Nurejev

„A testem mindig meztelen,
átüt trikón és jelmezen,
s ha öltözöm, levetkezem,
mert lényegem és jellegem,
hogy kontúrom a jellemem
és szívem kinn a mellemen,
és én vagyok a művelet,
a művelő s a műremek,
a szobrász és a nyersanyag,
s a szobor, melyet kifarag.”

Rudolf Nurejev Irkutszkban született életrajzírói szerint, saját vallomásában viszont azt állította, hogy a transzszibériai vasúton jött világra. Tizenegy éves korában kezdte balett-tanulmányait, 1958-ban végzett és lett a Kirov Balett táncosa. 61-ben a társulat Párizsban vendégszerepelt, ott sikerült disszidálnia, és élete végéig, 93-ig a nyugat nagy színházaiban táncolt.

Későbbi titkárom, Eric Johnson, aki akkor a párizsi Opera tagja volt, jól ismerte Nurejevet. Elutazásukkor kikísérte a társulatot az Orly repülőtérre. Az utasok akkoriban gyalog mentek ki a repülőgépekhez. Eric látta, amint a szovjet társulat elindul a gépéhez, de Nurejev hátramaradt, és egy francia nemzeti gárdista felé igyekezett, aki a repülőtér ajtajában állt. Megragadta kabátját, és az egyetlen mondatot mondta, amelyet francia nyelven tudott: „Szeretnék Franciaországban maradni!” A gárdista ekkor ráncigálni kezdte Nurejevet, és felszólította, hogy utazzon haza. A francia katona mellé egy orosz biztonsági tiszt lépett, és verekedni kezdett vele, mert tudta, ha nem viszi haza Nurejevet, életfogytiglani fegyházat kap vagy kivégzik. Nurejev hirtelen mozdulattal, teljes erőből belerúgott az oroszba, és az ajtón át „visszasurrant” Franciaországba.

Ez idő tájt Nurejevet még senki sem ismerte Franciaországban, de Európában sem. A szerep, melyet adtak néki a szovjetek, rövid volt. Nurejev pontosan tudta mit kell tennie. Ideiglenes tagságot kapott a Grand Ballett du Marquis de Cuevas társulatánál, és nagy szerepekben mutatkozott be. Amikor először láttam Londonban, nem kis rémülettel vettem észre, hogy senki nem nézi a táncosokat, köztük Margot Fonteynt, hanem mindenki szeme Nurejevre tapadt.

Kérdés, mi definiálja a nagy táncost. A szoborcsarnok, melyet arca és teste a levegőben hagy? Az, hogy ugrás közben egy pillanatig a levegőben marad? A 12 piruett? Az izmok keménysége és győzelme a test húsa felett? Vagy mindezek összhangja egy világban, ahol összhang nem képzelhető el?

Nurejev útját kezdettől fogva elmondhatatlan siker kísérte. Nemhogy a csokrok és koszorúk százait kapta, de lányok és fiúk tömege szeretett belé, álltak koldusként ajtaja előtt, és könyörögtek egy perc meghallgatásért. Ő maga szerény tengerparti birtokot vásárolt magának, nyáron vízi istent játszott, és francia színdarabokban is szerepet vállalt. Főként Párizsban, Londonban és Milánóban lépett föl, anélkül, hogy bármelyik balettnek állandó tagja lett volna. Így nem alkudoztak vele, és ő kedve szerint állapította meg a honoráriumát. Mindenki, aki a balett közelében élt, halálosan irigyelte.

Olykor királyi jókedve volt, és olykor igazi orosz fájdalom vett erőt rajta. Nem tudok róla, hogy bárkit is akarattal megbántott volna - partnernőit kivéve. Sokat igazságtalanul, így Margot Fonteynt is. Egyszer nagy társaságban Margaret hercegnő, a királynő húga szerelmet vallott néki, és megcsókolta. Nurejev roppant nevetésbe tört ki, vele együtt nevettek a mellette ülők is, így oldva fel a kínos helyzetet.

Egy alkalommal hosszú beszélgetést folytatott Stephen Spenderrel, a költővel. Spender mindenekfölött az örömet dicsérte, melyet Nurejev művészetével és lényével az embereknek hozott. Nurejev szerényen azt mondta, hogy mindaz, amit adni tudott, a pillanat ajándéka, és nyom nélkül múlik el. Pontosabban, a balett-táncos teste a szelleme, s ha teste elpusztul, nem marad utána semmi, a költő szelleme viszont itt marad köztünk, ha már a teste el is távozott.

Kitűnősége abban nyilvánult meg, hogy egy addig nem létező módszer szerint táncolt, amivel közönségét teljesen magával ragadta. Az emberek más balett-táncost végignéznek, és aztán ítélkeznek fölötte. Nurejev a többi balett-táncossal ellentétben valahogyan a közönség segítségét élvezte, mintegy vele táncolták a balettet.

Nurejev mindent tudott a balettről. Ítélete csak akkor hagyta cserben, amikor kezdett kiöregedni. Balett-táncosok tragédiája, hogy egyesek 35, mások 40 felett nem bírják már a mesterséget, izmaik lazulni kezdenek, és nem alkalmasak többé ragyogó táncra. Azok a ma élő nézők, akik pályája végén látták, nem tudnak lelkesedni érte.