Miért hülyeség a bojkott?

Para-Kovács Imre
2013. 11. 27. · Hócipő 2013/24
A magyar demokratikus ellenállás Facebookon aktív része meglehetősen kiakadt a CBA tulajdonosainak szervilizmustól csöpögő, végtelenül primitív levelén, amit a Békemenet kapcsán intéztek dolgozóikhoz, és aminek tartalma nagyjából annyi volt, hogy Orbán Viktor farpofái között van a legmelegebb ezen a Földön, a pénz is onnan jön, tehát legyen oly’ kedves mindenki békemenetelni, mert attól jobb lesz a világ.

Már az is meglehetősen kockázatos vállalkozás, ha egy pártközeli magánvállalkozás megosztja vásárlóit, és érezteti velük, hogy liberális féregként, vagy netán szociáldemokrataként nem szívesen látott vendégek az áruházban, nem azért van ott az a sok parizer, hogy tömjék hazaáruló bendőjüket, azonban ez az ő kockázatuk, mely kockázat természetesen kisebb, ha nem a vásárlókból élnek, hanem a csobogó közpénzekből.

A munkások presszionálása azonban teljességgel megengedhetetlen, mivel a minimálbéren robotoló alkalmazottak nincsenek abban a helyzetben, hogy feltartsák középső ujjukat, tehát vagy engedelmesen elmennek Orbán Viktor stand up-jára, vagy csöndben duzzognak, majd a későbbiekben felnyomják egymást a vezetőségnél egy jobb állás reményében. Azonnal felmerül tehát annak lehetősége, hogy az előléptetések, fizetésemelések, vagy egyáltalán, a munkahely megtartása attól fog függni ennél a cégnél, hogy ki milyen lelkesen éltette a kormányt, annak is nemzetközi összehasonlításban páratlan vezetőjét, a felcsúti Marx fivért.

Ez az egész történet úgy, ahogy van, egy feudális, félázsiai bohózat. Udvari beszállítók, udvari zenészek és udvari bolondok között élünk, demokratikusan megválasztott vezetőink ezek között az emberek között érzik jól magukat, szerveznek nekik koncertet, adnak nekik színházat, és leaszfaltozzák a szabad verseny meglehetősen kátyús útját, ha visszacsorgatják a megfelelő összeget a választási kampányban. Nincs ebben semmi meglepő, megszokhattuk a huszonhárom év alatt.

A Facebook-forradalmárok azonban a lehető leghülyébb megoldást választották, amikor az eset megismerése után a CBA bojkottjára szólították fel egymást, vacakul összephotoshopolt képecskéken, szívhez szóló kiáltványokban, vagy harcias felszólamlásokban, mivel egy ilyen felhívásnak semmi, de semmi értelme sincs, illetve a helyzet még ennél is rosszabb, mivel direktben igazolja a CBA magatartását.

Mi történik?

A felháborodott demokraták heccelik egymást, hogy ne vásároljanak a CBA-ban, aztán vagy vásárolnak, vagy nem, attól függően, hogy van-e a közelben másik közért, és hogy abban a másik közértben kapható-e Cserpes kefir.

A felháborodás és a bojkottfelhívás látványos, két-három napig is kering az összes online felületen, tehát elég sokan értesülnek róla, hogy aztán észrevegyék: a CBA-k forgalma semmivel sem csökken, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az emberek jelentős része nem teheti meg, hogy máshol vásárol, ha otthon vár a három gyerek, nem fogsz egy idióta politikai ügy miatt három kilométert kerülni, ha meg egyáltalán nincs a településen másik üzlet, akkor eleve döglött az ügy. Ráadásul az emberek jelentős részét nem érdekli a CBA tulajdonosainak politikai tevékenysége, és még azok sem fognak lemondani a kényelmükről, akik régóta és egyre fokozódó intenzitással utálják a Fideszt. A többiekről most nem is beszélek.

Nem történik tehát semmi, a CBA köszöni szépen, jól van, a bojkottálók frusztráltak lesznek, mert bojkottjuknak semmi értelme, viszont kerülhetnek a havas esőben három kilométert, majd megoszthatják egymással szörnyű tapasztalataikat a szolidaritás hiányáról, a közömbös emberekről és a demokratikus oldal gyöngeségéről.

Ugyanezt teszik persze a másik térfélen is, büszkén kijelentik, hogy a Bajnai-gárda, a Gyurcsány-banda, a Mesterházy-légió minden mesterkedése ellenére, a magyar nép úgy döntött, hogy továbbra is megtiszteli bizalmával ezt a csodálatos magyar üzletláncot, ami fényesen igazolja, hogy a bukott baloldal még arra sem képes, hogy bojkottáljon egy vegyesboltot.

Ebben speciel teljesen igazuk van, éppen ezért nem érdemes belevágni olyan bojkottokba, melyeknek végrehajtására sem erő, se kedv nincs az emberekben.

Ehelyett inkább arra kéne odafigyelni kicsit, hogy ne válasszunk magunknak olyan kormányt, ne szavazzunk olyan pártokra, amelyek menthetetlenül összefonódnak a gazdasági bűnözői körökkel, olajszűkítőkkel, áfacsalókkal, sztrádatolvajokkal és egyéb vállalkozókkal, akkor se, ha egyébként szimpatikus, amit mondanak. Ne abban reménykedjünk, hogy az új kormány majd lerombolja a CBA-t, és helyette a Pintyőke Üzletláncot favorizálja majd, mert attól nekünk semmivel sem lesz jobb, és a következő bojkott éppen annyira lesz nevetséges, valamint hatástalan, mint ez a mostani.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.