Gy. F. viselt dolgai

Farkasházy Tivadar
2014. 03. 05. · Hócipő 2014/05
Talán a pákozdi emlékműnél kezdődött, amikor nejével a csatának nevezett csetepatéban elhunyt hat horvát emlékére letettek hat szál vörös szegfűt, mert mindig is idegenszívű volt, Klára pedig félig, hiszen apja bolgár. Utána Jellasics hősies futásáról kezdtek csevegni, amikor a miniszterelnököt lecsinálta egy arra repülő madár. Hogyan állhatok bosszút egy nádi poszátán? – elmélkedett, majd hirtelen a homlokára csapott: megvan! Kiirtatom a sukorói nádast. De hogyan? Megvan! Felkérem a Zsidó Világszövetség elnökét, építsen ide 250 milliárdért egy kaszinóvárost, és akkor tönkreteszem e rusnya madarak élőhelyét. Nád nélkül nincs nádiposzáta! Ráadásul a magyarokat is rászoktatom a szerencsejátékra, hogy a feketén veszítsék el a havi keresetüket, már akinek még van, mert csupa olyan rulettasztalt hozatok be, amelyeken mindig a piros jön ki. Rögtön magához is rendelte két hű csatlósát, Tátrait és Császyt, hogy adjanak Ronald Lauder izraeli emberének olcsón hozzá földet, vagy ha annyit se akar érte fizetni, cseréljék el vele valamire, a fő, hogy minél rosszabbul járjon Magyarország. A dolog megtörtént, s tán sosem derül ki, ha egy élelmes, Schiffer nevű ember fel nem jelenti.Gy. F. ekkor már túl volt az őszödi beszéd kiszivárogtatásán, amelyre a legalkalmasabbnak régi hívét, Eduardo Rózsa Florest tartotta, aki szabadidejében az ő képére lövöldözött, s nem focilabdával, ekképpen is mélyítve barátságukat. De hogy eltüntesse a nyomokat, utána megbízta, döntse meg bolíviai kollégája uralmát, persze előtte értesítette Morales embereit, hogy ne maradjon nyoma, akik szépen megszórták még a szállodában. Az őszödi beszédet azért akarta kiszivárogtatni, mert addigra sikerült az országot a CIA megbízásából annyira tönkretennie, hogy már nyugodtan lemondhatott, de hogy biztosra menjen, felhívott pár szurkolói csoportot, rendezzenek egy kis tűzijátékot a Szabadság téri tévészékház előtt, ám oly smucig volt, hogy kizárólag annyit ígért érte, hogy odabenn majd ingyen túrórudizhatnak, elvégre nekik a gyújtogatás és a rendőrökre való betongerenda-dobálás nem munka, hanem szórakozás. A CIA és a Moszad viszont arra utasította, hogy még két-három évig sanyargassa a magyarokat, ezért kitalálta a vizitdíjat.
A többit tudjuk, ezért ugorjunk odáig, amikor Dobrev Klára bolgár kapcsolatait kihasználva lepénzelte Georgiev lányát, nyilatkozza azt, hogy Schmitt Pállal sosem dolgozott az apja. Ekkorra már kicseréltette a TF-en és az összes fellelhető más helyen az államfő doktoriját két hamisítottra, nem beszélve a hegyeshalmi csárda vendégkönyvéről, elég nehezen ment, mert a volt olimpiai bajnok eredeti dolgozatát kapkodták, mint a cukrot, annyi értékes elem volt benne a NOB lausanne-i büféjének heti forgalmáról. Végül, hogy biztosra menjen, meg is semmisítette őket, elég lesz két példány a Georgiev–Heinemann-féle hamis változatból. Így sikerült megbuktatnia a törvénykezés motorját, már csak Mesterházy és Bajnai volt hátra, hogy az Összefogásra is végső csapást mérjen azzal, hogy beáll közéjük. Mindezt már puszta kedvtelésből, mivel 2009-es lemondása óta se a CIA, se a Moszad nem folyósította neki a havi júdáspénzt, meg aztán szerette is Orbánt, miért ne legyen még pár évtizedig Magyarország kormányfője, államfője s majdan királya.
Következő számunkban arról, hogy Magda Marinko néven miképpen irtotta ki egy szegedi cukrász családját, amiért aztán egy ártatlan szerb sorozatgyilkost ítéltek el, s hogyan maszkírozta magát soros feleségével Josip Totnak és Kaya Ibrahimnak, hogy egy tisztességes magyar üzletembert megpróbáljanak tönkretenni.
Farkasházy Tivadar
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Tivadar
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/16 • VII. 29. – VIII. 11.
Para-Kovács Imre: ha ennél is jobban megverte volna a Tisza a Fideszt, már beavatkozott volna az ENSZ!
Smuzewitz Ilona: akkora önkény van, hogy máskor kell megbeszélni az önkritikát, majd amikor mindenki kijön a börtönből
Bartus László a Fehér Házból közvetíti, hogyan nem fogadta Trump Orbánt
Farkasházy Tivadar kísérletet tesz Tusványos ápoltjának megértésére
Váncsa István a flakonozásban kezdte mérni a magyar gazdaság teljesítményét
Havas Henrik röpirata Orbánnak, hogyan vonuljon a Fidesz illegalitásba
Dési János végigvette az alkalmatlansági tényezőket, és az jött ki neki, hogy csakis Fülig Jimmy alkalmas köztársasági elnöknek
Verebes István a kezeit és lábait vesztő Fekete lovagban vélt felismerni... valakit!
A Heti Kamu megtudta: elnöksorsolással választ elnököt a Tisza!
Selmeczi Tibor lebuktatta az utána kémkedő telefonját
Filoszemita melléklettel búcsúzunk Sulyok Tamástól
Serény Múmiák, avagy Vidnyánszky, Demeter és Orbán János Dénes NER-librettói

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Parainesis