Több a magyar, mint a román - helyszíni tudósítás (olimpia, 11. nap)

Farkasházy Tivadar
2008. 08. 19.
Ekkora létszámfölényben a románokkal szemben utoljára 700 éve voltunk, mielőtt egy árpádházi király betelepítette őket Erdélybe. Itthon vagyunk, itthon vagyunk - zúg a kiáltás csarnokban, de ez most nem a csíksomlyói búcsú, hanem az övéké. A miniszterelnök az elmúlt két meccset tekintette meg Oroszország és Dél-Korea ellen, amelyeket a lányok mínusz huszoneggyel zártak, igazolva a legutóbbi Hócipő-szavazást, miszerint az eddigi pekingi fiaskókról elsősorban a Gyurcsány kormány tehet.


- Csak nem képzelted, hogy egy hetedik helyért jöttünk!

Erről a román fiaskóról viszont a két szélsőnk, akik 13-at dobtak Tadici mester tanítványainak, de ennek most nem tulajdonítanék politikai értelmet. Velük már a harmadik csapatunk van az elődöntőben, akkor nem is olyan nagy a baj, csak egy labdát kell dobni a magyarok közé.


- Te, ezek miért féltek tőlünk?

Utána rohanás az uszodába, jegyünk nincs, de Czene mögött a surranópályán bejutunk, ő ebben Atlanta óta erős. Kár volt sietni, mert egy holland debella elintéz minket, már azt se értem, hogy a feje hogyan van kinn a vízből, szomorúan vissza a kézilabda csarnokba, legalább azt lássuk, hogy tépik meg egymást a kínaiak és a koreaiak. Hely mindenhol van bőven, de jegy nincs, anélkül pedig hazaküldik a magyart, mint állítólag két honfitársunkat.


- Be kell vágni!

A kínai önkéntesek viszont nagyon kedvesek, csak arra a titokra nem tudok rájönni, hogyan találnak naponta haza. Az egyik metrómegállóban tizenketten nem tudták megállapítani, hol vannak, mármint ők, mert olyat már nem is kérdez az ember, hogy mi hol vagyunk. Pedig kínai térképet adtam a kezükbe, de a porcelánnal és a papirusszal ellentétben szemlátomást ezt nem ők találták fel. Viszont a metrón Párizsban érzi magát az ember, olyan jólöltözöttek, mert ők nem a kínai piacon vásárolnak.

Végül át a Madárfészekbe, ott végre egy nagy magyar atlétikai siker, Papp Krisztinának ugyanis 2008-as a rajtszáma, ezért a babonás kínaiak egy vagyont adnának, a nyolcas miatt izzad itt a fél világ, hogy augusztus nyolcadikára essék a megnyitó, a híres szmognak viszont se híre se hamva, talán felvásárolták. Krisztina alig egy perccel marad el a legjobbjától, amivel előfutamában megszerzi a büszke 14. helyet. Tulajdonképpen a szurkolók között is lakhatna, de legalább közelről láthatta a többieket. Még harminc atlétánk van ebben a kiemelt turistacsoportban. De a győztes idők is pocsékak, Szalma simán nyerné a távolugrást húsz éves magyar rekordjával. Most ugyanis senki se doppingol és a szovjet magasugrónak is a kubai Juantorena adja át az aranyat, mivel honfitársa, Sotomayor pár éve lebukott. Iszinbajeva elsőségét viszont elhiszem, hiszen 25 centivel jobb a világnál.

A női kétszáz egyik előfutamában egy nő cáparuhában fut, de amikor elsőként elkezd Kelet felé imádkozni, rájövök, hogy az csador. Női négyszázon a nagy esélyes amerikai, de magyar becenevű Sanya Richards a végén elmerevedik, ezért az angol Ohuruogu nyer 49,6-tal, hát ez se egy kimondott Shakespeare név. Az NDK-s Marita Koch harminc éve pont két másodperccel futott jobban, de ezzel a hölggyel se szkanderoznék. Sebastian Coe adja át neki a díjat egy puszival, de a második jamaikai utóbbit nem kap, elvégre egy lord akárkivel nem csókolózik. Ő szerezte Londonnak a következő olimpiát, ott vajon hányadik lesz Fazekas, akivel a dobókör környékén egyetlen kollégája sem áll szóba, pedig a többiek is kokszolnak, csak lenézik az öntőgépeseket.


- Ez nem igaz! Még Pisalnyikov is megelőzött pár centivel!

A bemutatáskor ő nem integet egyedül a kamerába, szóval kicsit Geréb módra viselkedik, a mi zászlónk láttán viszont rámosolyog a fiamra. Azért nagy szám lenne, ha győzne, néhány nagy magyar igazszágosztó hetekig nyomhatná a tízparancsolatot. Végül egy centivel egy spanyol előtt beverekszi magát a nyolcas döntőbe, inkább négy éve öt centtel többet pisilt volna.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/14  •  VII. 2. – VII. 15.
Para-Kovács Imre: Az én hazám nem lehet ellenzékben. Kormányon sem, mert a haza nem a NER. A haza önök és én! Váncsa István: Be akarták tiltani, de nem sikerült, nem azért, mert elkúrták, hanem mert a földindulás nem betiltható! Smuzewitz Ilona: Ha még néhány napig megy a kampány, kb. négyszáz millió magyar ember és nő szavazott volna a Voks2025-ön! Farkasházy Tivadar: A világon az ausztrál kormányfőnek lehet a legtöbb birkája. Utána Orbán jön a sorban. Havas Henrik megtudta, hogy Szijjártó portyázói szerzik be a Xanaxot a Karmelita számára, nem olcsó közvetítőkön keresztül Nagy Bandó András: Üzenetek a melegvagyok.hu oldalról • Dési János: Pride-történet 1908-tól napjainkig Selmeczi Tibor: Mészáros nem is zebrát akart venni, hanem fekvőrendőrt, csak nem jutott eszébe a szó Lendvai Ildikó: Orbán szerint civilizált ország vagyunk? Eddig ez nem tűnt fel! Verebes István receptje valóságrealityhez: hogyishívják, izémizé és mittudomén Demszky Gábor a szovjet katonák disznótartási fortélyairól A Heti Kamu megtudta: Lázár megszüntette a késéseket, leszereltette a vasútállomások óráinak mutatóit
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.