Csatorna töltelék - 2007/25

Tegnap este vettem észre, hogy több mint egy hete nem kapcsoltam be a tévét, ami már csak azért is érdekes, mert itt, ugye, televíziós kritika következne, azonban önök már megszokhatták, hogy minden adandó alkalommal elkalandozom, úgyhogy nem fognak meglepődni, ha töltöttkáposzta-recept, általános életvezetési tanácsok vagy kortárs összpolitikai eszmepitbullkodás tolakodik a helyére, én pedig kihasználom engedékenységüket, mondhatnám, visszaélek vele, és tényleg, szót sem ejtek olyan műsorokról, melyeket nem láttam.

Csak egy kicsit.

Előfordult ugyanis többször, hogy eszembe jutott a tévé, mármint annak bekapcsolása, például egyszer határozottan emlékszem a pillanatra. Gondoltam, bekapcsolom, és megnézem, ki mit hazudik Kálmán Olgának.

Aztán rögtön az jutott eszembe, hogy már a nevekből előre meg tudnám írni a válaszokat, gesztusokkal, manírokkal együtt, le tudnám kottázni az egész beszélgetést, akkor viszont minek, minek kapcsoljam be, hacsak nem önnön zsenialitásom igazolására.

Nincs szükségem önigazolásra.

A sportcsatornák nem számítanak tévézésnek.

Másik alkalommal, DVD-csere közben egy pillanatra megjelent valamilyen adás, melyben éppen magyar színésznők mondtak fel hihetetlenül alacsony színvonalon egy rettenetes párbeszédet, de közben színészkedni próbáltak, ha értik, mire gondolok, és annyira megijedtem, hogy pár másodpercig nem kapcsoltam el, mivel éreztem, valami szörnyűségnek kell történnie, mondjuk, leszakad a világ tengelye, beköszön egy fejlettebb civilizáció és mindenkit szétpofoz, akit a Földön talál, de nem, semmi sem történt, és én végre megtaláltam a megfelelő gombot.

A Viasaton volt, ha valakit érdekel.

A neten viszont megtaláltam az Okosabb vagy-e, mint egy ötödikes amerikai változatában azt a részletet, amikor szőke nő kétségbeesve próbálja kitalálni, melyik ország fővárosa Budapest, majd amikor megmondják neki, félhülyén ismételgeti a Hungary szót, mintha kúszósült dobtak volna a reggeli müzlijébe.

Pedig mi vagyunk a bolygó kiválasztott népe, különös tekintettel a jövőre nézve, amikor valami nagy dolgot fogunk tenni, például megemelünk egy nehéz tárgyat, esetleg megmondunk valamit, amit senki sem tudott eddig megmondani.

Találtam egy olyan felvételt is, mely a Budapest TV-ből került a hálóra, részleteiből természetesen kiragadva, ezért csak annyival szembesül a Youtube-on kóválygó érdeklődő, hogy egy ronda nőnek öltözött ember slágereket énekel szintetizátorkísérettel. Mozgásában benne van az elmúlt hatvan évünk, különös tekintettel a rendszerváltásra és az azt követő morális und intellektuális elbizonytalanodásra.

Döbbenten ültünk a monitor előtt feleségemmel, és arra próbáltunk rájönni, hogy az illető transzvesztita és hülye, vagy csak szimplán egy szénalapú szerves létforma Magyarországról, aki tréfálkozni szándékozott.

A klip olyan mérhetetlen szomorúságot áraszt, mint egy komplett gyermekelfekvő, aki egyszer is megnézi, véglegesen reménytelennek fogja ítélni az élet további lehetőségeit, feladja, munkahelyére nem jár be többé, családját elhanyagolja, és nem mos fogat.

Jutott tehát mozgóképből így is elég.

Decemberben aztán kifejezetten tilos bekapcsolni a tévét, mert a csatornákra rátör a családifilm-mánia, ilyenkor rénszarvasárnyékban egyesülő családok lepik el a képernyőt, az apukák visszatalálnak az anyukákhoz, Jézussal kilencvenszer járatják végig a kereszthez vezető utat, pedig éppen a születésnapját szeretné ünnepelni, a Mikulás pedig viccesen egyensúlyoz a tetőn, ha éppen nem korongrészegen ordibál a bevásárlóközpont előtt.

Lesz még kiskutya, barátságos delfin, lovak és kecskék, pingvinek, idomított fókák, gonosznak látszó, de jószívű idős asszonyok és meggyógyuló betegek.

A nép majd Xanaxot zabál, és kibiztosított Kalasnyikovval várja a karácsonyt, de szerencsére addig még visszatérek, tehát nem kell most kibeleznem az egész ünnepkört.

A felvezetés a tévékben azonban már most elindul, megpróbálnak mindannyiunkat a fotelbe ültetni, hogy alfába leéve magunkat tökéletes befogadói legyünk a személyikölcsön-reklámoknak.

Erről jut egyébként eszembe, hogy ne legyenek hülyék kölcsönöket felvenni karácsony miatt, mert aki azt várja el önöktől, hogy erejükön felül költekezzenek, az nem érdemel semmi szeretetet, aki pedig nem, az úgyis boldog lesz. Ha valaki nagyon kölcsön akar adni, az egyébként is gyanús, mert ugyan miért tenné?!

Nincs annál borzalmasabb, mint üveges szemekkel ülni a karácsonyfa előtt, és arra gondolni, hogy ugrik a lakás, ha nem lesznek befizetve a részletek.

Remélem, idejében szóltam.