Hága-Brüsszel expressz

Trunkó Barnabás
2008. 07. 24.
A szerb hatóságok Belgrádban őrizetbe vették Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnököt. Azóta erről szól a világsajtó, a Hócipő munkatársának viszont sikerült interjút készíteni azzal a neve elhallgatását kérő (továbbiakban: NEK) kommandós tiszttel, aki az akciót irányította.

Hócipő: Hogyan ismerték fel, hiszen jelentősen elváltoztatta a külsejét.

NEK: Volt róla fényképünk. Fotoshop eljárással ősz hajúra festettük a Szaddam Husszein elfogásakor készült felvételt.

Hócipő: Ha jól emlékszem, a nemzetközi elfogatóparancsot 1995-ben adták ki.

NEK: Jól emlékszik.

Hócipő: És azóta miért nem tudták elfogni?

NEK: Mert még a retusálatlan fotó volt nálunk.

Hócipő: 1996-ban Paléban az olasz IFOR-osok már a házát is bekerítették, de a szerb hatóságok megakadályozták az elfogást.

NEK: Azok a digó békefenntartók ugyanis nem viseltek az egyenruhájukon azonosítási számot!

Hócipő: 2001-ben is majdnem elkapták az SFOR-osok Boszniában, de a testőrei tüzet nyitottak.

NEK: A vizsgálat megállapította, hogy a fegyverhasználat indokolt és arányos volt.

Hócipő: 2002-ben is majdnem elfogták a montenegrói határon, de az egyik francia békefenntartó kikotyogta az akciót.

NEK: Nálunk sokan tudnak franciául...

Hócipő: 2004-ben rajtaütöttek a palei házán és házkutatást tartottak, de akkor is kereket oldott.

NEK: Pedig még spájzba is benéztünk.

Hócipő: Egyszer a szerb hatóságok is igazoltatták, de elengedték.

NEK: Az nem ő volt, hanem egy Dragan Dabics nevű pszichiáter, aki egy súlyponti belgrádi magánkórházban dolgozott.

Hócipő: Mert ezt volt az álneve!

NEK: A Dabics nálunk gyakori név...

Hócipő: Közben három verseskötete is megjelent.

NEK: Nekem van is egy dedikált példányom. Lírai költeményeiben a kelet-boszniai tájak szépségét dicsőítette. Ebből arra következtettünk, hogy ott bujkál, ezért csak ott kerestük.

Hócipő: Holott zömében a fővárosban volt.

NEK: De Belgrádról egy szót sem írt a verseiben. Becsapott bennünket...

Hócipő: Aztán elterjedt a hír, hogy Görögországban bujkál.

NEK: Volt egy verse a vegetás gyrosról is.

Hócipő: Brüsszel viszont közölte az új szerb kormánnyal, hogy az EU-s tagjelöltség alapfeltétele: Karadzsics kiadatása. Erre elfogták egy helyközi buszjáraton.

NEK: Ugyanis nem volt érvényes menetjegye.

Hócipő: Hát akkor úgy néz ki, hogy ez az uniós tagjelöltség rendben lesz!

NEK: Sőt, hamarosan az eurót is be fogjuk vezetni!

Hócipő: Nem korai az még?

NEK: Ne feledje, hogy van még nekünk egy Ratko Mladicsunk is!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.