Beszélgetés a kétfejű fenevaddal

Farkasházy Tivadar
2008. 07. 02.
Mindenki azt várta, hogy az elnökválasztás után Kóka lemond az SZDSZ
frakciójának vezetéséről, de ő nem tette, Fodorék pedig elnapolták a
kérdést az őszig. A Hócipő riportere arról kérdezte a volt elnököt, hogy addig mik a
tervei.Hócipő: Demszky azt mondta, hogy az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lennie és nem szabad szkanderezni. Annál is inkább, mert Weöres Sándor A kétfejű fenevad című drámája 1686-ban játszódik, a törökök végóráiban, amikor az emberek a teljesen elpusztult országban is ezer okot találnak a viszályra.
Kóka János: Az elmúlt 18 évben a főváros vezetésének is legalább két feje volt, hiszen hol a Fideszre, hol az MSZP-re kellett támaszkodnia, más kérdés, hogy a főpolgármester úr a másikat mindig levágta, Ungár Klárától kezdve Gy. Németh Erzsébetig.
Hócipő: Akkor az ősszel az öné is lehull?
Kóka János: Ne szaladjunk előre, a nyárra még óriási terveim vannak.
Hócipő: Viccel? A nyáron nem is ül össze a parlament!
Kóka János: Az lehet, de én addig rendet csinálok a frakcióban.
Hócipő: Éspedig?
Kóka János: Először is kisöprünk. Ebben a kérdésben elsősorban Béki Gabriella és John Emese szakértelmére számítok, de a munkában mindenkinek ki kell vennie a részét. Még az sem elképzelhetetlen, hogy port is törlünk.
Hócipő: Ez szép program, de nem fognak a nagy melegben szétszéledni?
Kóka János: Igen, de tervszerűen. Az említett Emese például egy bankban fog dolgozni, hogy az ősszel számos új ötletével feldobja a frakciót.
Hócipő: Milyen szerepet szán Horn Gábornak?
Kóka János: Nagyot, ő fogja kinyitni az ablakot, hogy friss levegő áramoljon be.
Hócipő: És ha kiviszi a huzat?
Kóka János: Akkor pechje van. De ahogy őt ismerem, sosem esik nagyot, felkel és visszamászik.
Hócipő: Miért nem jön fel újra a lépcsőn?
Kóka János: Az kevésbé látványos, ezzel nem hívják be a Napkeltébe.
Hócipő: Mit csinál nyáron egy frakció?
Kóka János: Rengeteget, például erőt gyűjt.
Hócipő: Ezt hogyan képzeli?
Kóka János: Apró zsákokban, amelyekre rá lesz írva, hogy az erő velünk van.
Hócipő: Be fognak járni a Parlamentbe?
Kóka János: Természetesen, az emberek régóta hiányolják, hogy a képviselők nem járnak be.
Hócipő: Az ülésekre! De a törvénykezési szünetben?
Kóka János: Potenciális választóink minden bizonnyal felfigyelnek hihetetlen szorgalmunkra, hogy számunkra nem létezik a vakáció szó.
Hócipő: Egyedül fognak ott ücsörögni?
Kóka János: Ez azért számunkra nem lesz egy teljesen ismeretlen érzés, hiszen az ellenzék általában kivonult, a szocialisták hiánya pedig egyenesen üdítő lesz, nagyon a fejünkre nőttek, végre élvezni fogjuk, hogy többé nem nyom bennünket a koalíció megannyi terhe, s végre megfogalmazhatjuk a Nemzeti Kilábalási Programot.
Hócipő: Kinek, hisz nem lesz ott senki!
Kóka János: Elsősorban magunknak.
Hócipő: És másodsorban?
Kóka János: Szintén. Nagy vitákra számítok Fodor embereivel!
Farkasházy Tivadar
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Tivadar
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/10 • V. 7. – V. 20.
ORBÁN ÉVEKIG FALAZOTT MATOLCSYNAK!
Para-Kovács Imre: már várja, hogy Magyar Péter emlőssel szexeljen, ukránoknak kémkedjen és idős asszonyokat gázoljon a zebrán
Váncsa István: Szép hazánkban a veszélyhelyzet olyan, mint egykoron a szovjet és a magyar nép barátsága: örök és megbonthatatlan!
Smuzewitz Ilona: Balsors akit Weber tép – aki szerint nem pontosan így van a Himnusz szövege, annak át van mosva az agya!
Farkasházy Tivadar: hatezer éves a Hócipő
Havas Henrik sajtó alá rendezte a karmelitában Orbán főművét, a Háború és békét
Dési János lebuktatja magát, hogyan csinálta ki a magyar sertésexportot, amikor tudósított a titokban tartott sertéspestisről
Verebes István előzetes riportja a 2026-os választások után a Parlamentből távozó fideszes politikusokról
A Heti Kamu megtudta: Kövér László véletlenül saját magát is kitiltotta az Országgyűlésből
Selmeczi Tibor: dübörög a jólét, ha akad aki megveszi az 5500 forintos lángost is!
2025/10 • V. 7. – V. 20.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
