A kerekasztal szögletei

Trunkó Barnabás
2016. 02. 17. · Hócipő 2016/04
Valójában nem lepett meg senkit, hogy a köznevelési kerekasztal végül is sokszögletű lett.

Mint ismeretes, a Herman Ottóról elnevezett gőzmozdony a miskolci pályaudvarról indult, s ettől kezdve a kormány mindent elkövet, hogy a mennyei páncélvonat menetrendileg is besoroljon a szigorúan ellenőrzött vonatok közé. A köznevelés ugyanis erogén zóna. Alkalmas arra, hogy – pártprefenciáktól függetlenül – mozgósítsa a nemzet napszámosait, az iskolapadokban ülő jól és rosszul tanuló nebulók szüleit, nagyszüleit, sőt még a pedellusokat is. Nem beszélve arról, hogy az impotens pártok esetében is számítani lehet arra, hogy akár kéretlenül is csatlakoznak a szerelvényhez, hiszen közöttük is vannak tanárok, szülők, nagyszülők, sőt még pedellusok is. És ez akkor már egy népfrontmozgalom!

Az egységfrontot azonban már nem lehet szétlőni, mint másfél évtizede a fenékpusztai születésnapi bulin egy „markáns műélvezeti gesztussal” (Váncsa István szíves közlése) a Herman Ottó-festményt.

A veszélyes vonatszerelvényeket a rutinos forgalmista vakvágányokra tereli. Szóval így jött létre a már kezdetétől fogva geometriai kihívásokkal küzdő négyszögletes kerekasztal.

Az egyik pedagógus szakszervezet el sem ment, a vitathatatlanul érintett diákszervezeteket pedig meg sem hívták, nehogy már az internetadó miatti lendület maradékai megzavarják a konstruktív napirendet. A diákokat nyilván a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Fekete Művészeti Akadémia, no meg a nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen Parragh László képviselte.

Az első ülésen megjelent a közoktatás digitális megújításáért felelős kormánybiztos is, aki az előző héten még köznevelési államtitkár volt, és érdemei elismerése mellett felmentették a fodrászát is. Pedig Czunyiné kezdettől fogva átlátta a köznevelés legnagyobb problémáit. „Tök boldogan élek úgy, hogy nem tudom a savak egymásra hatásának kémiai képleteit felírni. Viszont biztos, hogy nem maratom ki a tüdőmet a lúg és a sav összeöntésével. Ezt a kémiai hatást kellene elmagyarázni egy 14 éves kislánynak, és nem a hatsoros kémiaképletet bemagoltatni velük” – mondta a legutóbbi tanévet értékelő beszédében.

Úgy volt, hogy ezért a gondolatmenetért az emberminiszterünk felterjeszti Czunyinét a kémiai Nobel-díjra, de mielőtt a javaslat a Svéd Királyi Akadémia elé került volna, egy tanár szerényen felhívta a figyelmet arra, hogy a lúg és a sav összeöntésével víz és só keletkezik: ezt a folyamatot – igen találóan – közömbösítésnek hívják. Nem beszélve arról, hogy a különféle oldatok és vegyületek összevegyítése az emberi szervezet esetén általában nem a tüdőben történik, mert van erre anatómiailag jóval alkalmasabb hely is. Így aztán az orvosi Nobel-díj is elúszott.

A kerekasztal új lovagja a harcedzett, fekete öves (kétdanos) Palkovics államtitkár, régi motoros, egykor a Műegyetem gépjármű tanszékét vezette, de a verseny­szférából is jó referenciákat hozott egy fékberendezéseket gyártó német cég leányvállalatának fejlesztési igazgatójaként. A fékezési technikákban jártas profi úgy kell most a fidesznek, mint egy falat kenyér. Palkovics tárgyalási technikája legendás: nincsenek tabutémák! (Esetleg csak a tankönyv, a tanterv, az egész napos iskola, és a tanítás szabadsága.) A többiről meg mind lehet tárgyalni, de először a témákat apró részletekre kell bontani, majd – szükség esetén – parányi engedményeket tenni. Olyanokat például, mint az elmaradt bérek esetleges folyósítása, a gázszámlák kifizetése, sőt már szinte biztos, hogy az igazgatók olyan bankkártyát kapnak, amellyel bárhol, közbeszerzési eljárás nélkül beszerezhetik a krétát, mert Mészárosnak nem sikerült összegründolnia a felcsúti krétamonopóliumot.

A bérkérdéseket egyelőre ne bolygassuk, hiszen a polgári kormány az utóbbi időben 234 milliárd forinttal emelte a pedagógusok fizetését, kivéve a matematika tanárokét; mert ők esetleg ki is tudják számolni.

A kerekasztal résztvevőinek köre is bővíthető, de mindig úgy, hogy a kezdeti egységfrontot gyengítse. Szóba jöhet az Iskolakerülők Egyesülete, a Tornából Felmentettek Érdekvédelmi Testülete, a Nemzeti Pál Utcai Fiúk Országos Védegylete, vagy a Hurrá, Nagyszünet! nevű asztaltársaság is.

Az első ülés után – ami persze nem volt nyilvános – a résztvevők nagyon elégedettek voltak, amiben közrejátszhatott az is, hogy a kerekasztal-tárgyalásokhoz az EMMI igen kulturált feltételeket biztosított. A székek kényelmesek voltak, a mosdók a tárgyalóterem közelében helyezkedtek el, a teremben széles sávú WiFi is működött, a tárgyalás szünetében pedig szerény büfé állt a kerekasztalosok rendelkezésére sós süteménnyel, szalámis szendvicsekkel, buborékos és bubimentes ásványvízzel.

A szendvicseket majszolva többen megjegyezték, hogy a szalámi-szeletelő gép remekül működik.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21  •  X. 9. – X. 23.
Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.