Sarkalásos törvények

Para-Kovács Imre
2012. 10. 31. · Hócipő 2012/22
A cipész, mint metafora, és akkor gondolok itt Csoszogira, az öreg suszterre, Zeusz papucsára, a gyermekkor lakkcipőből eredő traumáira, mindenre, ami cipő (mennyire vártuk mindannyian, hogy Szandi és Cipő egy pár legyen, természetesen szigorúan elméletben, és összeadhatná őket Bochkor Gábor, istenem, de szép!), ami idővel, kopással és revitalizálással kapcsolatos fogalom. Mert a cipész olyasmit tesz, amit egyre kevesebben: rosszból jót csinál, szemébe röhögve a kötelező trendeknek, miszerint újat kell venni, ha a régi már nem jó.


Ez önmagában érdemessé tenné a szakmát némi érdeklődésre, mert korántsem volt még biztos néhány éve, hogy megfordul ez a trend, és eljön a kor, amikor újrahasznosítás, javítás és megőrzés lesznek a transzparensekre írt jelszavak, de az, hogy mindezt egy szocializmus, kapitalizmus, zavaros évek folyamatban tette, ez egyenesen hőssé avatja.

Kis Balázs olyan szerencsés, hogy nem kellett a korábbi korokban cipőket javítania, viszont annyira azért nem, hogy Svájcban lehetne cipész, így aztán Budapest egyik legszebb utcájában, a Lotz Károlyban működik egy alagsori műhelyben, ahol csak erős megkötöttségekkel tudna bált rendezni, mert elesni is csak két vagy három részletben lehet (Szebeni fotóművész úr egy részletben is el tudna esni, de ez azért van, mert ő olyan ügyesen és tisztelettudóan esik).



Még szerencse, hogy nem elesni járnak oda az emberek.

A másik különös szokása a cipészeknek, hogy a cipőjavítás mellett szélesítették portfóliójukat, és szerte a városban kulcsot másolnak, gázöngyújtót töltenek (illetve töltöttek, mert mintha mostanában már a gázöngyújtókat sem töltenék, pedig milyen szép is egy szelepelt reklámgyújtó, lekopottan, agyonhasználtan a kocsmaasztalon!), fénymásolnak, gravíroznak és ilyesmik.

A Zeusz Papucsa kizárólag cipőkkel foglalkozik, pontosabban lábakkal, mert betétek, cipőfűzők, tisztítószerek természetesen vannak, mint ahogy látványkonyha is működik a műhelyben, tehát a kedves megrendelő, miközben az előtérben áll a hozott cipőkkel, tökéletesen rálát a dolgozó cipészre, így aztán megnyugodhat, ha esetleg azt képzelte volna, hogy cipősdobozban tartott és kizárólag szalontüdővel táplált apró kínaiak fogják elbarmolni az ünneplő surranóját.


Nem, itt valódi cipész dolgozik, valódi szerszámokkal, általában valódi cipőkön.

Egyébként a fentebb említett cipészek sem azért választanak kiegészítő tevékenységeket, mert baromira unják a cipők javítását, tehát nem úgy megy, hogy négy óra sarkalás után az emberben feltör az ellenállhatatlan vágy, hogy most már pólókra szitázza a „Szalámi vagyok, nem turista” feliratot, vagy Elzett típusú kulcsok végtelen sorát csiszolja megfelelőre, hanem azért, mert szimplán cipészetből nehéz megélni, mint ahogy egyébként újságírásból vagy kalapkészítésből is. Én például rengeteg felesleges, fárasztó hülyeséget csinálok újságírás mellett, mert kenyérre kell, de erről majd egy következő írásban fogok beszámolni, amikor a fotóművészek és írástudók sanyarú sorsát ecsetelem felejthetetlen mondatokban és könnyfacsaró hasonlatokban tobzódva.

