Már most elég!
Ma volt a holnap tegnapja
Varga Ferenc József
2010. 01. 25.
Április 11-ére és 25-ére írta ki a köztársasági elnök az országgyűlési választások fordulóit. A pártok többnyire üdvözölték Sólyom László döntését, Sólyom Lászlót azonban már nem mindenki. A kampánnyal kapcsolatban az MSZP és a Fidesz is egyaránt kijelentette, március 15-én megemlékezni fognak, és nem kampányolni, mint ahogy a másik. Hátsós sztárok
Havi 16 ezerért fogyózik a megasztár Tóth Vera, aki állítása szerint beyoncé-s feneket akar. Ehhez minek kell ennyi pénzt elfogyózni? Oda tetováltatja a külföldi énekesnő portréját, és lesz neki beyoncés feneke. Egyébként én meg Charlie-s énekhangot szeretnék. El is kezdtem inni.
Lejtőn
Barack Obama bejelentette, hogy megregulázza a nagybankokat, mire a világ tőzsdéi egytől egyig lejtmenetbe fordultak. Érdekes, hogy amikor a mi kormányunk lépéseket fontolgat az OTP ellen, Tokiótól New Yorkig minden rendben van. Kérdés, hogy Orbán Viktor a Londoni tőzsdét is képes lesz-e összeomlasztani.
Kinek mi?
Az MSZP fővárosi szervezete bemutatta a párt budapesti képviselőjelöltjeit, akik egy kampánytanácsra hallgatva mindannyian nyakkendő nélkül sorakoztak fel. Szerintük a sok színes nyakkendő elvonja a figyelmet az arcokról. Szerintem ez böszmeség. A nyakkendőket sokkal szívesebben nézik.
Állni tudni kell
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint a tehervonatok sikeresen álltak múlt pénteken 8 és 14 óra között. Ez világviszonylatban is ritkaság, Magyarországon azonban gyakran fordul elő, hogy a vonat sikert ér el állásban. Jómagam péntek éjszaka sikeresen feküdtem, sőt Tóth József váltókezelő előző este mindkét lábán egyszerre megállt - kapaszkodás nélkül.
Minden hiába
Amerikai szakemberek számítása szerint naponta csupán három grammal kevesebb sót kellene fogyasztani, így évente százezer infarktust és kilencvenkétezer halálesetet tehetnénk elkerülhetővé. A kutatás minden bizonnyal hiteltelen, mert a napokban jómagam 6 grammal is kevesebb sót ettem, a szomszédban lakó férfi mégis meghalt - infarktusban.
Hinni érdemes
Terry Black szerint ha a Jóisten megsegíti, elhagyja ezt az országot. Kijelentésére hirtelen a tizedére csökkent a magyar ateisták száma.
Emberemlékezet
Amerikai kutatók állítása szerint a sokak által használt gyógynövény-táplálékkiegészítő, a Gingko biloba mindennapos szedése nem előzi meg a szellemi képességek leépülését vagy az Alzheimer-kórt. Kár, mert épp most vettem egy egész csomag Ginko bilobát. Csak arra nem emlékszem, hogy hova tettem és mikor. És hogy mit.
Sztanyiszlavszkij
Egy német színész annyi vodkát döntött magába a színpadon, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Azért tett így, hogy hitelesen tudjon alakítani egy orosz részeget. A közönség számára egy ideig zseniálisan hitelesnek tűnt a "játék". Most új színészt keresnek a szerepre, és állítólag Magyarországról is van számos jelentkező - köztük a karancslapujtői Fenyőfa Vendéglátó Egység sztárja, Hegyi Károly.
Piár
Statisztikák szerint Nagy Britanniában duplájára nőtt az alkohol miatti halálesetek száma 1991 óta. Ezért a szigetország kormánya kötelezné a bárok tulajdonosait, hogy akadályozzák meg vendégeik ivási versenyét. Az akciós átalányárú ivást pedig betiltanák. Halvány remény a piálós briteknek egy németországi színészi feladat.
Varga Ferenc József
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Varga Ferenc József
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12 • VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan
Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő
Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként
Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal
Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról
Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak?
Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot
A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál!
Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Győrfi Pál Blues