Mikes György I.

Faludy György
2007. 01. 17. · Hócipő 2007/02

Húsz évvel ezelőtt minden nyáron meglátogattam Angliában élő fiamat és menyemet. Egyúttal felutaztam Brightonból vagy Portsmouthból Londonba, hogy Mikest újra láthassam. Egymás könyveinél csak egymás társaságát élveztük jobban, és minden találkozást ünnepnek tekintettünk, a földi gyönyörűség tetejének. Mikes a búcsúestet többnyire az exkluzív Hurlingham Clubban tartotta, melynek, úgy hiszem, egyetlen nem angol születésű tagja volt. - „Ezek az angolok sznobok” - szokta mondani, „engem, tizenötöd- vagy tizenhatodrangú írót mégiscsak bevettek maguk közé. Nem minden utánjárás nélkül.”

Mikes társult az angolokkal, átvette sznobizmusukat, és ugyanekkor mindig sietve elválasztotta magát tőlük. Hasonlóképpen az angolok is elfogadták őt „köztük élő, első számú idegennek” - de alighanem azzal a titkos záradékkal, hogy Mikes ugyan játszhatja az angolt, és ez nagyon mulatságos, de azért jövevény marad angol földön. Értékelték humorát, kivált ha arról írt, hogy a britek az ágyban az európai szerelem helyett a melegvizes flaskát részesítik előnyben, házaik építésénél a kényelmetlenséget tartják szem előtt a kényelem helyett, és kiszámíthatatlanok, furcsák, rejtelmesek, és a világ minden népétől különböznek. Minderre büszkék voltak, de ha Mikes komorabb témába csapott át, felhördültek.

Utoljára 1986 augusztusában találkoztunk klubjában. - „Negyvennyolc”, súgta, mikor megöleltük egymást. Jelen lévő barátaink nem értették, mire céloz. Arra, hogy barátságunk zavartalanul és felhőtlenül negyvennyolc éve tart, pontosabban: negyvennyolc esztendeje, öt hónapja és néhány napja. Ezt mindketten számon tartottuk, mert találkozásunk órája a történelmi helyzet miatt feledhetetlen maradt. Ismertük egymást, de össze akkor barátkoztunk, amikor Mikes 1938 március tizedikén felkeresett budapesti lakásomon. A Reggel című lap szerkesztője, Lázár Miklós küldte azzal, hogy írjak újságja következő számába, vasárnapra - a hétfői lap vasárnap este 11 óra táján jelent meg - verset Ausztria függetlenségéről. Arról, milyen fontos a függetlenség nékünk, magyaroknak, Európának, az egész világnak.

Hitler akkorra már meggyilkoltatta Dollfuss osztrák kancellárt, és az osztrák náci párt segítségével mindent elkövetett, hogy Ausztriát előbb felforgassa, aztán elfoglalja. A náci tüntetésekre és fenyegetésekre ellenszerül Schuschnigg, Dollfuss utóda, népszavazást hirdetett meg „versem leadásának vasárnapjára”. A szavazóknak egyetlen kérdésre kellett volna felelniük: kívánják-e az osztrák semlegesség fenntartását, avagy sem? Kormányfők, politikusok, újságírók szerte a világon azt jósolták, hogy az osztrák nép nagy többséggel foglal majd állást függetlensége mellett. Azok viszont, akik olvasták a Mein Kampfot, tudták, hogy Hitler első számú külpolitikai követelményének Ausztria bekebelezését tekinti, útban további kelet-európai hódításai felé. És ugyan ki áll ellent néki, ha a számára kedvezőtlennek ígérkező népszavazást megelőzi, és bevonul Bécsbe az árulóktól vemhes osztrák hadsereg? A részeges, búsult szoknyavadász francia miniszterelnök, Daladier? A tehetségtelen, nyám-nyám, csak megalkuvásaiban erőszakos Chamberlain?

De ezt nemcsak Hitler könyvének ismerői sejtették. Tudták ezt a pesti kávéházak irodalmi törzsvendégei is, csakúgy, mint a pincérek, kiadóm nyomdászai, az utca emberei is. Így nem volt nagy előrelátás vagy politikai érettség jele, mikor ezt feleltem Mikesnek: - „A verset, melyet Lázár kér, vasárnap délután háromra behozom A Reggel szerkesztőségébe. Feltéve, hogy akkor Ausztria még független lesz. Nem lesz.” Ezen mindketten kínunkban nevettünk.

Később elmondtam Mikesnek: azt tervezem, hogy Ausztria elfoglalása után emigrálok. Mikesnek, csodálkozásomra, ilyesmi nem állt szándékában. - „Itt vagyok otthon”, mondta, „ezt az országot szeretem. Még szépnek is tartom. Miért menjek el innét?” Azt feleltem: „Ha Hitler csapatai elérik a magyar határt, attól az ország hirtelen megrondul és rohadni kezd. Én is szeretem Magyarországot mindennél jobban, de menekülni akarok a háborútól.” Hosszabb politikai vitába kezdtünk. Mikes azt tartotta, hogy alig két évtizeddel a világháború után mindenki reszket egy új összecsapástól, és engem túlságosan pesszimistának tartott: - „Nem lesz szükség arra, hogy bőrönddel kezünkben hagyjuk el Magyarországot!”

