2019. 01. 02.
A nemzeti keresztény kormány és médiája – mint minden esztendőben – ebben az évben is okkal ignorálta a tényt, hogy január 1-jén született a libsik egyik legkedveltebb költője, a bajkeverő, balhés Petőfi (Petrovics!) Sándor (anyja neve Hrúz! Mária), akit idén végre Wass Albert vált fel a tankönyvekben. És a köztéri szobrokban, valamint az utcanevekben.
Letette az esküt az új brazil elnök, a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro. Beiktatásán csak kevés külföldi vezető politikus jelent meg, ott volt közöttük a miénk, akivel kölcsönösen nagyra becsülik egymást. Ami jól jöhet még Bolsonarónak, ha bajba kerül, és Gruevszkihez hasonlóan nálunk kér menedéket. Orbánnak közelebbi céljai vannak.
2019. 01. 01.
Miután Orbán Viktor miniszterelnök engedélyt adott rá, Áder János államfő a televízió nyilvánossága előtt megnyitotta a Magyar Nemzeti Új Évet.
Orbán, aki 11 állam- és kormányfővel vesz részt a szélsőjobboldali brazil elnök beiktatásán, felajánlotta neki, hogy beveszi Brazíliát a V4-ekbe.
2018. 12. 31.
Havasi Bertalan sem megerősíteni, sem megcáfolni nem volt hajlandó azt a hírt, amely szerint Orbán Viktor várbeli dolgozószobájába is magával viszi Kádár János ellopott koponyáját, csak – alkalmazkodva az új hely légköréhez, pompájához – mostantól arany koponyatartóba foglalva díszíti majd íróasztalát.
Bibliai idézetekre utaló hivatkozásokat fújtak fel a Momentum aktivistái az MTVA-székház, a Magyar Nemzeti Bank, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Fidesz-székház elé. A pártot közösen perelte be vallásgyalázásért és ellenforradalmi propagandáért a kormány és a katolikus egyház.
2018. 12. 30.
Állítólag Áder János megkérte Kövér Lászlót, hogy tehermentesítse őt, és használja a Bajszos Szar 2. nevet.
Pápán és Kaposváron is útlezárással tiltakoztak a túlóratörvény ellen. Már csak 3153 település hiányzik a listáról.
2018. 12. 29.
Orbán azt üzente Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának, hogy ha már a magyar emberek követelésére el kellett távolítania a Vértanút teréről nagyapja szobrát, ő szerette volna azt felcsúti otthona kertjében felállítani, de sajnos ott meg nem fér el.
Talán valamelyest csökken a balliberális médiafölény azáltal, hogy Rogán Cecília és Sarka Kata közös médiacéget alapított. A Top News Hungary Kft. céljai között szerepel a napilapkiadás, a hírügynökségi tevékenység, a médiareklám. És az egész internet.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.