Csatorna töltelék - 2006/14

Félig megolvadt kisnyugdíjasok szegélyezik a Margit körutat, egymást igazoltatják a motoros rendőrök az Erzsébet hídon, és lefogyott a fejem, ami a nagy meleg következménye, nem beszélve a lángoló Volánbuszokról.

A kormány bejelentette, hogy mindjárt bejelent, de annyit már most is meg tud mondani, hogy inkább 6 és nem 8. A részleteket később.

Délután beszálltam egy taxiba, mire a sofőr szó nélkül a kesztyűtartóba nyúlt, majd befújt valami szivarformájú spray-vel, amit kifejezetten izzadt, büdös utasok ellen hozott magával.

Találtam egy hirdetést, ami léghűtő berendezést ajánl feltűnően olcsó áron, és a használati utasításában csodálatos mondatra bukkantam, miszerint a „hűtő hatást fokozza, ha a készülék tetejére jégkockákat helyezünk”.

Pedig még csak június van, az Aigner család alig melegedett be, a leányon például - minden valószínűség szerint - összevesztek a sztájlisztok, de legalábbis nem érkezett meg a végleges, mert legutóbb egy délolasz halárus rózsaszín játszóruháját vette fel, amiben eredeti tulajdonosa is csak akkor megy utcára, ha kergetik.

Az időjárás-jelentések egyébként is rendkívül változatosak manapság. Van az erotikus, illetve high-tech a nagy kereskedelmiken, van az igénytelen-barkács az ATV-n, akkor ott a vicces az Echón, a közszolgálati a közszolgálatin, valamint a nosztalgikus a Dunán.

Tökmindegy, meleg van.

Úgy érzem magam, mint akit Kuznyecova fejen szervált közvetlen közelről az Alienből ismert arctámadóval. Valaki idelopakodott, és bekent zselével, nem tudok szabadulni, hiába teszek jégkockákat a tetejemre.

Már a gonoszság sem vidít fel, legalábbis azon a visszafogott szinten, ahová a polgári életforma szorgalmas gyakorlása eljuttatott, viszont gyerekeket mégsem mészárolhatok le jelentős számban.

De jó, hogy nem vagyok biciklis futár!

Nem tudom, régen hogy volt, de ezt a várost mintha nem arra találták volna ki, hogy emberek éljenek benne. Télen döglött, nyáron lakhatatlan, a széles sávú internet feltalálása óta semmi sem indokolja, hogy itt rohadjak, ráadásul a lakói is kifejezetten ellenszenvesek.

És most viszonylag jó kedvem van, mert nem ütközik a wimbledoni tenisztorna a labdarúgó-világbajnoksággal, de a napokban voltam ideges is, sőt olyan is előfordult, hogy mizantróp hangulatba kerültem, szerencsére azonban akkor nem kellett tévéajánlót írnom.

Most tehát vidámság a szívben, mirigytorna, zsírcsoport-meghatározás és önkormányzat-update, mi bajom is lehetne?! Mármint úgy értem: miért is ne szeretném az embereket...

(Elnézést, az előbb leejtettem a laptopot, mert Béki Gabriella azt mondta a tévében, hogy a kormány „nagyon tempósan intézkedett”, mármint a kormányprogram kidolgozását illetően. Ehhez nem is fűznék hozzá semmit, mert a „tempósan” tényleg kifejező, hiszen tempó annyiféle van...)

Rákerestem tehát a google-on a „fekve űzhető sportok”-ra, de semmi, leszámítva persze a tévénézést. Egyre kevesebb drót áll ki a falból, gondolom, ez azt jelenti, hogy a lakásfelújítás befejeződött, lelkiismeret-furdalás nélkül nézhetem, hogy mások teniszeznek. Azt is, hogy mások futnak és labdarúgnak.

Megjegyezném: éjjel fél tizenegy van, és egyszer megmozdult a függöny a széltől, csak remélni tudom, mire ezek a sorok kikerülnek, már hideg lesz, öklömnyi jegek esnek az égből, valamint tövestül csavarja ki a Normafát helyéről a viharos szél...

(Ugye nincs rokonuk a kormányban? Akkor jó...)

Parlamenti közvetítéseket is nézek, és arra jöttem rá, hogy a magyar szocialistáknak szükségük van némi nekifutásra, hogy belelendüljenek a kormányzásba. A megfigyeltek alapján úgy saccolom, ez 18-22 év lehet, és akkor még jóindulatú voltam (orvosi megfigyelés: jóindulatú, rosszindulatú, de végül is csak daganat), viszont az emberek - ellentétben velem - nem ennyire türelmesek, lehet, hogy közben úgy döntenek, mégis inkább megnéznék Kövér Lászlót a bársonyszéken, akkor legalább röhögni lehet, van valami hazai íze a politikának: csöppen a kolbászzsír, lobog a lobogó - oszt jónapot.

Mert így elég nehéz kivárni, hogy Peltzné Gál Ildikó megszólaljon, addig a dinnye is kivonul a divatból. Van Lezsák, de ő is csak annyira szorítkozik, hogy felkonferáljon, igaz, itt is kijön belőle a lényeg, a langyos váladék jellegű szófűzés, és a hang, amit Pándi András vallomása óta hiányoltunk a közéletből.

De ebből nem lesz gazdasági csoda, a szopornyicás pannon puma addig nyalja a saját végbélnyílását, míg le nem zuhan a díványról, mi meg csak nézünk hülyén. Szerencsés esetben persze a nézésirányunkban akad egy tévékészülék, abban pedig valami sportközvetítés, lehetőleg a Tour de France, de arról majd tényleg csak a következő alkalommal.