Még 1938-ban mindketten Nyugat-Európába emigráltunk - ő Angliába, én Franciaországba.

Ez volt az első, egyben utolsó politikai vitánk fél évszázad alatt. Azóta mindenben egyetértettünk, soha egyetlen ütközési pont sem akadt köztünk, mert a napi és világpolitikára vonatkoztatott krónikus és reménytelen nézeteltérések helyett általában irodalomról, művészettörténetről, történelemről beszélgettünk.

Londonba érkezése után hamarosan összekötötte sorsát André Deutschcsal. Mikes és Deutsch a nyolcvanas évek közepén mesélték Bodnár Jánosnak (későbbi kiadómnak) egy londoni interjú során barátságuk indulásának hiteles történetét.

Már kisgyermekkorukban elhatározták: amit majd Mikes angolul ír, azt Deutsch kiadja. Már az indulásnál összedolgoztak, hogy megfelelő imázst alakítsanak ki. Történt ugyanis, hogy a háború után Londonban, amikor nagy szegénységben, de mindenre elszántan, világmegváltó tervekkel tele, egy olcsó kis szobát béreltek, nem volt más vagyonuk, mint Deutsch rozoga autója. Egy borús áprilisi reggelen azonban az autó egyszerűen nem indult el. Autóra pedig mindenképpen szükségük volt, így aztán Deutsch utolsó három fontján vett egy másik tragacsot, ami csak abban különbözött az előzőtől, hogy ha nehezen is, de elindult. Amikor Deutsch hazadöcögött a friss szerzeménnyel, véletlenül vagy szándékosan, ki tudná ezt ma már megmondani, nekiment a ház előtt parkoló régi autójának. S ekkor jött Mikes, aki fergeteges cikket írt a következő szöveggel: „André Deutsch, a híres könyvkiadó összeütközött saját kocsijával”. Ennél jobb reklámot nem találhattak ki, hiszen az a könyvkiadó, akinek annyi kocsija van, hogy képes sajátjával karambolozni, az már valaki, és persze az az újságíró, aki olyan szemfüles, hogy ezt megtudja, az sem akárki.

Mikes rövidesen a BBC magyar osztályának munkatársa lett; ugyanekkor kitűnő tudósításokat küldött az emigráció New York-i hetilapjának, a Harcnak. (Nem tévesztendő össze a harmadfél évvel később megindított nyilas szennylappal.) A második világháború alatt a BBC volt az egyetlen rádióállomás, mely a tényekkel szolgált, bármily kínosak is voltak azok, és a Harc az egyetlen magyar nyelvű lap, mely a teljes igazságot leírta. Mialatt szinte mindenki a világpolitikát és a stratégiát kommentálta, vagy arról ábrándozott, mi lesz a háború után, Mikes az angol mindennapokról küldött tudósításokat. Arról is, miként változtatta meg a bombázás London lakóit, hogyan olvadtak meg az óvóhelyeken egymás, sőt az idegenek iránt annyira, hogy már szóba is álltak velük.

Egyik írásában elmondta: kora reggel taxin vitette magát a BBC-be. Amikor a Tottenham Court Roadon jártak, légiriadó hangzott. A vezető egy roppant ház előtt állt meg taxijával. Mikes ki akarta fizetni a fuvart, de a sofőr szabadkozott: „majd riadó után, ha a BBC-hez vittem.” Együtt mentek le a földalattiba, az óvóhelyre. Mikor újra előjöttek, a taxiból semmi sem látszott: a nagy épület fala rádőlt az úttestre, fölötte lángok és porfelhő. Mikes pénzt kínált a söfőrnek. - „Nem vittem a BBC-hez. Adjon kölcsön 5 pennyt, hogy hazamehessek földalattin, és a címét, hogy az 5 pennyt visszaküldhessem.”

Csillaghegy, 2006

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/4  •  II. 13. – II. 26.
HÉT ORBÁNCSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉS Váncsa István Orbán énértékeléséről és káderpolitikájának csernobili léptékű üzemzavaráról Farkasházy Tivadar szerint minden érv igaz, amit felhoznak a Jobbik ellen, de nem kéne egyszer megverni már a Fideszt? Para-Kovács Imre felidézi, ahogy 40 éve a debreceni Fidesz-irodában töltötte a kérdőívet, felvételre várva Kéri László beszéde a Pirézekhez Smuzewitz Ilona megtudta, a magyarországi német autógyárak tárt karokkal várják a kirúgott kutatókat a szalagsor mellé Majláth Mikes László elképzelte a Káslerkutató Intézetet Bakács Tibor Settenkedő egyetért Palkoviccsal, mert milyen rövidítés az, hogy MTA? – olyan, mintha rendszámtábla lenne Trunkó Barnabás utánaszámolt, hogy aránylik a közmédia 90 ezer milliós éves költségvetése, az ellenzéki képviselők által okozott roppant károkhoz A Heti Kamu megtudta, hogy a 3-as metró alagútjaiban rendezik az Air Race-t Berendezzük a várat: új sorozatunkban javaslatokat teszünk rá, milyen festményeket kölcsönözzön a képtárakból Orbán új hivatalának falaira
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.