2010. 02. 27.
Új fejezet következik a Duna-stratégia kidolgozásában, mostantól az ötletek között lehet válogatni - mondta Balázs Péter külügyminiszter az EU Duna-régió stratégiája című konferencia után újságíróknak. Felmerült egy olyan, ma még talán abszurdnak tűnö ötlet, hogy születhetne egy szlovákokkal közös vízlépcső Bős-Nagymarosnál.
2010. 02. 26.
Újabb húsz katonatisztet vádoltak meg államcsínykísérlettel. Egyelőre Törökországban. Nálunk csak radikális jobboldali kötődésű ügyvédek terveznek hatalomátvételt a Budapesti Ügyvédi Kamara hétvégi közgyűlésén, élükön Grespik Lászlóval - írja a HVG.
Házkutatást tartottak a rendőrök a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. irodájában és a Rác fürdő felújítását és a kivitelezést végző cég székhelyén. Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás - adja hírül a BRFK, amelytől eddig nem sikerült megtudnunk, hogy a BKV-alosztály és a Rác fürdő csoport után szerveznek-e újabb, önkormányzati alegységeket.
2010. 02. 25.
Törvényes, szakszerű és arányos volt a rendőri intézkedés a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának elfogása során - közölte a belső vizsgálat eredményét ismertetve a Nemzeti Nyomozó Iroda. Zamecsnik Péter, Szabó János rektor ügyvédje követeli, hogy mutassák meg neki a rendőrségi szabályzatban azt a passzust, amelyik a nemzetvédelmi rektorok elfogását szabályozza.
Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost is gyanúsítottként hallgattak ki. Vesztegetési ügyben nyomoz ellenük a Budapesti Katonai Ügyészség. A nyomozás a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot érinti. A Hócipő úgy tudja, hogy a főtisztek és tisztek soha meg nem valósuló tubesi radarokat adtak-vettek-cseréltek.
2010. 02. 24.
Az érintettek egyelőre nem válaszoltak a Hócipő kérdésére: Igaz-e, hogy Veres Jánost és Dobolyi Alexandrát celebszerződés köti a Blikkhez? Most úgy próbáljuk meg kiugratni a nyulat a bokorból, hogy meg fogjuk kérdezni Veres Jánost: Mennyiért jönnének át a Hócipőhöz?
Pártállásra való tekintet nélkül mindannyiunkat örömmel tölthet el a hír: történelmi időket élünk. Ami kevésbé örömteli: ez azt jelenti, hogy ma soha nem látott, történelmi magasságba szökött a benzinár.
2010. 02. 23.
Hétfőn este bezárt a Parlament. A Hócipő úgy tudja, kedden reggel a takarítónők több képviselőt találtak bent, akiket úgy kellett kitessékelni, mert - mint mondták - utoljára még szeretnék kiélvezni a helyzetet.
Miután felesége távoltartási végzést kért ellene, az ügyészség utasítására kedden elmeorvosi vizsgálaton vesz részt Komár László. Akárhogy végződjék is a vizsgálat, alighanem új reality show-t épít valamelyik nagy kereskedelmi tévé a az énekes köré.
2010. 02. 22.
A Hócipő engedélyért folyamodott a Szerencsejáték Felügyelethez, azt kérve, hogy fogadást szervezzen: melyik miniszterelnök-jelölt kivel, mikor és miért nem vitázik. A befolyó pénzből a csalódott választókat jutalmaznánk a miniszterelnök-jelöltek általunk dedikált fotóival.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.