondta, ő megkóstolna mást is. Kaptam a szavába, ha már itt vagyunk, élvezzük ki. Nem mindennap jövünk a világ legjobb kínai éttermébe. Én is rendeltem mást. Azt hiszem, ő mondta ki először, hogy ehetetlen. Próbáljunk még valamit? - kérdezte. Ne - mondtam én gyorsan, és mindent bevágtunk a mellettünk bűzölgő kukába. Rohantunk kifelé, hogy a nő hátunkba ne állítsa a wook nyelét, és tíz percig röhögtünk a biciklin, hogy nem volt rajta lánc. Ne haragudj, Lacikám, mondta Péter, nagyon éhes lehettem tíz évvel ezelőtt. Megértem, mondtam, van ilyen. Velem minden héten előfordul.

Viszont ekkor már igazán nagyon éhesek voltunk, a szánkat próbáltuk kólával kiöblíteni a borzalmas ízek után. Közöltem Péterrel: van egy meglepetésem, én tudom, hol van a világ legjobb kínai étterme. Menjünk vissza Manhattanbe. A kínai negyednek van egy belső ázsiai része, ahova nem jutnak el a turisták, nem a Little Italyval szomszédos utcákban, ahol a Keresztapa című filmet forgatták, hanem a Canal Street túloldalán. Ott olyan arcokat lát, amilyenekkel csak Tibetben találkozott Kőrösi Csoma Sándor. Alig két óra alatt visszaértünk a City-be, megtaláltuk a világ legjobb kínai éttermét, ahol szokás szerint az utcán állt a sor. Másfél órát kellett volna várni rá. Én akkor már leszámoltam az életemmel, éhen halni még mindig jobb, mint bármi más. De Péter azt mondta, hogy most már éhes, és ha nem baj, akkor most már lemondana arról, hogy a világ legjobb kínai éttermében egyen, egyben már úgyis voltunk. Rám bízza, együnk valahol valamit. Nem úgy van az, mondtam, oda kell menni, ahol sok a vendég, mert ott jó a kaja.

Az utca végén találtunk egy helyet, tele volt kínaiakkal. Ez az, mondtam, és berontottunk. Gerendás Péter ekkor már nem bírta volna el a gitárt, a fal mellé lezuhantunk egy kis asztalhoz. Feltűnő volt, hogy mindenki feketében van, de New Yorkban ez a partyöltözet, mondtam. Nem néznek ki bennünket? - kérdezte Péter, mire megnyugtattam, hogy nem, New Yorkban nem néznek ki sehonnan. Vártuk a pincért, és közben láttuk, hogy minden asztalhoz ugyanazt az ételt viszik. Biztosan ez a legjobb, mondta Péter, és azonnal megrendelte ugyanazt. Nagyon jól nézett ki a nagy halom csirkeszárny, azt nem tudtuk, hogy nincs megfőzve. Nem akartuk megbántani a személyzetet azzal, hogy nem tudjuk letolni a torkunkon a nyers csirkét, bár próbáltuk. Ezért kértük, hogy ezt tegyék a szokásos műanyag dobozba. Ez annyira jó, hogy elvisszük a családnak. Gerendás Péter most már nagy rutinnal rámutatott a nagy asztalokra kitett újabb különlegességre, amit előbb kértünk becsomagolni, mint a főtlen szárnyakat. Imádni fogja a család. Lassan sorakoztak a fehér dobozok az asztalon, és egyre többen néztek bennünket. Feltűnt, mintha az emberek ismernék egymást. Az egész terem egy család, mondta a pincér, miután megkérdeztük, mit ünnepel a sok ember. Halotti tor, válaszolta, és mindenki arra kíváncsi, mi milyen kapcsolatban voltunk az elhunyttal. Kerestük az özvegyet, hogy nekiadjuk a szárnyakat, és igyekeztünk a röhögést visszafojtani. Fizettünk, részvétünket fejeztük ki, megfogtuk a fejenként öt dobozt, és gyászoló képpel, korgó hassal távoztunk.

Péter ezután megkérdezte, ennék-e vele egy hot dogot valamelyik utcai árusnál. Boldogan, feleltem. És közben befejeztem az emberi szubjektivitás csapdájáról szóló elméletemet: Péter azt hitte, hogy a világ legjobb kínai éttermében járt tíz éve. A magyarok pedig azt hiszik, hogy demokráciában élnek egy éve. Ráadásul a kettő hasonlít is egymásra: ez is kínai, az is. És a végén jön majd a halotti tor.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2016/15  •  VII. 20. – VIII. 2.
FELCSÚTI ÚJGAZDAGOK Hétoldalas összeállítás meglévő és kiszemelt kastélyaikról, palotáikról, luxusvilláikról. Megyesi Gusztáv várja a mexikói munkásosztályt. Farkasházy Tivadar a sportcsatornának álcázott M4-es egyperces híreiről. Para-Kovács Imre Tiborczokkal keresztezné Paris Hiltont. Bartus László Donald Trump és Hillary Clinton magyar kampánytanácsadóiról. Smuzewitz Ilona úgy tudja, senki se látta Rogánt. Bakács Tibor Settenkedő szabadkai mondatai a pöcegödör mélyéről. Trunkó Barnabás a Báthory utcában járt, ahol a Quaestor még mindig várja ügyfeleit.
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.