Szigorúan ellenőrzött falatok
Ürmös Zsolt
2011. 11. 18.
A Terrorelhárítási Központ szakemberei ellenőrzik, hogy mi kerülhet Orbán Viktor miniszterelnök vagy Schmitt Pál államfő tányérjára. A főként vegyészekből álló csapat tagjai a hivatalos programok helyszínein figyelik a felszolgált ételek elkészítését, ellenőrzik a beszerzést, az étel ízesítését és a felszolgálását is. Sőt, néha kíváncsiságból meg is kóstolják az ételeket, és ha kell, letiltják a felszolgálását. A Hócipő tudósítója, pár darab Kovács Lázár recepttel felfegyverkezve, munka közben látogatta meg a kormányfő gasztrokommandóját.Hócipő: Jó napot!
Kommandós: Jó napot!... Akarom mondani, Szolgálunk és Eszünk!
Hócipő: Látom, rosszkor jöttem, épp ebédszünetet tartanak. Jó étvágyat!
Kommandós: Dehogy, mi így dolgozunk! Láthatja, most is nyakig vagyunk a munkában! Szinte alig látok ki a töltött káposztából...
Hócipő: Igen, látom, hogy a surranója szárig zsíros, és az egyik kollégája épp most próbál meg betuszkolni egy fél báránycombot, egy kiskanál kaviárt, és két franciakrémest a kommandós álca alá.
Kommandós: Tudja, határidős melónk van, a köztársasági elnök úr holnap egy 500 fős fogadást tart, és épp most kóstoljuk végig az ételeket.
Hócipő: Kemény meló...
Kommandós: Hát igen! Én azelőtt, hogy ide kerültem a gyilkossági osztályon dolgoztam. Nem mondom, ott is durva dolgokat láttam, de őszintén megvallva, ide kell ám az igazán erős gyomor!
Hócipő: Kikből áll a TEK szupertitkos gasztrokommandója?
Kommandós: Sokféle a csapat. Van itt köztünk bulimiás celeb, kiugrott ételkritikus, megcsömörlött sztárszakács, és jó pár közlekedési járőr, akik ráuntak a nagykörúti Gyrosra, meg az olajtól csicsogó T. gazdaságos fánkra. De nagy a fluktuáció! Nem sokan bírják ezt a hajtást. Az egyik kollégámat például tegnap százalékolták le az epéjével, egy másik meg ma reggel lépett ki, mert kiderült, hogy magas a koleszterinje.
Hócipő: Elmesélné, hogy telik egy munkanapjuk?
Kommandós: Hát reggel bejövünk... Szigorúan éhgyomorral! Aztán bevesszük a munkavédelmi Bilagitot, és elkezdünk enni, és eszünk délután négyig. Olyan is van, hogy vidéken eszünk éles bevetésen...
Hócipő: Melyik volt a legdurvább bevetése?
Kommandós: Hát, nyáron volt egy húzós napom, amikor egy kolbászfesztiválon kezdtem reggel, aztán jött egy csülökfesztivál, egy káposztafesztivál, és egy babfesztivál. Hát mit mondjak? Nagy durranás volt! Aztán délután Bajára vittek, ahol száz bogrács halászlét kellett megkóstolnom a főtéren, majd este Sopronban dobtak le, a VOLT fesztivál lacipecsenyés sátránál.
Hócipő: Milyen ételek vannak a tiltólistán? Melyek azok a fogások, amik nem kerülhetnek a kormányfő asztalára?
Kommandós: Orosz hússaláta, vöröshagyma, céklalé, és minden, ami nyomokban szóját és Gyurcsány Ferencet tartalmazhat.
Hócipő: És a köztársasági elnök úr?
Kommandós: Ő nem ilyen válogatós. Például a pirított mogyorót, azt nagyon szereti. Na, az ilyen különleges vegyészeti eljárás után kerül az asztalára.
Hócipő: Mesélne erről a vegyészeti eljárásról? Persze, csak ha nem képez államtitkot.
Kommandós: A lényeg, hogy biztonságtechnikai okokból Duna kavicsot rendelünk nagytételben, arról a délelőtti műszak leszopogatja a cukormázat, majd sózzuk, és így visszük be ez elnök úr irodájába. Elnézést, de most indulnom kell, mert Kerényi Imre felkérésére egy naiv népi festő ma délután megfesti ételterror elhárító csapatunk új címerét.
Hócipő: Elárulja olvasóinknak, hogy mit fog ábrázolni a festmény?
Kommandós: Természetesen! A címe az lesz: „Amit ma megehetsz”. És azt fogja ábrázolni, ahogy címerállatunk, egy nemzeti lakodalmas puli kutya üldözi a gasztroterrorista Schorbert Norbit!
Ürmös Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Ürmös Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.