2018. 06. 01.
A Fővárosi Törvényszék egyelőre nem jogerősen pontot tett a Pruck/Dózsa-ügyre. Bizonyítottnak találták, hogy az ’56-os fényképen valóban Pruck szerepelt, és nem Dózsa László. Schmidt Mária bejelentette: ezek után jövőre is megrendezi néhány milliárdból az ’56-os emlékévet.
Kiírta és sikerrel zárta a Palkovics László vezette Innovációs Minisztérium az első közbeszerzési eljárást, amit Szijjártó barátjának, Kuna Tibornak a cége nyert. Az alkalomból szép beszédet mondott Palkovics, ám köszöntőjéből sajnos egy szót se lehetett érteni. Most fordítják le érthetőre.
2018. 05. 31.
Az igazságügyminiszter nyújtotta be a kormány nevében az alaptörvény hetedik módosítását, amelyről lesújtó véleményt közölt a TASZ, amire az elsők között fognak lesújtani.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter New Yorkban fogadta Kim Dzsongun legfőbb bizalmasát. Mint nyilatkozta, felüdülés volt neki a Szijjártóval történt találkozása után.
2018. 05. 30.
Orbán Viktor személyesen köszöntötte fel 70-ik születésnapja alkalmából Tarlóst. Gálvölgyinek és Pressernek dísztáviratban gratulált 70-ik születésnapjukhoz, de, a dísztáviratot azóta se kézbesítette a Posta.
Miután Soros György belátta, hogy Orbánnal és népével szemben tehetetlen, beleállt egy másik vesztes ügybe: hamarosan kampányt indít Nagy-Britanniában, hogy új népszavazást írjanak ki a Brexitről.
2018. 05. 29.
Mindkét érintett – Gálvölgyi János és Presser Gábor – cáfolja, hogy összebalhéztak azon, hogy melyikük hetvenévesebb.
Váratlanul kiderült, hogy muszáj lesz módosítani Magyarország idei költségvetését. Mert annyi a felesleges, elkölteni való pénz.
Orbán Viktor azt mondta az Index újságírójának, hogy az Index az egy fakenews-gyár, ezért nem válaszol a kérdésére, de ő személy szerint azon van, hogy a még meglevő hasonló portálokkal és lapokkal együtt nagyon gyorsan ráleljen az egyetlen igaz útra, mert utána már késő lesz.
Meglepetésre a Fidesz frakcióelnöksége támogatja a szigorított Stop Soros törvényjavaslatot, amely szerint elzárás járhat a szórólapozásért is. De azért lesznek kivételek. Az „Éljen Orbán Viktor Miniszterelnök Úr és a Kormány, valamint a Párt!” feliratú szórólapokat engedélyezik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.