Az összekötő

Farkasházy Tivadar
2008. 03. 12.
Egy zuglói Búfelejtőben értük utol, a társalgás nehezen indult, mert a kérdezett érezhetően idegenkedik mostanában a mikrofontól és a kamerától, ezért végig jegyzetelnünk kellett, este pedig nehéz volt közjegyzőt szerezni a környéken, hogy hitelesítse a leírtakat. Az államtitkár elmondta, azért ilyen óvatos, mert még a héten szeretné pártjának népszerűségi indexét visszatornászni a számok pozitív tartományába.Hócipő: Gratulálunk, szemlátomást nagyon jól érezte magát a választás éjszakáján.
Horn Gábor: Természetesen, hiszen több mint hétszázezren ránk szavaztak, ilyesmire 1994 óta nem volt példa.
Hócipő: Ezt honnan veszi?
Horn Gábor: Ennyien mondtak nemet.
Hócipő: Nem gondolja, hogy voltak köztük szocialista érzelmű szavazók is?
Horn Gábor: Nem. Töltene még?
Hócipő: Pedig azt mondta a szocialistákra, hogy kemény, ez a csapat kemény!
Horn Gábor: Ezt mondtam volna? Inkább a másikból.
Hócipő: Utána a miniszterelnök szemüvegén nevetgélt a pártelnökével.
Horn Gábor: Jókedvünk volt, baj az? Kísérőt nem kérek.
Hócipő: Majd a szavait így kommentálta: ez egy kicsit sánta innentől.
Horn Gábor: Köztudomású, hogy a Fletó mostanában lovagol, csupán erre utalt a megjegyzésem. Ez ágyaspálinka?
Hócipő: A miniszterelnök így folytatta: Nyilván vannak olyanok, akik erre a nagyon konkrét kérdésre mondtak nemet, hát ha nem muszáj fizetni háromszáz forintot, akkor inkább nem fizetnék háromszáz forintot. Amire ön közbevágott: Nem azt mondták, Feri. Azt mondták, hogy menj a picsába! Valljuk be!
Horn Gábor: Nem hiszem, hogy így elhangzott volna, de mindegy.
Hócipő: Szó szerint ezt mondta másnap reggel, mert akkor még nem tudta, hogy a Hírtévé felvette.
Horn Gábor: Honnan tudtam volna, nem nézek Hírtévét.
Hócipő: Zuschlag János sem nézett.
Horn Gábor: Én viszont bocsánatot kértem, közleményben jelentettem be, hogy választási éjszakákon mindig szabadabban nyilatkozik az ember - főleg ha azt gondolja, hogy nem a kameráknak beszél.
Hócipő: Azt tudja, hogy a maguk pártjának egykor olyan tagjai voltak, mint Solt Ottilia, Eörsi István, Petri György, Tamás Gáspár Miklós, Göncz Árpád...
Horn Gábor: Mi a faszt akarnak ezzel mondani? Jeget nem kérek bele!
Hócipő: Mi is az ön beosztása?
Horn Gábor: Koalíciós összekötő vagyok.
Hócipő: Nem tudja véletlenül, hogy a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat a koalíció melyik pártja találta ki?
Horn Gábor: Dehogynem tudom, mi!
Hócipő: Akkor miért menjen Gyurcsány Ferenc egyedül a picsába?
Horn Gábor: Hogy beszélnek velem, nem szégyellik magukat? Jó, hogy nem azt mondják, hogy elkúrtuk!
Farkasházy Tivadar
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Tivadar
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Parainesis