Kiutasíthatják a rendőrkutyákat

Varga Ferenc József
2012. 07. 25. · Hócipő 2012/15
A július 7-i Pride-rendezvényen történtek után jobboldali szervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek a rendőrségi kutyák genetikai vizsgálatáért. A melegtüntetést biztosító rendőrök egyik kutyájáról ugyanis egy rúgás következtében bebizonyosodott, hogy zsidó származású, valamint az is, hogy nemi identitása egy modernebb irányvonalat követ. Ha az országgyűlés megszavazza, minden rendőrkutyát megvizsgálhatnak, felmenői között vannak-e ószövetségi származásúak, és hogy miként viselkednek a velük ellentétes nemű fajtársukkal szemben. Amennyiben egy kutyáról kiderül, hogy zsidó, roma vagy homoszexuális, vagy esetleg csak annyit mond, hogy „Vau, te buta!”, azonnal kitoloncolják. Mert a német juhász legyen magyar német juhász!


HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.