2010. 02. 16.
Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten. A szervezet az elhalasztott „becsület napi” megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén. A bíróság abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy hány neonáci részvétele mellett nevezhető a megemlékezés méltóságteljesnek.
2010. 02. 15.
Mesterházy Attila orvosos kijelentése, majd Pesti Imre és Kökény Mihály reagálása után a Hócipő közleményt juttatott el olvasóihoz, amelyben leszögezzük: szerintünk is vannak jobb- és baloldali orvosok, de meggyőződésünk, hogy a szakmájukat orvosi esküjükhöz híven gyakorolják. Mint ahogy mi is a magunkét - hócipős eskünkhöz hűen.
Százmillió forintos nagyságrendű kárt okoznak a kátyúk az autósoknak. Ekkorára becsüli az évente a szervizekben hagyott összeget Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke - írja a Blikk. Százmilliós hasznot hoznak a kátyúk - jelentette ki a Hócipőnek a Magyar Szervizek Kamarájának elnöke és a Magyar Útjavítók Szövetségének főtitkára.
2010. 02. 13.
A Hócipő Valentin-napi üzenetrögzítőjére számos, szerelmi felhívás jellegű üzenet érkezett. Arról, hogy a politikai életben ki kit dugjon meg.
A Blikk hírül adja, hogy a Szonda Ipsos felmérése szerint a párkapcsolatban élők 69 százaléka boldog a társával. A Hócipő saját berkein belül végzett közvélemény-kutatása is azt az eredményt mutatja, hogy szeretjük a 69-es figurát.
2010. 02. 12.
Ha a Fidesz kormányra kerülne, egy adott mennyiséghatárig legálissá tenné a házi pálinkafőzést - mondta vidéki kampánykörútjának egyik állomásán Orbán Viktor. Az MSZP-ben lázasan gondolokodnak azon, hogy miként licitáljanak erre rá. A Hócipő értesülése szerint azt fogják mondani, hogy náluk kétszer annyit lehetne legálisan főzni.
Valószínűleg álellenőrök tevékenykednek Budapesten és környékén. Számos, erről szóló bejelentés érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz. A hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a valódi ellenőrök sosem büntetnek készpénzben. A tájékoztató óta durvult a helyzet: az álellenőrök már elfogadnak meleg utalványt és ajánlószelvényt is.
2010. 02. 11.
Másodszorra is elutasította az ügyészség a Gyurcsány Ferenc és Veres János ellen tett fideszes feljelentést, amelyben azzal vádolták őket, hogy közérdekű adatokat hallgattak el 2006-ban az ország állapotáról. A feljelentő, Balsai István panaszt tesz a döntés miatt. Továbbá a Hócipőnek elmondta, hogy három a magyar igazság, és a harmadik feljelentésnél már tényleg igazságos ügyészség lesz: az övék.
A magyarok 60 százaléka nem alszik jól - írja a Blikk. A magyarok 97 százaléka nincs ébren jól - írja a Hócipő.
2010. 02. 10.
Mauro Bressan sportigazgató a Vasas honlapjának elmondta: „Nem sok hiányzott ahhoz, hogy már most két ismert labdarúgó is Vasas-mezt öltsön magára tavasszal. A Lecce játékosának, Digaónak - aki a világsztár Kaká öccse - a menedzserével már mindenben megállapodtunk, de végül a brazil középhátvéd öt ott eltöltött év után nem akarta elhagyni Olaszországot.” A Hócipő értesülése szerint most Kaká anyósával folynak a tárgyalások.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.