Légből kapott

Trunkó Barnabás
2014. 03. 05. · Hócipő 2014/05
Impozáns látvány volt, amikor a miniszterelnök helikoptere – a Hungarian Air Force One – elemelkedett az oly’ sokat látott pesti rakpart kőkockáiról, és Kelet felé fordította bumfordi orrát.

„Ennyi!” – mondotta a filmes stáb főnöke, akinek egy számlakönyv volt a hóna alatt, és fizimiskája erősen hajazott Francis Ford Coppolára. A közszolgálati híradó stúdiójába igyekezett, hogy majd alákeverjenek valami jó kis Wagnert.

A tervezett határ menti látogatás nem volt fenyegető jellegű, a TEK-es főnök is csak megszokásból vitt magával egy bazi nagy stukkert, a belügyminiszteren meg látszott, hogy szívesebben menne a Wartburgjával. A háromfős kommandó egyébként szakított azzal az íratlan szabállyal, hogy kulcsfontosságú személyek nem utazhatnak azonos repülő eszközön. Egyébként – itt most nem részletezendő okok miatt – volt velük két pilóta is.

Csapataink a határrevíziót egy Mi–2 típusú helikopterrel hajtották végre (NATO-kódja: „Hoplite”, ami ókori görög nehézfegyverzetű spártai gyalogos katonát jelent). A helikopter R–14-es oldalszámot viselt, ahogy mondani szokás: az ellenség megtévesztése céljából, ugyanis csak három van belőlük a rendészeti szervek üzemeltetésében. Mehettek volna honvédségi helikopterrel is, de abból csak két hadra fogható akad, azok is csak azért, hogy a hadgyakorlatok során mímelni tudják a barát-ellenség összecsapást. De ez az állapot már nem tart sokáig, mert a kormány most készül kiírni egy közbeszerzési pályázatot az új helikopterflottánkra, úgyhogy a Közgépnél most nagy a készülődés.

A mélységi felderítőcsapat hosszasan szemlélte az alattuk térképként elterülő tájat, és próbálták kitalálni, hogy hol lakott Vörösmarty Mihály.

A légi deszant egyenletes sebességgel haladt a célterület felé, a pilóta nem akart nagyon odalépni, mert akkor a Mi–2-es elég sokat fogyaszt, és a hatósugara alig haladja meg a 300 kilométert, tankolni meg nem akartak leszállni Vásárosnaménynál.

De amúgy a légügyeink rendben vannak, még a Malév is jobban teljesít, mert amióta megszüntettük, alig van deficitje.

Nem beszélve arról: elképzelhető, hogy hamarosan a magyar légierő fogja védeni a horvát légteret is, mert déli szomszédaink az egész légiflottájukat beadták műszaki vizsgáztatni egy ukrán szervizbe, és ott most egy kis csúszásra lehet számítani. Azért az nagy elégtétel lesz Hernádi Zsoltnak, ha majd a korrupciós vádak alól végleg mentesült Gripenjeink fogják védeni a horvátországi INA-benzinkutakat!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.