2010. 04. 13.
Nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mit tesz, ha a Jobbik képviselői egyenruhában jelennek meg a parlamentben, azt mondta: „a ruházati, esztétikai kérdésekről én nem tudok nyilatkozni”, de Magyarországon vannak jogszabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartania, akkor is, ha parlamenti képviselő. Kenézné Aranka, a Hócipő takarítónője szerint elképzelhető, hogy tiltakozásul a Fidesz képviselői kivonulnak az ülésteremből. Vagy becsukják a szemüket.
„Két hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek” - jelentette ki Orbán Viktor. Az első héten feliratokat helyeznek el ezeken a pontokon - „Rend a lelke mindennek”, „A remény hal meg utoljára” -, a másodikon pedig kikérdezik mindenkitől.
2010. 04. 12.
A Hócipő számára a választás estjének legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Sólyom László - a nemzet eddig soha nem tapasztalt egysége fölött érzett örömében - megemlékezett azokról, akik az átjelentkezés miatt még késő este is sorban álltak, hogy szavazataikkal tovább erősítsék az egységet. Ekkor a Hócipő szeméből ugyanúgy kibuggyant egy könnycsepp, mint anno, amikor Sólyom Lászlót az ismert körülmények között megválasztották.
Orbán Viktor, aki azért volt majdnem olyan magas, mint a jól megtermett Szijjártó Péter, mert több centivel az emelvény fölött lebegett, okos szavakkal elmagyarázta nekünk, hogy nem a Fidesz győzött, hanem mi győztünk, vagyis a magyarok legyőzték korábbi önmagukat.
2010. 04. 10.
Április 11-e - József Attila születésnapja - a költészet napja. A Hócipő megbízásából készült, versolvasási szokásainkat bemutató elemzést - az ismert okokból - jelenleg nem áll módunkban ismertetni. Kár. Mert nagyon tanulságos. Mi csak hüledezünk.
Ádám Ottó, Kovácsi Aladár, Varga Zoltán.
2010. 04. 09.
Orbán Viktor szerint április 11-én régóta várt nagy naphoz érkezhet az ország, amikor véget ér a monoton várakozás, és minden eldől. Ezért legyünk óvatosak, nehogy ránk dőljön valami a mindenből.
Dávid Ibolya Antall József bölcsességét hiányolja. Ő azt mondta az első szabad választások után hogy azt tartja győzelemnek, ha az ellenzék és a kormánypártok a legjobb erőiket bevetve együtt dolgoznak. Erre a bölcsességre vár húsz éve a politikában - tette hozzá Dávid Ibolya, aki most újabb húsz évet kezd meg.
2010. 04. 08.
A Hócipő úgy tudja, a Fidesz közleményt fog kiadni annak a hangfelvételnek a kapcsán, amelyről készítői azt állítják: Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója arról beszél rajta, hogy olyan országos adatbázist építettek ki, amelyben mindenki pártszimpátiája szerepel. A közleményben az áll majd, hogy a hang alighanem egy parodistáé, továbbá, hogy pár ezer embert fel fognak hívni a következő napokban, adategyeztetés céljából.
Információink szerint ha az MDF nem jut be a parlamentbe, Dávid Ibolya feljelenti a közvélemény-kutató intézeteket, mert szerinte azok sugalmazásai miatt nem szavaztak rájuk kellő számban. Ha mégis bejut az MDF, akkor még inkább feljelenti őket.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.