A tihanyi krízis

Trunkó Barnabás
2014. 03. 19. · Hócipő 2014/06
Kálmán bácsi, az idős közmunkás kecskekörömgyűjtés közben figyelt fel a rendszám nélküli, leponyvázott, terepszínű katonai teherautókra. A konvoj Füred felől kanyarodott a félszigetre, a helységnévtábla előtt megálltak, hosszasan betűzték a szokatlan feliratot, majd egy új táblát csavaroztak fel: Tиxань.A csendes üdülőhelyen alig volt forgalom, a gépkocsioszlop parancsnoka több helyi lakost is megszólított, akik „niksz dajcs” felkiáltással gyorsan biztos helyre menekítették a serdülő lányokat és a fiatalasszonyokat. A kommandó csak a part menti gyrosbüfét üzemeltető kínaival tudott szót érteni, aki erős dél-donyecki akcentussal közölte velük, hogy fogalma sincs arról, merre lehet a Szuezi-csatorna.
A konvoj végül a főtéren, az Óra- és Ékszerbolt előtt parkolt le, fegyelmezetten megkeresték a legközelebbi parkolóórát, ahonnan nagy mennyiségű pénzérmével tértek vissza. Ezt követően betértek a közeli nemzeti dohányboltba, mahorkát vásároltak, de a biztonsági kamera rögzítette a kalasnyikovos akciót, ezért az utólag felvett rendőrségi jegyzőkönyvből törölték a „fegyvernek látszó” kitételt.
A megszállók kerítettek egy nyugdíjas nyelvtanárt, így már zavartalanul tudtak kontaktálni a helyiekkel. A „Zimmer frei” feliratokat „Cвободная комната” táblákra cserélték ki.
Kihirdették, hogy a félszigeten csak a saját állampolgáraikat akarják megvédeni, akik közül az másiknak egy Erdért típusú faháza van a Belső-tónál, ide van bejegyezve a „Mosó Mása Mosodája Bt.” nevű vállalkozásuk is; és ők fizetik az önkormányzathoz befolyó helyi iparűzési adó 97,3 százalékát.
A helyi képviselő-testület – központi direktíva hiányában – tévedésből azonnal átállt a hódítók oldalára, és azzal nyugtatták magukat, hogy mindez valószínűleg a paksi memorandum része.
A nyilvánvaló agresszióra kormányzati szinten először a CBA központja reagált az egyik békemenetes körlevélben; egyben elrendelték, hogy válaszlépésként a Sztolicsnaja vodkát tegyék le az önkiszolgáló gondolák legalsó polcára.
Az egyik katonai jármű legénysége a magyar törvények alapján pártot alapított „Davaj csaszi 2014” néven, majd kiírták az idő előtti önkormányzati választásokat. A szavazatok összeszámlálását magasan a csaszisok nyerték meg a magukkal hozott Ural–2 típusú számítógépükön. Az új önkormányzat első dolga az volt, hogy közbeszerzési pályázatot írt ki a Feheruuaru rea meneh hodu utu rea.
A tendert a Közgép nyerte. De ez a cég végzett a második és a harmadik helyen is.
Trunkó Barnabás
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Trunkó Barnabás
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.