Kard kardba öltve

Beszélgetés Gerevich Györggyel

Murányi András
2006. 09. 27. · Hócipő 2006/20
Két olimpia valami háború miatt kimaradt Gerevich Aladár életéből, így csak hét aranyat nyert a játékokon; egyet (1948-ban) éppen második fia, a később öt vb-elsőségig jutó Pál születése napján. A kardzseni ötvenévesen nem csupán Róma bajnoka lett (1960), hanem visszavonult, továbbá helyből felugrott egy asztalra, de ez még mind semmi, mert a vívóteremben rendszeresen varrt, igaz, orkánkabátot csak korlátozott számban hozott haza. Nagyobbik fia, György - interjúalanyunk s Nemcsik Zsolt olimpiai ezüstérmes kardozó mestere - Istennek tartja az édesapát, és azt se hagyjuk ki, hogy anyjuk, Bogáthy (Bogen) Erna "szintén zenész", azaz olimpiai bronzérmes tőröző: két, későbbi férjével közös ötkarikás vetélkedő után jött a házasság (1938), na meg a karrier vége. De mit kapott a fejére a kopasz Rozgonyi?



Kard karácsonyra?

Ilyen nem volt.

Hát tőr?

Az sem.

Mi volt?

Sok minden, de semmi olyan, amivel a szüleink emlékeztettek volna bennünket a vívásra. Ennek megfelelően kényszerítő eszközöket nem alkalmaztak velünk szemben, ám ha alkalmaztak volna, akkor sem történik semmi: eleinte eszünk ágában sem volt, hogy kardot vegyünk a kezünkbe.

Ehhez képest...

Mielőtt spontán kikötöttünk volna a kardnál, több versenyre is elkísértük apánkat, de általában mindennel foglalkoztunk, csak magával a viadallal nem. Mesélhetnék...

Meséljen!

A legkirívóbb csintalanság alighanem az volt, amikor az öcsémmel a karzatról dobáltuk a kopasz Rozgonyi főbírót.



Feddés, nyakleves, szobafogság?

Tettlegességre nem került sor, jóllehet apám roppant szigorú volt, szülőként is meg edzőként is. Utóbbit később a saját bőrömön tapasztaltam: amikor apám ezerkilencszázhatvanban abbahagyta a vívást, én éppen akkor és éppen nála kezdtem ismerkedni a sportággal. Maximálisan követelt, nála olyan nem fordulhatott elő, hogy jaj, fáj a lábam, ezért nem emelem meg... Maximálisan fel is néztem rá: ő egy Isten volt. Egy Isten.

És milyen volt az Isten felesége?

Beállt apám mögé: kerülte a reflektorfényt, hátrahúzódott, ha fotózták őket. Mindenekelőtt azonban a világ legjobb női vívóinak egyike volt, aki csak állandó vetélytársát, Ellen Muller-Preisst nem tudta felülmúlni. Ugyanakkor beszédes tény, hogy két szülés és nyolc év kihagyás után, néhány hónapnyi edzéssel följött a ranglista harmadik helyére, ám a sportág ugyancsak korszakos alakja, Bay Béla azt mondta rá, hogy öreg, mire anyám letette a fegyvert. Szó nélkül visszavett a tempóból akkor is, amikor egyszer apjával, vagyis az én nagyapámmal, a szintén tőrvívó Bogáthy Alberttal vívott bemutatót; már vezetett, amikor az első sorból megszólalt egy hang: Na, csak nem veri meg a saját apját... Bizony, inkább nem verte meg.

Micsoda család!

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy egyetlen olyan embert se tudok mondani, akinek bármi baja lett volna anyámmal vagy apámmal. Mindenki csak jót mondott róluk: valószínűleg azért, mert ők tényleg jók voltak. Apám a bajnokok bajnokaként, edzések előtt-után rendszeresen megvarrta a gyerekek sapkáját vagy kesztyűjét. Ráadásul az esetek jelentős többségében minden átmenet nélkül: Na, add ide a kesztyűdet, kisfiam! - fordult oda a számára ismeretlen lurkókhoz teljes szeretettel, és már varrt is. És persze az oktatásban is fölöttébb segítőkésznek mutatkozott: épp a napokban mesélte Szőcs Berci, hogy feltehetőleg soha nem futja be azt a pályát, amit, ha apám nem mondja neki, gyere, most szépen megtanítalak vívni. Mindenkivel ugyanolyan volt, a legkisebbtől a huszonhat évesig, a tehetségestől a tehetségtelenig.



Apja hogy nyerhetett ötvenévesen is olimpiát? Mi volt a titka?

Azon túl, hogy tudott, elképesztő kondíciójával uralta a mezőnyt: ha élne, fizikai tulajdonságaival sok mai vívón túltenne. Mást ne mondjak, ötvenévesen fogadott Berczelly Tiborral, hogy helyből felugrik egy, a méteresnél jóval magasabb íróasztalra. Valahogy úgy kezdődött, hogy Berczelly azt mondta neki tréfából: Na, mi van, föl tudsz még mászni rá? Aztán csak nézett...

