2010. 03. 22.
Dávid Ibolya nem cáfolta a Hócipő azon értesülését, hogy hétfőn mindenképpen beírják Csapody Miklós nevét az MDF nagykönyvébe. Azt még nem tudta megmondani hétfőn reggel, hogy az Arany Könyvbe vagy a Fekete Könyvbe, illetve, hogy simán vagy csupa kisbetűvel.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik igazságügyi miniszterjelöltje egy pártrendezvényen a határon túli magyar területeken az önrendelkezés biztosítását minimumnak nevezte, de, mint fogalmazott, „ha kell, adott esetben népszavazással határmódosítás is történhet”. „Ehhez erős hadsereg is kell” - tette hozzá. Azt nem árulta el, hogy milyen sorrendben követik egymást a kitörési pontok, vagy esetleg egyszerre támadjuk meg a Kárpát-medencét.
2010. 03. 20.
Az ukrán kormányfő, Mikola Azarov pénteken közölte: ortodox pappal beszenteltette irodáját, hogy kiűzze elődje, az immár ellenzéki Julija Timosenko szellemét. A Hócipő Orbán Viktorhoz közelálló forrásból megtudta: nálunk ez semmiképpen nem történik meg, mert a pap nem ortodox lesz.
A nagy sikerre való tekintettel Gyurcsány pénteki szereplése is kapható lesz DVD-n Gyurcsány jövő pénteki szereplésén.
2010. 03. 19.
Az ország népéhez hasonlóan végzetesen megosztott focidrukkerek abban egységesek, hogy követelik Gera Zoltántól: valljon színt, hogy melyik pártnak ajánlja fel csütörtöki győzelmüket, amelyben ő volt a főszereplő.
Kósa Lajos szerint egy debreceni, illegális szocialista óvodában kiborult a bili, de a pártkatona óvónők megpróbálták eltussolni az ügyet. A leleplezés körülményeiről sajtótájékoztatót fognak tartani.
2010. 03. 18.
Szerdától négy napon át Budapesten vendégeskedik Károly walesi herceg, brit trónörökös és felesége, Camilla hercegnő. Pénteken érkezik Frigyes dán trónörökös és felesége, Mary hercegnő. A Köztársasági Elnöki Hivatal eddig nem válaszolt a Hócipő kérdésére, hogy a látogatások nem arra készítenek-e fel, hogy a kormányváltás után szóba jöhet némi államformaváltás.
Hagyó Miklós kijelentette: igaz, hogy többszöri ígérete ellenére nem ment el a BKV ügyeit vizsgáló bizottság szerdai meghallgatására, de nem is jött el onnan.
2010. 03. 17.
A Fidesz-kormány nem vonja vissza a Gyurcsány-Bajnai-kormány által most átadott Kossuth- és Széchenyi-díjakat - jelentette be Cser-Palkovics András -, de jó néven veszik, ha azokat tulajdonosaik mielőbb visszaadják, addig, amíg nem késő.
Kövér László a TV2-n azt mondta: ha kormányváltás lesz, levágatja a haját. Hozzátette: erről természetesen Orbán Viktor döntött, aki a bajuszáról még nem mondta ki a végső szót.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.