Kis Balázsnak azonban sikerült valahogy tisztán tartania a portfólióját, cipőket javít, és minden bizonnyal jól végzi munkáját, mert ottlétünk rövid félórája alatt körülbelül tízen érkeztek, hoztak cipőket, vagy vittek, az ajtó folyamatosan nyílt, de ennek ellenére hiába kerestem az utcában parkoló Hummert, nem láttam sehol. Mint megtudtuk, ahhoz, hogy háromhetes teljesítésre rendeléseket vegyenek fel (Kis Balázs és munkatársa, aki a közönségkapcsolatokat menedzseli), szombaton és vasárnap is dolgozni kell. Ezt mi is ismerjük - nézünk egymásra a fotográfus kollégával -, a válság óta alig jutottunk el templomba, de még vasárnapi iskolába se. Pedig mindketten rendelkezünk a Szakma Ifjú Mestere oklevéllel, mégis látástól vakulásig dolgoznunk kell, és ahogy elnéztük, a cipészeknél sincs ez másképp.



A cipészetben az lehet a legrosszabb, hogy aki cipőt javíttat, az valószínűleg nem a rendszerváltás nyertesei közül kerül ki, legalábbis nagy valószínűséggel azért választja ezt az opciót, mert takarékos, környezettudatos, és nincs túl sok felesleges pénze. Mindennek következtében a megrendelők azt hiszik, hogy egy cipő megjavítása olcsó, szemük előtt lebeg a bevezetőben említett Csoszogi mester, aki még rá is fizetett a javításra, mert jó szíve volt, és ráadásul kitalált figura. Így aztán egy cipész sohasem fog meggazdagodni, hacsak divatba nem jönnek a felöltöztetett százlábúak, de erre pillanatnyilag nincs sok remény.

Viszont jó illat van, bőr és enyv (vagy ami az enyv helyett van mostanában) markáns, de korántsem tolakodó szaga, és a szerszámok is kifejezetten látványosak, szerencsére nem fejlődtek annyira, hogy űrhajóban vagy boncteremben érezhetnénk magunkat. Különösen igaz ez a bőrvarró Singerre, amit kifejezetten megszerettem látogatásunk alatt.


A Zeusz Papucsa időkapszula, mint minden olyan hely, műhely, üzlet vagy üzem, ahol emberek kézzel készítenek dolgokat embereknek. Nem mondom, hogy vissza kéne hozni a céhek korát, mert nem akarom és nem is lehet, de külföldi példákból tanulva esetleg legalább a szervezett és totális kiirtásukat mérsékelni lehetne ezeknek a helyeknek, mert munkát adnak, miközben értéket teremtenek, ráadásul jól is néznek ki.

A cipő egyébként is fontosabb része életünknek, mint sokan gondolnák, én például cipőmániás vagyok, és csak azért nem vettem meg egy 300 000 forintos csizmát nemrégiben, mert a feleségem mélyen a szemembe nézett. De rengeteg betegség, probléma megelőzhető egy jó cipővel, és most nem csak arra gondolok, hogy rozsdás szögbe lépünk, és jön a vérmérgezés.


A cipő véd meg minket attól, hogy közvetlenül érintkezzünk Magyarországgal!

Odakint az utcán aztán szembejön velünk Szabó Magda és Szabó István Az ajtó című filmje, Szeredás Emerenc a valóság felszínén sepreget, lábán elnyűhetetlen, magas szárú cipő.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/4  •  II. 13. – II. 26.
HÉT ORBÁNCSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉS Váncsa István Orbán énértékeléséről és káderpolitikájának csernobili léptékű üzemzavaráról Farkasházy Tivadar szerint minden érv igaz, amit felhoznak a Jobbik ellen, de nem kéne egyszer megverni már a Fideszt? Para-Kovács Imre felidézi, ahogy 40 éve a debreceni Fidesz-irodában töltötte a kérdőívet, felvételre várva Kéri László beszéde a Pirézekhez Smuzewitz Ilona megtudta, a magyarországi német autógyárak tárt karokkal várják a kirúgott kutatókat a szalagsor mellé Majláth Mikes László elképzelte a Káslerkutató Intézetet Bakács Tibor Settenkedő egyetért Palkoviccsal, mert milyen rövidítés az, hogy MTA? – olyan, mintha rendszámtábla lenne Trunkó Barnabás utánaszámolt, hogy aránylik a közmédia 90 ezer milliós éves költségvetése, az ellenzéki képviselők által okozott roppant károkhoz A Heti Kamu megtudta, hogy a 3-as metró alagútjaiban rendezik az Air Race-t Berendezzük a várat: új sorozatunkban javaslatokat teszünk rá, milyen festményeket kölcsönözzön a képtárakból Orbán új hivatalának falaira
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.