A család milyen pluszokat észlelt az apa sikeréből? Dőltek a tiltott cuccok, zsákszámra ehették a banánt, tele volt a polc nyugati kislemezekkel?

Ahogy ön azt elképzeli.

Hát?

A kor úgynevezett üzleti életéből, ami, ugye, jelentős részben a csempészett dolgokban merült ki, mi nem észleltünk semmit. Vagy csak nagyon keveset. Apám kizárólag a családjára koncentrált: amikor divatba jött az orkánkabát, magának nem is hozott, csak nekünk... A kivételes embernek, sportolónak járó bánásmódot illetően sok sztorival nem szolgálhatok. Hirtelenjében csak egy ugrik be. A Rákosi-rendszerben apámat följelentette valaki munkahelyén, a Nemzeti Bankban, ahol sportállásban dolgozott, hogy meló közben olvas. Valóban szeretett olvasni, de munka közben hanyagolta a könyveket. Elég az hozzá, hogy a feljelentő az apám asztalán fekvő filléres regényből következtetett rá, ám végül a legfelső szintről tették helyre az ügyet, mondván: senki ne próbálkozzon Gerevich Aladárral. Pedig akkoriban akár ki is rúghatták volna. Sőt...

Manapság jelent valamit a Gerevich név?

A napokban elintéznivalóm akadt egy hivatalban: mondom, Gerevich vagyok, ch-val; a pontosítást az ügyintéző szinte kikérte magának... A negyven fölötti korosztály feltétlenül emlékszik az apámra.

Vagy tudják, hogy Gerevich György annak a Nemcsik Zsoltnak az edzője, aki egy találattal kapott ki az olasz Montano elleni olimpiai döntőben...

Tudja, ki volt Boris Becker edzője?

Kapásból válaszolok: nem.

Na látja...



Pál mennyire névtelen tréner?

Névtelenebb nálam. Régóta Ausztriában él, jól keres, de legutóbb elhűlve mesélte, hogy egy 12 éves gyerek iskolázás közben minden átmenet nélkül letette a kardot, kiment a teremből, majd tíz perc múlva visszatért egy doboz kólával.

Szegény gyerek!

Szegény Pál! Nem teheti szóvá, különben fuccs az állásának.

Györgynél ez miként csapódott volna le?

Ön szerint?

Értem...

Amúgy Pállal szinte mindig ellentétes utat jártunk be. Juniorként én voltam a sikeresebb, felnőttként aztán ő lett ötszörös világbajnok, edzőként pedig én vezetek.

Pekingben ott szipog majd Nemcsik nyakában?

Főleg, hogyha ott lehetek Kínában. Az athéni gépről ugyanis, khm, maradjunk annyiban, hogy helyhiány miatt lemaradtam. A döntő azért izgalmas volt a balatoni kertemben sétálgatva.

Én infarktust kaptam volna.

A magam részéről túléltem, és nagyon örültem a második helynek.

Ez most komoly?

Igen. Amondó vagyok, hogy igenis tudni kell örülni egy ezüstnek is, különben az ember végtelenül keserű lesz. Hogy is van a mondás? Az első győztes, a második vesztes... A negyedik már legalábbis hazaáruló... Mindenesetre a hátralévő szűk két évben kőkemény munka vár ránk, és bár persze mindent elkövetünk, manapság egy sor dolognak klappolnia kell egy olimpiai diadalhoz. Van, aki végig fegyelmezetten, keményen dolgozik, aztán a verseny előtt rosszul alszik, és viszlát. És van, aki elnagyolja a felkészülést, viszont jól alszik, és megnyeri.

Most akkor mi lesz Zsolttal?

Az biztos, hogy fegyelmezetten és keményen dolgozik. És abban reménykedem, hogy az alvásával sem lesznek problémák...
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/4  •  II. 13. – II. 26.
HÉT ORBÁNCSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉS Váncsa István Orbán énértékeléséről és káderpolitikájának csernobili léptékű üzemzavaráról Farkasházy Tivadar szerint minden érv igaz, amit felhoznak a Jobbik ellen, de nem kéne egyszer megverni már a Fideszt? Para-Kovács Imre felidézi, ahogy 40 éve a debreceni Fidesz-irodában töltötte a kérdőívet, felvételre várva Kéri László beszéde a Pirézekhez Smuzewitz Ilona megtudta, a magyarországi német autógyárak tárt karokkal várják a kirúgott kutatókat a szalagsor mellé Majláth Mikes László elképzelte a Káslerkutató Intézetet Bakács Tibor Settenkedő egyetért Palkoviccsal, mert milyen rövidítés az, hogy MTA? – olyan, mintha rendszámtábla lenne Trunkó Barnabás utánaszámolt, hogy aránylik a közmédia 90 ezer milliós éves költségvetése, az ellenzéki képviselők által okozott roppant károkhoz A Heti Kamu megtudta, hogy a 3-as metró alagútjaiban rendezik az Air Race-t Berendezzük a várat: új sorozatunkban javaslatokat teszünk rá, milyen festményeket kölcsönözzön a képtárakból Orbán új hivatalának falaira
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.