Hát ez szép volt!

Beszélgetés Verrasztó Zoltánnal

Murányi András
2006. 10. 25. · Hócipő 2006/22
Hova máshova, mint a Komjádi uszodába beszéljük meg az interjút. Illetve hát: lehetett volna a kistarcsai kórházba is, csak az nem lett volna annyira szívderítő; szóba jött még, persze, maga a benzinkút, ellenben ennél a pontnál dr. Verrasztó Zoltán tisztelettel jelezte (kvázi könyörögte), hogy lehetőleg maradjunk a Komjádinál, ugyanis kétnapi ügyelet, továbbá az azt követő edzésvezénylés után egy újabb helyszín kijelölésével a pokolba kergetném. Fia és lánya, Dávid és Evelyn diszkréten kortyolgat a beszélgetés alatt, egyébként pedig elsősorban azon tűnődöm, hogy a korábbi olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszó él-e még.



Szombat reggeltől hétfő délutánig?

Úgy van.

És utána még tréning?

Még szép!

Ez fokozhatatlan...

Pedig lehet!

Hogyan?

Hát például úgy, hogy bármikor, tehát akár ebben a pillanatban is, behívhatnak operálni, mivel úgynevezett behívós vagyok a kórházban.

Operálni, kétnapi állandó munka után?

Ne féltsen, azért aludtam csöppet: egyszer öt órát, aztán hármat. Az összesen nyolc.

Szóval: mi most önfeledten beszélgetünk, mire megcsörren a mobil, és...

És nincs mese: ülök be az autóba.

Innen, a Komjádiból a kistarcsai objektum alig egy óra. Még visszamenni...

Most így, estefelé szembemennék a forgalommal; hamar odaérnék. Nem mellesleg akkor is hasonló a helyzet, amikor reggel dolgozni megyek, de arra vigyázni kell, hogy a már belőtt időpontokat betartsam. Elég tízpercnyi csúszás, és ülök a dugóban.

Otthonától mekkora a táv?

Pontosan huszonhét kilométer.

Az sem kevés... Mindenesetre elég frissnek látszik.

A tréning jótékony hatása: fáradtabban érkeztem ide, a Komjádiba, mint amilyen állapotban az edzés után vagyok.

Nyilván a sok ordibálással kieresztette a gőzt...

Nem vagyok egy ordibálós típus. Pontosabban: ha kell, ordítok én is, de inkább feladat-meghatározós, végrehajtós, beszélgetős karakternek nevezném magam.

Hát az atyai szigorral hogy' áll?

(Zoltán gyermekeihez fordul, naná. Dávid és Evelyn, a Jövő SC ifjúsági Európa-bajnok, immár felnőtt válogatott úszói testközelből szerezhetnek tapasztalatot a tréner ősről.)

Na, van atyai szigor, Evelyn?

A lány elmosolyodik: Nincs!

Mit is mondhatnának... De azért időnként csak-csak pipa rájuk, nem?

Szerencsére nagyon ritkán.

Mégis, mikor?

Amikor csak oda kellene figyelni arra, amit csinálnak, amikor az észt nem feltétlenül kell használni, csak nyomni, nyomni...

Pedig az ész a fontos.

Még jó, hogy nekik is van! Legalábbis rám mindig azt mondták: ésszel úszom. Oké, tévedni emberi dolog...
Akárhogyan is, az eredmények nem maradtak el. Habár...

Habár?

Én most egy "csak" olimpiai ezüstérmessel vagy egy büszke világ- és Európa-bajnokkal ülök szemben?
Nem lettem lelki beteg attól, hogy a legnagyobb sportvetélkedőn nem szereztem aranyérmet. Ez már csak azért is fontos, mert többen igenis lelki betegek lettek ettől.

És ha...

A sportban, mint tudjuk, nincs ha. Mondhatnám, hogy ha egy héttel később rendezik a hetvenhatos montreali olimpiát, akkor..., de minek is ragozzam.

Ragozzuk már!

Induljunk ki a tényekből. Az eredmények alapján Montreal előtt én voltam a világ legjobb négyszázas vegyes úszója: egyebet ne mondjak, az augusztusi olimpia előtt áprilisban világrekorddal nyertem a Long Beach-i amerikai nyílt bajnokságot. Ehhez képest már kint, Kanadában Wladár Sanyi testvére, Zoli beletérdelt az arcomba valami pimf erőgyakorlat közben; agyalágyult szituáció volt, viszont utána begyulladt a fogam, az orvos elkezelte, a lázam a negyven fokot ostromolta... Legyen elég annyi, hogy amíg kétszáz háton nyolcadik lettem, négyszáz vegyesen kiestem.



Érdekes.

Mint ahogyan az is az volt, milyen gyorsan fejlődtek akkoriban az amerikaiak: riválisaim közül a négyszázon első Rod Strachan sehol nem volt Long Beachben, aztán Montrealra tizenhárom másodpercet fejlődött. Mondom: tizenhárom másodpercet! A jó Rod tehát hirtelen magtanult úszni, hogy aztán rögtön az olimpiát követően abbahagyja.

Moszkvában egy tizenhét éves gimnazista előzte meg kétszáz háton...

Csakhogy Wladár Sanyi megérdemelten, a papírforma szerint végzett az élen. Az én ezüstöm abszolúte reális volt.

Úgy fest, tényleg nincs itt baj az események földolgozásával.

Történt, ami történt, a többin pedig fölösleges tűnődni. Mi van, ha az amerikaiak nem bojkottálják a moszkvai játékokat, mi van, ha...

Milyen volt a viszonya edzőjével, a nagy Széchy Tamással?

Rengeteget veszekedtem vele.

Lehetett?

