4947 db
2004. 05. 12.

Lengyel László
Egy mondat a nagy öregekről
Magyarországon nincsenek tekintélyes nagy öregek, politikus mesterek, akikre a politikai osztály pártállástól függetlenül fölnéz, véleményét kikéri, cikkeit olvassa, politikai közvetítésre kéri, mert talán a nagy öreg a tartós demokráciák sajátja...2004. 05. 12.

Megyesi Gusztáv
Magyarország él és virul
Már több mint egy hete vagyunk tagjai az Európai Uniónak, de lám, az égvilágon nem változott semmi. Ugyanúgy kel fel a nap, sőt, meg merem kockázatni, ugyanúgy nyugszik is, és egyáltalán nem kevesebb a kutyaszar se, miképpen a hivatalok is hivatalok maradtak.2004. 04. 28.

Kéri László
Fair play...
Nem osztanak fair play díjat... mármint a meccsen. Ezért aztán az is mindegy, hogyan játsszuk a játékunkat. Mindegy, hogy betartjuk-e a szabályokat, hiszen csakis a végső győzelem a fontos. Semmi egyéb. Pontosabban szólva, minden más egyéb tényező ezredrangú, nem lényeges.2004. 04. 28.
Murányi Marcell
Neccketrec 43.0
Ha megetted az online rendeléssel megszerzett pizzádat, s úgy érzed, az élet szép, és már nem érdekel, vajon behajtja-e Andy Vajna Frei Tamáson a 11 millió forintját, mi történt BB Évivel, és az is hidegen hagy, hogy az EU-parlamenti választáson indítható-e vállról rakéta... Hú, ez gáz volt, akkor próbáld meg berendezni az otthonodat.2004. 04. 28.
Yes, Comment - 2004/09
Mivel a Sorstalanság rendezőjének megrendült a film producerében a bizalma, "a lenullázódott produkció" vezénylését Hámori András folytatja tovább, közölte Koltai Lajos a Klubrádióban.Auschwitz utánAhogy a híres filozófus, Adorno mondaná: Auschwitz után nem lehet filmet csinálni.
Kozma György
2004. 04. 14.

Farkasházy Tivadar
Nem értem - 2004/08
Szent tehenek kóborolnak a közéletben, akik többnyire már csak akkor tudják felhívni magukra sokak figyelmét, ha durva sértéseket vágnak a velük szövetséges kormányfő fejéhez, vagy a lemondását követelik fizetett hirdetésben, amiről nem is tudtak.2004. 04. 14.

Megyesi Gusztáv
Szobrok
Megint leöntötték vörös festékkel John Winston Churchill szobrát. Biztos kommunista volt. Vagy fasiszta, mert mit lehet tudni. Gondolom, Demszky Gábor főpolgármester azonnal biciklire pattant, hogy a szoborhoz hajtson, és önnön kezével mossa le a mocskot, mint tette azt egy évvel ezelőtt is.2004. 04. 14.
Murányi Marcell
Neccketrec 42.0
Az az érdekes az on-line rendelésben, hogy te elhiszed, az a cég, amelyiktől pizzát rendelsz, egy létező valami, a rendelésed befut, azt értelmezik, kiadják, elkészítik, futárt hívnak, sőt még neked is elhiszik, hogy te vagy te, létezel, s bizonyos javak bővében vagy, miáltal a rendelést ki is tudod fizetni.2004. 04. 14.

Para-Kovács Imre
A pocoknyulak küzdelmes élete
Megjelenik egy felirat, mely szerint a kért szolgáltatás igénybevételére nem vagyok jogosult, ráadásul a szöveg ismerős, ugyanezt kapom, ha szörfölés közben a Private Gold nevet viselő, és a szolgáltató által szemérmesen felnőttcsatornának becézett programhelyre érkezem.2004. 04. 14.

Para-Kovács Imre
A sátán mondjon le!
A Vatikán lelki hatalma megingathatatlan, bár vannak jelentkezők - elég csak a moszlimokra, buddhistákra, reformátusokra, krisna tudatú hívőkre, karizmatikus keresztényekre gondolnunk.2004. 03. 31.

Megyesi Gusztáv
A B-közép árulása
Furulyás elnöknek a szalagok között botorkálva, egymaga, a legkisebb közönségtámogatás nélkül kellett megállapítania, hogy alighanem sínen van az emberiség és a Fradi csatársorának ügye.2004. 03. 31.
Murányi Marcell
Neccketrec 41.0
Képzeld el, hogy egyedül ülsz egy üres szobában, nem próbálkozik nálad senki azzal, hogy a kormány mellett, illetve az ellen agitáljon, nincs valóságshow, és Mónika sem mondja el a műsora végén a tanulságot: miszerint a biszexuális hegesztőrobot is lehet jó apa, ha megérkezik a 6-os villamos.2004. 03. 31.

