Plázabérlők
Kovács András Péter
2007. 11. 21. · Hócipő 2007/24
Az újonnan épülő plázák új bérlői kört és új bérlői igényeket is teremtenek.
A régi, 60-80 négyzetméteres butikok helyébe az impozáns, 100-150
négyzetméteres vásárlóterek lépnek.A versenyben lefelé szoruló bérleti díjak azonban más bérlőket is vonzanak. A Fővárosi Gázművek és az ELMŰ például a karácsonyra elkészülő BudaMallban közös ügyfélszolgálati irodát szeretnének, egybe nyitott dühöngővel, ahol az ügyfelek gumi-panaszkönyveken és egymáson vezethetik le a feszültséget, a gyerekeknek pedig ugráló várként is szolgálna.
Már több sportbolt is jelezte, hogy a cipőosztály és a kerékpárok között minimum kispályás focikat bonyolítanának, de a jéghoki lenne az ideális. A játékboltok annak örülnének, ha a vevőket kisvasút vinné körbe a polcok között, az élelmiszeráruház-láncok pedig a hentespultnál látvány-mészárost és 3D-böllért is foglalkoztatnának.

Egy most nyílt vidéki plázában többek között egy templom
is helyet kapott.
A kis terek iránti igény azonban nem tűnt el, csak szegmentálódott: Özvegy Jakab Sándorné nyugdíjast például érdekelné az a 25 négyzetméteres helyiség, amit most az egyik pesti óriásban bérel egy ducibutik, mert némi gipszkartonozással és vízvezetéssel ügyes kis garzont varázsolna belőle. A háromgyerekes Varga család igénye 140 négyzetméter lenne, kocsibeállóval és kazánházzal. Választásukat azzal indokolják, hogy közel van a bolt és nem kell saját vécé.
Kovács András Péter
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Kovács András Péter
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.