2019. 01. 05.
Váratlanul megszólalt a megtért (becsicskult, megvásárolt, megfenyegetett) Simicska Lajos, aki perrel fenyegette meg mindazokat, akik az általa levédett „Orbán egy geci!” szlogent akár ebben a formában, akár rövidítve, szóban, írásban, bármilyen módon felhasználják. Helyette felkínálja hasznosításra az „Orbán a mi vezérünk!” jelmondatot.
Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette Orbán Viktor miniszterelnök annak a gyárnak a létesítését és a Mészáros & Mészáros & Mészáros cég számára történő tulajdonba adását, valamint az ott készülő termékek kizárólagos forgalmazását, amely egyedüliként gyárthat majd gázsprayt, paprikasprayt és számos rendőrségi felszerelést.
2019. 01. 04.
Többek között kardiológust, érsebészt, sebészeti ügyeletes szakorvost és mellkassebészt is közbeszerzéssel keres a szolnoki Hetényi Géza Kórház. Erre a célra 1 milliárd 865 millió forintot szán az intézmény a következő négy évre. Ha nem sikerül ilyen módon betölteni az orvosi állásokat, akkor az összeget azoknak a betegeknek ajánlják fel, akik lemondanak arról, hogy a kórházat terheljék bajaikkal.
Nemzetközi körözést adtak ki a román hatóságok Olosz Gergely, az RMDSZ korrupcióért három év letöltendő börtönre ítélt volt szenátora ellen. A legfelsőbb bíróság december 20-án hozta meg ítéletét, Olosz azonban nem jelentkezett a büntetése végrehajtására, és a rendőrség sem találta. A durván magyarellenes ítélet ellen utcára vonul a CÖF, remélve, hogy testvérünk már Orbán Viktor védelme alatt áll.
2019. 01. 03.
Kásler Miklós felhívta a tüntetések résztvevőinek figyelmét arra, hogy hideg van, ezért öltözzenek rétegesen, vigyázzanak az egészségükre, mert különféle nyavalyáikkal így is túlterhelik az egészségügyi dolgozókat, akikért a maga részéről gyakran imádkozik.
Az USA brazíliai nagykövetsége hívta fel a brazil kormány figyelmét arra, hogy Twitter-oldalukon Bolsonaro és Orbán közös fotója alatt tévedésből szerepel Mike Pompeo neve. Külügyminiszterük persze büszke rá, hogy ilyen rangos politikussal tévesztették össze.
Gulyás Gergely cáfolta, hogy szándékaik szerint az újszülöttek plasztik azonosító kártyát fognak kapni, rajta azzal az információval, hogy milyen vallásúak. Mindössze annyi szerepel majd ott, hogy keresztények vagy nem.
Weisz Fanni elárulta: a tévések kérték meg rá, hogy a köztársasági elnök úr újévi köszöntőjének jelnyelvre fordításánál ne viselje a jegygyűrűjét, mert becsillog a képernyőn. Mint mondta: Áder úr kedvéért akár azonnal el is válna.
2019. 01. 02.
Idén is megjelent az Operaház Útravaló CD-je, amit szeretnének minden magyar újszülötthöz eljuttatni, elősegítve a gyermekek zenei műveltségének megalapozását. A CD hasznos útravaló a gyerekeknek, akik majd útra kelnek szüleikkel, hogy új hazában találják meg boldogságukat.
Ricky Martin újra apa lett férjével. A meleg pár már harmadik gyermekét adoptálta. Újév napján jelentették be, hogy egy kisbabával bővült a család. Az esemény kapcsán Semjén Zsolt, Harrach Péter, Kásler Miklós és Rétvári Bence közös törvényjavaslatot nyújt be Ricky Martin számainak kitiltására Magyarországról.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10  •  V. 6. – V. 19.
Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el? Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül? Váncsa István a finn­ugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd! Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.