Para-Kovács Imre
Csatorna töltelék - 2004/07
A Megasztár sikerült és sikeres műsor, és nem állíthatnám tiszta szívvel, hogy erről a csatorna semmit sem tehet, mert az érdem egy része igenis az övék. Az érték megjelenése a silányság birodalmában mindig meglepő, meghökkentő és koncentrált figyelemre bírja még a legeltökéltebb fikázókat is.2004. 03. 31.

Uj Péter
Innováció
Már épp egy elkeseredett szózatban, esetleg gyújtó hangú, Petőfi Sándor stílusában írott kis versben akartam a magyarokhoz fordulni, hogy amennyiben még egyszer a modernizáció szót hallják kiesni egy szocialista politikus száján, azonnal lépjenek közbe.2004. 03. 31.
Yes, Comment - 2004/07
Egy gazdátlan csomag miatt kiürítették a Ferihegyi 2/A terminál egy részét. A rendőrök bombabiztos fallal vették körbe a gyanús bőröndöt.HangszerKiderült: a titokzatos csomagban valakinek a tangóharmonikája lapult. Vajon mit léptek volna a tűzszerészek, ha Bob Dylan felejti a gitárját Ferihegyen? Ő ugyanis valaha e szavakat írta hangszerére: "This weapon kills" - Ez gyilkos fegyver.
Révbíró Tamás
2004. 03. 30.
Leho
Leho rajzai - 2004/07
BOLONDOS ÁPRILIS

- Mi is fetrengtünk a röhögéstől, amikor megláttuk a fűtésszámlát!

- Mi is fetrengtünk a röhögéstől, amikor megláttuk a fűtésszámlát!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2023/12 • V. 31. – VI. 13.
FELCSÚTI MÁTYÁS 60
Énekszó és pávatánc köszöntse! Váncsa István: olyan hosszúak a kórházi várólisták, hogy 7,6 milliárd év múlva érünk a végére, mikor a Nap vörös óriássá duzzad, addig meg csak kibírjuk valahogy Para-Kovács Imre aggódik, nem lesz-e baj abból, hogy a katari emír hamarabb gratulált Erdogan győzelméhez, mint a magyar miniszterelnök Farkasházy Tivadar: a Barátság-kőolajvezeték itteni végét megtekintő szovjet turistacsoportról Smuzewitz Ilona: Majdnem béremelést kaptak a tanárok Kéri László megszerezte a vezér 60. születésnapja alkalmából történő spontán felköszöntésének forgatókönyvét Havas Henriket bízták meg a szittya gondolkodású új honvédfőparancsnok felkészítésével Verebes István Vágó Istvánra emlékezik Dési János: a nép koszos zoknival fogja megdobálni az utolsó lap szerkesztőségét, amely tévedésből megírja az igazságot A Heti Kamu megtudta: ezentúl a greenwichi időhöz mérik a mentők kiérkezését Figyelem! Mától hetven helyett hatvannal kezdődik a pesti trolik számozása!
2023/12 • V. 31. – VI. 13.

Énekszó és pávatánc köszöntse! Váncsa István: olyan hosszúak a kórházi várólisták, hogy 7,6 milliárd év múlva érünk a végére, mikor a Nap vörös óriássá duzzad, addig meg csak kibírjuk valahogy Para-Kovács Imre aggódik, nem lesz-e baj abból, hogy a katari emír hamarabb gratulált Erdogan győzelméhez, mint a magyar miniszterelnök Farkasházy Tivadar: a Barátság-kőolajvezeték itteni végét megtekintő szovjet turistacsoportról Smuzewitz Ilona: Majdnem béremelést kaptak a tanárok Kéri László megszerezte a vezér 60. születésnapja alkalmából történő spontán felköszöntésének forgatókönyvét Havas Henriket bízták meg a szittya gondolkodású új honvédfőparancsnok felkészítésével Verebes István Vágó Istvánra emlékezik Dési János: a nép koszos zoknival fogja megdobálni az utolsó lap szerkesztőségét, amely tévedésből megírja az igazságot A Heti Kamu megtudta: ezentúl a greenwichi időhöz mérik a mentők kiérkezését Figyelem! Mától hetven helyett hatvannal kezdődik a pesti trolik számozása!



GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
