2018. 06. 09.
Lovas István és Ungár Péter emailes és facebookos barátkozása egyelőre még a kapcsolatfelvételnél, az első, tapogatózó lépéseknél tart.
Sándorfalva határában altatólövedékkel elkábították, majd visszaviszik a Bükki Nemzeti Parkba annak jogos tulajdonát, a szlovák medvét.
2018. 06. 08.
Mintegy 15 milliárd forintos vagyona van Ungár Péternek, aki 17 százalékos tulajdonnal rendelkezik a testvérével és anyjával, Schmidt Máriával közös cégükben. Arról nem szól a vagyonnyilatkozata, hogy hány százalékuk van az LMP-ben.
Lázár frissített vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy hivatalosan is köze van ahhoz a vadászkastélyhoz, ami a családi birtokuk közepén épült. Áprilisban 10%-os tulajdonrészt szerzett az épületet felhúzó zrt.-ben, de lesz az a 10% még 20 és több is.
2018. 06. 07.
Öt évet is várhat egy gyerek a fogszabályzására Nógrádban és Komárom-Esztergomban, mert annyira nincs fogorvos. Kásler Miklós keresztény emberi miniszter szerint sokkal gyorsabb megoldás az ima, a Tízparancsolat, esetleg némi ördögűzés.
Nemhogy Orbánt nem hívták meg, de egyetlen fideszes politikust sem az Európai Néppárt konferenciájára, pedig a migráció, a határvédelem és az európai életmód megvédése a téma. Úgy tudni, Merkelnek hiányzik Orbán, a kellemes kézcsókja miatt.
2018. 06. 06.
Szijjártó elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországot túlzott oroszbarátsággal vádolják... ahhoz képest, ami még csak ez után jön.
Pokorny Lia előadása közben indult meg a szülés egy nézőnél a Centrál Színházban. Orbán kitüntetést nyújtott át Pokorny Liának és az anyukának.
2018. 06. 05.
A Fidesz szándékos hazugsággal vádolja és bocsánatkérésre szólítja fel az Európai Néppártból őket kirakni akaró holland kereszténydemokrata CDA-t, továbbá felfüggeszt vele minden kapcsolatot. Még Kásler Miklósnak se engedte meg Orbán, hogy legalább egyet imádkozzon az igaz keresztényi útról letévedt hollandokért.
Orbán a példaképe az új olasz belügyminiszternek, a szélsőjobboldali Liga vezetőjének, aki telefonon beszélt Orbánnal. Összefognak, hogy együtt megváltoztassák az EU szabályait, ami soha nem volt időszerűbb, mint most, amikor Merkel kijelentette: olyan Európa kell, amelynek tevékenységét az emberi jogok orientálják.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.