Akinek Pekinge, ne vegye magára
Szabados Gábor
2008. 04. 10.
Esze ágában sincs egyetlen kormánynak se megfosztani sportolóit és nem sportoló állampolgárait a pekingi olimpiától. Ugyanakkor sok száz millió állampolgárnak eszébe jut, hogy sunyin, megalkuvó módon viselkedik az ő kormánya. Jacques Rogge, a NOB elnöke észérveket sorol.Hócipő: Rogge úr! Mi lesz az olimpiával?
Jacques Rogge: Mi lenne? Nem értem a kérdést. Minden idők legpompásabb, legnagyszerűbb, legsikeresebb olimpiája lesz a pekingi.
Hócipő: Azért kérdezem, mert amerre csak megfordul az olimpiai láng, mindenütt tiltakozások kísérik az útját. Londonban és Párizsban összecsapások voltak. Többször el is oltották a lángot.
Jacques Rogge: Most szóljon hozzá! Az olimpiai eszme lábbal tiprása!
Hócipő: Arra gondol, hogy kékmelegítős, ki tudja honnan érkezett kínai egységek estek neki a helyi rendőrök mellett a tüntetőknek?
Jacques Rogge: Tényleg? De miért pont kék? Talán mert az a béke színe? Egyébként pedig helytelenítem az előítéleteket. Meggyőződésem, hogy a kínai tréningruhák között is vannak jó minőségűek.
Hócipő: Ön nagyon jól tudja, miről beszélek. Arról, hogy Kína Tibet-politikája, a tibetiek elnyomása, szabadságuk korlátozása miatt tiltakoznak az emberek. A közelmúltban a kínai uralom elleni tibeti lázadás leverése halálos áldozatokat követelt. Az USA-ban, ahol San Francisco volt a láng egyedüli állomása, Richard Gere és Desmond Tutu szervezett békés tüntetést a tibetiek mellett.
Jacques Rogge: Ne vicceljen már! Richard Gere-ről köztudott, hogy buddhista, és a dalai láma spanja, az a másik meg...
Hócipő: Desmond Tutu. Nobel-békedíjas dél-afrikai érsek...
Jacques Rogge: Gondoltam, hogy valami ilyesmi. Én meg akkor hadd mondjam, hogy Bush elnök viszont elfogadta Hu Csin-Tao kínai elnök meghívását a megnyitóra, és már több ízben közölte: nem szándékozik megváltoztatni döntését, elutazik Pekingbe.
Hócipő: Ön többször kijelentette: jó döntés volt Kínának adni az olimpiát. Miért?
Jacques Rogge: Azért jelentettem ki többször, mert többször kérdezték. Nem fogom változtatgatni a véleményem.
Hócipő: Fel sem merül önben, hogy bojkottálni kellene az olimpiát?
Jacques Rogge: Egyszer felmerült, de azután azonnal le is süllyedt. Amúgy pedig egyetlen ország se szándékozik távol maradni.
Hócipő: Mármint egyetlen kormány se. Az emberek világszerte elítélik Kínát.
Jacques Rogge: Világszerte én is elítélhetném, de egyébként nem.
Hócipő: Kína gazdasági ereje, a világ folyamataira gyakorolt döntő hatása miatt van ez így?
Jacques Rogge: Miket nem beszél? Persze, hogy amiatt. De én azt mondom most is, mint eddig: ne vigyünk politikát az olimpiába.
Hócipő: 1956-ban Melbourne-ben volt az olimpia. A magyar forradalom véres leverése és a brit-francia katonai beavatkozás a szuezi válságba veszélybe sodorta a játékokat. A magyar néppel együttérző Spanyolország, Hollandia és Svájc hazarendelte már Melbourne-ben lévő sportolóit. A holland csapat a megnyitó napján hazarepült. A svájci olimpikonok pedig bejelentették, hogy miután nem vehetnek részt az olimpián, vöröskeresztes kisegítőként kívánnak Magyarországra utazni. A szuezi válság miatt Egyiptom, Szíria és Irak is lemondta az olimpián való részvételt, valamint - Tajvan miatt - Kína is.
Jacques Rogge: Mit akar ezzel mondani?
Hócipő: Azt akarom mondani, hogy Antwerpen 1920, Párizs 1924, Berlin 1936, München 1972, Montreal 1976, Moszkva 1980, Los Angeles 1984.
Jacques Rogge: No jó! Akkor sorolja fel ezeknek az olimpiáknak a fő szponzorait!
Hócipő: Nem tudom.
Jacques Rogge: Én se. De a mostaniét igen. A kínai Addios, Nikee, Puna, meg az olyan nagy autómárkák, mint a szintén kínai MBW, Merciedies, Volvou. Nem beszélve arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megkapta a pekingi olimpiára a Free Tibet feliratú pólók árusításának jogát is.
Szabados Gábor
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Szabados Gábor
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
2026/6 • III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel
Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment
Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom
Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni!
Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda
Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja
Dési János: a fény és a sötétség küzdelme
Verebes István kampányvideó-javaslatai
A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László
Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni



GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.