Kellő tisztelettel, de lehetett.

Ezt most elképzeltem...

Nem tudja elképzelni. Már csak azért sem, mert általában apróságokon kaptunk össze, és csak a munkavégzés hevében. Mit tudom én, elszámoltuk a részidőket.

Szerette? Utálta?

Minden tekintetben felnéztem rá.

Hamar kibékültek?

Időnként nem. Például a moszkvai játékok előtti utolsó négy hónapot egyedül csináltam végig, be-bekéredzkedve Széles Sanyi, Wladár Zoli és Nagy Zoli mellé.

Éppen Moszkva előtt?

Így alakult...

De hogy'?

Egy verseny után elestem a TF uszodájában; az ujjam háromszorosára dagadt, és az Öreg szépen befáslizta. Ez eddig rendben is lett volna, ám kis idő után azt vettem észre, hogy az ujjam csöppet elkezdett feketedni. Mondtam az Öregnek, levenném a fáslit, mert le fog esni az ujjam vége; ugyan már, válaszolta, minek vennéd le? De levenném. De ne vedd le. Utólag amondó vagyok, jól tettem, hogy levettem. Rögtönzött diagnózisom helyességéről később gyakorló orvosként is meggyőződhettem.

Békítőbíró-szerű, higgadt doki nem volt a közelben?

Akkortájt jobbára Tamás bácsi látta el az effajta teendőket.

Jézusom, volt ennél durvább eset is?

Megesett, hogy gipszelt térddel edzettem. Ugyan már...

Azért jó világ lehetett, pláne a mostanival összehasonlítva.

Egyetértek. Akkoriban szinte itt éltünk az uszodában, és az edzések mellett rengeteget játszottunk, hülyültünk. Manapság, mit mondjak, a gyerekek beesnek a tréningre, hogy annak végén rohanjanak tovább.



Pláza, dvd, számítógép... Kinyílt a világ.

Nincs is ezzel semmi gond, csak hát valamifajta elhivatottság kell ahhoz, hogy az ember komoly teljesítményt érjen el. A tetejébe a mostani, csúcsra járatott világban nehéz átütő eredményt elérni, miközben elsőnek lenni nem csupán tehetség, hanem szerencse kérdése is.

Mi a helyzet a mai magyar úszósporttal?

Éppen megszűnőben van.

Hogy micsoda?

Egyre kevesebb a gyerek; nyolc-tíz évesen még sokan jönnek, aztán mind csökken a létszám. Kevés az uszoda... Folytassam?

Akkor most verbálisan sírt ásunk?

Amit az imént mondtam, az nem egy sötét vízió, hanem tény. Nehéz a helyzet, és ehhez még vegyük hozzá, hogy egy-egy világversenyre Magyarországról a legnehezebb kijutni a szintidők miatt. Ezzel együtt nem kell leírni az úszást, még nem...

Kivált, hogy van egy Verrasztó Dávidja meg egy Verrasztó Evelynje... Ha öt év múlva találkozunk, miről beszélgetünk majd?

Apaként az a legfontosabb számomra, hogy a gyermekeim jól ússzanak, és hogy el is érjék azt, amit elterveznek.

Semmi elvárás számban, eredményben, címben?

Semmi. Legyenek elégedettek magukkal, továbbá ne haljanak bele, ha történetesen csak ezüstérmesek lesznek.

És a fater mit kíván magának?

Nincsenek óriási igényeim: békét és egészséget. E pillanatban rendben van az életem, főként mert két olyan területen tevékenykedhetek, amely fontos nekem. Sebészként roppant mód izgat, hogy miként diagnosztizálok egy betegséget, és miként jutok el a gyógyítási folyamat végéig, ráadásul hozzászoktam már egy bizonyos adrenalinszint-magassághoz. Na igen: az a bungee jumpingos, aki leugrott már egy szikla tetejéről, kevésbé elégszik meg azzal, ha csak öt méter a magasság.

Mondja, megismerik manapság?

Örömmel jelentem, hogy igen, jóllehet időnként magam is elcsodálkozom, mivel e tekintetben is az olimpiai aranyérmeseké az elsőbbség. Legutóbb egy veresegyházi asszonyka mondta el, ki vagyok, ám nem hallgathatom el, hogy időnként akadnak másfajta tapasztalataim is.

Számon kérik az ezüstérmet?

Á, csak a szokásos: időnként kevernek egy másik úszóval, vagy éppenséggel vízipólós vagyok.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/14  •  VI. 29. – VII. 12.
VÁNCSA + PARA + LENGYEL + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Lengyel László: Sajtórebellisek Váncsa István: Ha lesz főispán, akkor a telhetetlen alattvalók egyre többet fognak követelni, lesz főszolgabíró, tanácsnok, kisbíró... Para-Kovács Imre: A jobbágyi körök hisznek a szeretet és összefogás erejében, a 27%-os áfában és a 699 forintos sajtos rolóban Farkasházy Tivadar a be-, majd kimutatkozó Moldováról Smuzewitz Ilona: Éljen a házastársi rátermettség, avagy hogyan legyünk politikusférjként jó igazgatók! Verebes István: A magamfajta ironikus ember iróniája immár hamvasgyenge ahhoz képest, ami ironikus fölött ironizálni szeretne Dési János az egymilliós karórában Fedél nélkült áruló királyfiról, olyan kiskirályok okulására, akik úgysem olvasnak A Heti Kamu megtudta: az Orbán-kormány október végéig meghosszabbítja az Anglia elleni 4:0-ás győzelmet Trunkó Barnabás szerint a KSH statisztikusai szabadságon lehetnek, mert náluk még mindig csak 18% az élelmiszerek drágulása
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.